Kirúgták a Soros Györgyöt lenácizó amerikai sorozatsztárt egy rasszista Twitter-bejegyzése után

2018. május 30., 09:32

Szerző:

Az amerikai ABC televízió kedden megszüntette a Roseanne című népszerű vígjátéksorozatát, amelynek a névadója  főszereplője, Roseanne Barr színésznő – Donald Trump egyik kedvence – rasszista Twitter-bejegyzést tett közzé – írja a New York Times.

- A Muzulmán Testvériiségnek és a Majmok bolygójának van egy kisbabája, és ez VJ - írta bejegyzésében a színésznő, Valerie Jarrettre, az előző amerikai elnök, Barack Obama belpolitikai főtanácsadójáráról pánarab szervezetre és az 1968-as filmre utalva.

Roseanne Barr és John Goodman a nagy sikerű sorozatban. Nem lesz folytatás.

Jarrett Iránban született afroamerikai szülők gyermekeként. Chicagói politikus, Obama politikai karrierjének a kezdete óta együtt van. 

Barr a közfelháborodás hatására bocsánatot kért, de az ABC azonnali hatállyal felbontotta vele a szerződést.

„Roseanne Twitter-közleménye undorító, visszataszító és nem fér össze értékrendünkkel, ezért úgy döntöttünk, hogy a sorozatot beszüntetjük" - írta közleményében Channing Dungey, az ABC szórakoztató műsorokért felelős, nem mellesleg afroamerikai elnöke. 

A Twitter-bejegyzést Barr azóta törölte, és nyilvánosan bocsánatot kért Jarrett-től. - Őszintén sajnálom a rosszízű viccelődést a politikájáról és a megjelenéséről - írta. Jarrett az MSNBC-televíziónak nyilatkozva elmondta, Bob Iger, az ABC anyavállalata, a Disney vezérigazgatója telefonon, személyesen kért bocsánatot tőle. - Sok mindent megtanít nekünk ez a pillanat - fogalmazott az ügyről Jarrett a televíziós interjúban, és azt hangsúlyozta, hogy a maga részéről ugyan jól van, de aggódik azok miatt, akikért senki nem emeli fel a szavát, akiknek senki nem kel a védelmére. 

Az ABC döntése után az ügynöksége is törölte kliensei sorából a színésznőt,  

Barr több ismert közéleti személy ellen intézett kirohanásokat a Twitteren. Nem vette észre, hogy mit művel a hétfői rasszista tweetje után kedden a Clinton-házaspár lányáról, Chelsea Clintonról például azt állította, hogy

Soros György (aki az MTI hírben George Sorosként szerepelt) egyik rokonához ment férjhez. Sorosról később azt írta, hogy egy náci volt, aki saját, zsidó társait küldte a németek gázkamráiba.

Clinton válaszolt is Barrnak, azt írta, bár sokra tartja Soros Györgyöt és a Nyílt Társadalom Alapítvány munkáját, nem házasodott be a családba.

Barr élesen bírálta Barack és Michelle Obamát is, mert a napokban szerződést írtak alá a Netflix műsorgyártóval egy, a tervek szerint több évig futó önálló műsor készítéséről. 

Fotó: Twitter

Barr Clintontól is bocsánatot kért. Azóta több tweetben is arra kért mindenki, hogy ne védjék meg, mert az, hogy megszüntetik a show-ját, semmi a rasszizmus bélyegéhez képest. 

Ami Trumpot illeti, az amerikai elnök túlzás nélkül rajong Barrt, akit nemrég fel is hívott, hogy gratuláljon a sorozata nézettségéhez. Ez a rajongás 2013-ban kezdődött az akkor még csak ingatlanmilliárdos Trump megjegyzésével, miszerint Barr kitűnő fellépő lehetne a show-jában, a Celebrity Apprentice-ben. Barr – aki 2012-ben még a Ralph Nader fémjelezte Zöld Párt (GPUS) elnökjelölti tisztségéért is meg akarta méretni magát, és támadta Izraelt a palesztinok elleni erőszak miatt –  2016-ban aztán nyíltan a támogatásáról biztosította Trumpot az elnökválasztási kampányban, amit a későbbi elnök a Twitteren köszönt meg.