Keményen beszólt Donald Trumpnak apja búcsúztatásán John McCain lánya

2018. szeptember 1., 19:39

Szerző:

Donald Trump jelenlegi amerikai elnök távollétében kezdődött meg John McCain néhai arizonai szenátor búcsúztatása a washingtoni Nemzeti Székesegyházban szombaton. Az elhunyt lánya, Meghan McCain a szertartás kezdetét jelző gyászbeszédében azt mondta: apjával együtt Amerika nagyszerűsége is sírba került.

„Azért gyűltük itt egybe, hogy meggyászoljuk az amerikai nagyszerűség halálát – a valódi dolgot, nem az olcsó retorikát, amelyet azok a férfiak hangoztatnak, akik soha még a közelébe sem kerülhetnek annak az áldozatnak, amelyet ő önként vállalt.

Nincs szükség rá, hogy John McCain Amerikáját újra naggyá tegyék, mert Amerika mindig is nagy volt – tette hozzá Trump kampányszlogenjére utalva.

Az egy héttel korábban elhunyt politikust Barack Obama és George W. Bush előző amerikai elnökök búcsúztatták. A szertartáson az elnök lánya, Ivanka Trump és férje, Jared Kushner, valamint a Fehér Ház több alkalmazottja is részt vett. Összesen több mint 3000 vendég volt jelen, az amerikai politikai és társasági élet krémje, illetve külföldi vezetők.

McCain családja egyértelművé tette, hogy a néhai szenátorral fagyos viszonyban álló Donald Trump nem kívánatos vendég a megemlékezéseken.

Médiaértesülések szerint maga az elhunyt sem akarta, hogy az elnök részt vegyen a temetésén.

Trump a szombati szertartás közben több Twitter-üzenetben támadta a médiát, az igazságügyi minisztériumot, a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) és a keresledelmi ügyek miatt Kanadát, majd az egyik, fővároshoz közeli golfklubjában folytatta a napot.

McCain gyászszertartása szerdán és csütörtökön kezdődött Arizona államban, ahol a család vett tőle búcsút, és megjelent Joe Biden volt alelnök és több más neves személyiség is. A 81 éves korában elhunyt politikus koporsója pénteken érkezett meg a washingtoni Capitoliumba, ahol a családtagok, barátok, képviselők, szenátorok és neves vendégek vettek tőle búcsút állami szertartás keretében. A Capitoliumban, a kongresszus székhelyén történő felravatalozás ritka megtiszteltetésnek számít. A néhai szenátort vasárnap az annapolisi haditengerészeti akadémia területén helyezik örök nyugalomra.