Korrupció miatt három és fél év börtönre ítélték a román kormánypárt elnökét

2018. június 22., 11:17

Szerző:

Három év hat hónap szabadságvesztésre ítélték Liviu Dragneát, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hivatali visszaélésért és okirat-hamisításra felbujtásért – írja az Euronews. Az ítéletet csütörtökön hozta meg a román Legfelsőbb Bíróság, miután a tárgyalást korábban kétszer is elhalasztották.

Liviu Dragnea az érdeklődés középpontjában
Fotó: Youtube

Dragnea ellen azért indult az eljárás, mert az ügyészek szerint 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, a vád szerint az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, aki nem az önkormányzatnál, hanem a PSD megyei szervezetének dolgozott. Eredetileg hét és fél év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kértek a román korrupcióellenes ügyészek.

Romániában a korrupciós bűncselekmények nyomán a bíróságok által elrendelt vagyonelkobzásokból több mint egymilliárd eurónak kellene az államkasszába kerülnie a korrupcióellenes főügyész szerint.

Eközben az MTI arról számolt be: a román médiában megszólaltatott elemzők és a pénteki lapokban megjelent véleménycikkek szerzői pártszimpátiáiktól függetlenül egyetértenek abban, hogy a bíróság által első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt, az ország legbefolyásosabb politikusának tartott

Liviu Dragnea nem fog lemondani, hanem „ellentámadásba" lendülve próbál majd jogerős felmentéséért és hatalma megőrzéséért harcolni.

Ion Alexandru, a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Jurnalulban azt hangsúlyozza, hogy a háromtagú bírói tanácsban is megoszlottak a vélemények, az egyik bíró Dragnea felmentését kérte. A szerző szerint a Dragneát börtönbüntetésre ítélő másik két bíró nem vette figyelembe azt az alkotmánybírósági döntést, amely szerint csak törvények – nem pedig alacsonyabb rangú jogszabályok – megszegése minősül hivatali visszaélésnek.

A titkosszolgálatok és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) állítólagos összefonódását évek óta bíráló Ion Cristoiu publicista az Evenimentul Zilei hasábjain azt írta: sejtette, hogy az „ellenérdekek" miatt Dragneát nem fogják felmenteni, de azt nem feltételezte volna, hogy ilyen látványos – három és fél év letöltendő – börtönbüntetést szabnak ki rá egy „tyúklopásért", miközben az állami vagyont alaposan megdézsmáló hangzatos korrupciós perek vádlottjai megússzák kétéves büntetéssel.

A kormánykoalícióval szemben kritikus Digi 24 hírtelevízióban megszólaltatott Cristian Parvulescu politológus a PSD ellentámadását, Klaus Iohannis államfő felfüggesztését nevezte a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Emlékeztetett: volt már arra példa 2012-ben, hogy amikor a PSD akkori elnöke, Victor Ponta plágiumbotránya miatt került szorult helyzetbe, egy még nagyobb botrány előidézésével, Traian Basescu államfő felfüggesztésével hárította el a pártvezér esetleges lemondását felvető médiaérdeklődést. A politológus szerint ez a forgatókönyv nemcsak feledtetné a Dragneával szembeni ítéletet, hanem jó eséllyel meg is változtatná azt.

Ha ugyanis a PSD-nek sikerül akár néhány napra is félreállítani az igazságügyi törvények kihirdetését hátráltató Iohannist, az ideiglenes államfő azonnal hatályba léptetheti a büntetőjogi és eljárásjogi módosításait, aminek alapján a fellebbviteli tárgyaláson a bírák kénytelenek lesznek felmenteni a PSD vezérét a vádak alól.

Liviu Avram, az ellenzéki hangvételű Adevarul főszerkesztő-helyettese is arra számít, hogy a Dragnea elleni ítélet csak erősíti a PSD eltökéltségét, hogy – a tavaly januári óriástüntetéseket kiváltó, és emiatt visszavont – 13-as számú sürgősségi kormányrendelet mintájára ismét megpróbálkozzék egy azonnal hatályba lépő jogszabállyal módosítani a btk-t, a Dragnea-ügyben szereplő kárnál magasabb küszöbértéket állapítva meg a hivatali visszaélés büntethetősége számára. A Digi 24 által megszólaltatott Mircea Cartarescu író, illetve Cristian Tudor Popescu publicista úgy értékelte:

a Dragnea ellen kimondott ítéletnek az ügy jogi vetületein túlmutató üzenete van, mégpedig az, hogy a román igazságszolgáltatás megőrizte függetlenségét, és a politikai befolyás alá vonását célzó, másfél éve tartó „ostrom" ellenére sem sikerült megfélemlíteni.