Kitört a botrány, az Európai Parlament elnöke Orbán Viktortól követel magyarázatot a nemzeti konzultációra

2017. november 8., 18:45

Szerző:

Az MSZP EP-képviselőjének, Ujhelyi Istvánnak Facebook-oldalán szerda délután jelent meg egy üzenet, amely szerint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke beszélni akar Orbán Viktorral a nemzeti konzultáció miatt. Az EP-ben ma elnöki értekezletet tartottak, amelyen a frakcióvezetők tárgyalnak az elnökkel stratégiai kérdésekről. A nemzeti konzultáció ügyét Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető vette elő, a Soros György, illetve az Európai Unió ellen uszító  kérdőív kapcsán pedig – hangzik a bejegyzés – a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a  képviselőcsoportja sem kezdte el védeni az Orbán-kormányt. Ujhelyi úgy tudja, Tajani magához akarja rendeli a magyar EU-nagykövetet, és telefonon beszél Orbánnal is, hogy magyarázatot követeljen az ügyben.

 

Ami Verhofstadtot illeti, ő láthatóan ki van akadva a nemzeti konzultációra. Egy keddi Twitter-bejegyzésében a politikus megdöbbenésének adott hangot, hogy a „populista, Soros- és migránsellenes propagandát” minden állampolgárnak elküldik Magyarországon.

 

Arról, hogy a nemzeti konzultáció milyen hazugságokkal van teletűzdelve vagy hogyan ferdíti el az igazságot, ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Verhofstadt közben a Twitteren bejelentette, hogy az ő kérésére Tajani fel fogja szólítani a magyar nagykövetet és az Orbán-kormányt a nemzeti konzultáció leállítására.

Tajani Brüsszelben ugyanannak az Európai Néppártnak a politikusa, amelyhez a Fidesz és Orbán is tartozik. Az nem világos, hogy a telefonbeszélgetésre mikor kerítenek sort.

Később az EP egyik szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy Tajaninak csak a kabinetvezetője fog beszélni a magyar EU-nagykövettel a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációról, maga az EP-elnök pedig az EU jövő heti göteborgi csúcsértekezletén találkozik majd Orbánnal. Ujhelyi erre reagálva emlékeztetett, hogy az elnöki értekezlet jegyzőkönyvének a tanúsága szerint Tajani maga javasolta, hogy bekéreti a magyar nagykövetet a nemzeti konzultáció miatt. „Ha meggondolták magukat, az ő dolguk” – fűzte hozzá az MSZP-s politikus.