Kudarcba fulladt a koalíciós tárgyalás, Merkel nem kezd kisebbségi kormányzásba

2017. november 20., 06:54

Szerző:

Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Ezután Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.

„Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni" – jelentette ki Christian Lindner, az FDP elnöke a sajtónak nyilatkozva, miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról. Hozzátette, hogy a hetekig tartó megbeszéléseken „nem sikerült megtalálni a közös alapot" Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést.

Németország előtt három elméleti lehetőség áll: vagy a CDU/CSU kisebbségi kormányt alakít a Zöldekkel, vagy tovább kormányoz a szociáldemokratákkal – bár az SPD már korán leszögezte, hogy ellenzékben marad –, vagy új választásokat kell kiírni – állapították meg a hírügynökségek.

A Reuters szerint miután Angela Merkel bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról hétfőn napközben tájékoztatja az államfőt – az elnök  jogköre új választást kiírni –, ez azt jelenti, hogy kancellár nem kísérli meg a kisebbségi kormányzást a Zöldekkel.

Mindazonáltal Merkel hozzátette, hogy a CDU/CSU kész folytatni a felelősségteljes tárgyalásokat. „Ezen a napon mélyen el kell gondolkodni azon, hogy milyen irányba megy tovább Németország. Mint kancellár minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az országot jól irányítsuk a következő nehéz hetekben" – jelentette ki Merkel, hozzátéve, hogy sajnálja az FDP döntését. „Már azt gondoltuk, hogy jó úton haladunk egy megállapodás felé. Sajnálom – tiszteletben tartva az FDP döntését – hogy nem tudtunk megegyezni" – mondta.

Reinhard Bütikofer, a Zöldek egyik politikusa pedig azt írta a Twitteren a liberálisok döntéséről: „A populista háborgást választották a kormányzati felelősség helyett".

Horst Seehofer, a CSU elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: „a tárgyalások kudarca és egy igazi kormány hiánya teher az országnak".

És nem csak Németországnak, hiszen Európa legnagyobb gazdaságaként az egész eurózónára, vagy az Európai Unióban tervezett döntésekre komoly hatása lehet egy ott kialakuló bizonytalanságnak.