Kinek adta Ferenc pápa a krakkói érsekséget? És főleg: miért?

január 17. 13:16 - szerző: Domány András

Érthetetlen, elkeserítő döntés – így reagáltak a lengyel katolikus hívők közül is sokan az új krakkói érsek kinevezésére. „Ferenc pápát nem érdekli Európa, a lengyel ügyeket pedig kevéssé ismeri” – mondta egy Domonkos-rendi szerzetes, közíró. A nyitott egyház híveinek megalázása – nyilatkozta egy másik katolikus publicista, felidézve, hogy az új főpap szerint a „nyitott egyház” elítélendő, mert elveti „a kinyilatkoztatott és ezáltal abszolút igazságot”. Egy harmadik azt írta: olyan ember veszi át a krakkói egyházat, akinek nincs köze hozzá. Karol Wojtyła után, aki figyelmeztetett, hogy a hazafiságot nem szabad összekeverni a nacionalizmussal, olyan érsek jön, aki szerint a nacionalizmust elítélni hazafiatlanság.

Nyugdíjba ment a 77 éves Stanisław Dziwisz bíboros, aki csaknem negyven évig, 1966 és 2005 között Karol Wojtyła, azaz II. János Pál pápa személyi titkára volt Krakkóban és Rómában. Az ő halála után került vissza Krakkóba, egykori főnökének székébe. 2016. december elején bejelentették, ki lesz az utódja: Marek Jędraszewski 67 éves filozófusprofesszor. Sartre szakértője, Lévinasról írt disszertációt. Kiváló szellemi felkészültségét senki sem vitatja, csak éppen olyan szemléletről ismert, amely szemben áll az ősi királyi székhely szellemiségével.

Jędraszewski 2012 óta łódźi érsek volt, 2014 óta pedig a püspöki kar alelnöke. Ez utóbbi minőségében aláírta azokat a nyilatkozatokat, amelyek kiközösítéssel fenyegették az abortusztörvény további szigorítását ellenző, a mesterséges megtermékenyítés jogi szabályozását támogató katolikus vallású parlamenti képviselőket. „Meg nem született gyermekek holokausztjának” nevezte a nagyon szűk körben engedélyezett terhességmegszakítást, és a litván zsidó születésű francia filozófus, Lévinas családjának tragédiáját hozta fel párhuzamként. Az abortuszszigorítást átmenetileg megakadályozó tömegmegmozdulásokat, a „fekete meneteket” úgy minősítette, hogy az „a halál civilizációjának rémisztő tüntetése”.

Amikor a varsói parlament törvényt hozott a mesterséges megtermékenyítésről és kihirdette az Európa Tanács isztambuli egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, ő kijelentette: ez „azoknak az erkölcsi értékeknek az elárulása, amelyek érdekében a varsói felkelés kitört”. „Balos ragály” megnyilvánulását látta abban, amit egy mérsékelt jobboldali parlamenti többség fogadott el. Az isztambuli egyezményben a „genderelmélet” győzelmét látta, amely szerinte „borzasztóan veszélyes, a civilizáció halálához vezet, ha ránk erőltetik”.

Jędraszewski érsek azon főpapok közé tartozik, akik örökké harcban állnak. Amikor Ferenc pápa 2016-ban ott járt, azt mondta neki: „Lengyelországban óriási harc folyik az istenhit és az Isten létét tagadó gondolkodás és életstílus között.” Miközben sok lengyel püspök nyíltan hirdeti, hogy az „Isten törvényével” ellentétes állami jogszabályokat a hívőknek nem kell betartaniuk (el tud valaki képzelni ilyen kijelentést német, spanyol, olasz püspöktől?), és a jelenlegi kormánypárt mellett kiállva politikai szónoklatokat tart a szószéken, mégis úgy érzi és azt állítja, hogy Lengyelországban üldözik a hívőket. Jędraszewski érsek például azokat a lengyeleket véli képviselni, „akiket az 1989-ben megszületett liberális társadalom ki akart zárni és el akart hallgattatni”. (Tegyük hozzá: az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokban és az egész békés rendszerváltoztatásban kiemelkedő közvetítő szerepet játszottak a katolikus egyház akkori vezetői.) Ennek jegyében megengedhetőnek tartotta, hogy egy alkotmányos közjogi intézményt a szószékről ítéljen el. Szerinte az ombudsman „balos”, mert pénzbüntetést szabott ki arra a nyomdászra, aki meggyőződésére hivatkozva nem volt hajlandó kinyomtatni valamit egy melegszervezet megrendelésére. Az lenne a dolga, hogy védje az emberek jogait – háborgott az érsek, és láthatóan fel sem merült benne, hogy ez kiemelten éppen a kisebbségekre vonatkozik.

Sokan a szemére vetik azt is, hogy 2002-ben, még poznańi segédpüspökként harcosan kiállt felettese mellett, aki papnövendékeket és fiatal papokat zaklatott szexuálisan. A vádakat II. János Pál pápa annyira bizonyítottnak tekintette, hogy Juliusz Paetz érseket nem csupán leváltotta, hanem el is tiltotta a rangjával elvben nyugdíjasként is járó egyházi feladatok ellátásától. Jędraszewski azonban nem csupán tagadta a Paetz elleni vádakat, hanem támogató levelek aláírására kényszerítette az espereseket.

Krakkó azért is fontos – túl a lengyel történelemben és szellemi hagyományban játszott szerepén –, mert ér­­seke előbb-utóbb csaknem biztosan bíboros is lesz. A jelenlegi és hosszú távra berendezkedni próbáló radikális jobboldali kormányzatnak pedig egyik legfontosabb bázisa a katolikus egyház. Az országot alkotmányos tisztség nélkül, de ténylegesen vezető kormánypártelnök, Jarosław Kaczyński, aki hívő ember ugyan, de személy szerint soha nem volt bigott vagy fundamentalista, politikai érdekből aláveti magát a középkorias hajlamokat is mutató főpapságnak, és ebben jó szövetségese lehet a nézetei alapján szintén radikálisnak tekinthető krakkói érsek. Azok a lengyel katolikusok pedig – köztük a szellemi élet számos kiválósága és a papság egy része –, akik eddig saját püspöki karukkal szemben lelkesedtek Ferenc pápáért, mostani döntése miatt nagyon csalódottak.