Lemondott az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára

2019. január 22., 21:17

Szerző:

Bejelentette lemondását kedden Wes Mitchell, az európai ügyekért felelős amerikai helyettes külügyi államtitkár, aki a többi között a Magyarországgal kapcsolatos amerikai külpolitikát is felügyelte. – Az az érzésem, hogy elvégeztem azt, amit meg kellett tennem: kidolgoztam a külügyminisztérium európai stratégiáját – fogalmazott a 41 éves Mitchell, aki 2017-ben egy kutatóintézet éléről került a külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy "a világ legjobb diplomatáival" dolgozott együtt és ez "figyelemre méltó tapasztalat" volt, de most már több időt szeretne tölteni a családjával. 

Robert Palladino külügyi szóvivő Twitteren közölte, hogy Wes Mitchell lemondása február 15-én lép érvénybe.   Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője - szintén Twitter-bejegyzésben - dicsérte a távozó államtitkár csodálatos munkáját. 

A távozásról hírt adó The Washington Post című lap idézte Wes Mitchell interjúját, amelyben a diplomata azt mondta, távozása nem a kormányzat politikája vagy a külpolitikai irányvonal elleni tiltakozás. Egyben dicsérte Mike Pompeo vezetési képességeit és külpolitikai vízióját. "Teljes mértékben támogatom őt, munkáját, az itteni vezetői csapatot" - fogalmazott. 

A The Washington Post megjegyezte, Wes Mitchell megfordította az előző elnök, Barack Obama kormányzatának kelet-közép-európai politikáját"és oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar külügyminiszter tavaly Washingtonban tárgyalhatott a külügyminiszterrel és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma telefonon beszélt Mike Pompeóval.