Kirobbant a botrány – Orosz diplomaták tucatjait utasítja ki Nagy-Britannia a kém megmérgezése miatt

2018. március 14., 15:14

Szerző:

Huszonhárom orosz diplomatát utasít ki Nagy-Britannia, miután egy nyomozás megállapította, hogy Oroszország felel Szergej Szkripal és lánya megmérgezéséért.

Feltételezések szerint a bevásárlóközpont kamerájának felvételén az áldozatok láthatók pár perccel azelőtt, hogy leültek a padra

A 66 éves Szkripalt és 33 éves lányát március elején találták meg eszméletlenül Salsburyben, egy bevásárlóközpontban, azóta válságos állapotban vannak és ha életben is maradnak, vélhetően sosem épülnek fel teljesen. A brit hatóságok szerint ritka idegméreggel követtek el a támadást.

Theresa May a Moszkvának adott ultimátum lejártával összehívott nemzetbiztonsági tanácsi ülés után úgy fogalmazott, hogy azoknak, akik ártani akarnak a briteknek, tiszta üzenetet küld: nem kívánatos személyek az országban. May azt is elmondta, a 23 érintettnek, akik beépített titkosszolgálati ügynökök, egy hetük van, hogy távozzanak az országból.

A miniszterelnök Oroszország elleni büntetőintézkedéseket is bejelentett. Közölte: London ellenlépésként befagyasztja a Nagy-Britanniában fellelhető orosz állami vagyoneszközöket, ha azokról bebizonyosodik, hogy brit állampolgárok és nagy-britanniai lakosok életének és vagyonának veszélyeztetésére használhatók fel.

Hétfőn a Kreml szóvivője, Dimitrij Peszkov úgy fogalmazott, nem tartozik Oroszországra az incidens és azt mondta, nem tud róla, hogy a brit vezetés őket tenné érte felelőssé, sajtóhíresztelésnek nevezve az ilyen jellegű megállapításokat.

Szergej Szkripal az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese állítólag tíz éven át dolgozott a brit szolgálatnak, és Nyugat-Európában dolgozó orosz ügynökök tucatjait leplezte le. Szkripalt 2006-ban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy kémcsere során Nagy-Britanniába távozhatott.