Jereván bársonyban – Kusza helyzet Örményországban

A hónap eleje óta forrong Örményország. Jerevánban, a fővárosban a hatósággal vívott összecsapások során már több száz tüntetőt állítottak elő. Szerencsére azonban vér, legalábbis eddig, nem folyt. Nikol Pasinjan, az ellenzék vezére az 1989-es, viszonylag békés csehszlovákiai fordulatra utalva bársonyos forradalomra hívta fel honfitársait.

2018. április 28., 19:37

Szerző:

Szerzs Szargszjant 2008-ban választották Örményország elnökévé. Mivel az ország alkotmánya értelmében ezt a tisztséget egy személy legfeljebb kétszer töltheti be, második mandátumának lejártakor, április 9-én távozott hivatalából. Nyolc nappal később a parlament, amelyben az általa vezetett Köztársaság Pártnak kényelmes kétharmados többsége van, a volt államfőt miniszterelnökké választotta. Előzőleg ugyanis Örményország polgárai népszavazáson a szavazatok 63 százalékával úgy döntöttek, hogy a kormányzás addigi elnöki rendszeréről áttérnek a parlamentire, amelyben a tényleges hatalom nem az államfő, hanem a miniszterelnök kezében van. Az ő többszöri, akár sokszori megválasztását pedig lehetővé teszi a törvény.

Nos, az első számú vezető hatalmának e végtelenített meghosszabbítása elleni tiltakozásul még március utolsó napján menet indult Gjourmi városából Jerevánba. Mire két hét múlva, a kétszáz kilométernyi gyaloglás után a tüntetők a fővárosba érkeztek, ott már tömegek várták őket, és csatlakoztak hozzájuk. A Franciaország tér a kijevi Majdanhoz vált hasonlatossá. A tüntetők sorra foglalták el a középületeket, az egyetemet, az állami rádió épületét, áramtalanították a trolibuszhálózatot, autókkal torlaszolták el a közlekedési útvonalakat az egyes városrészek között, s ugyancsak a Jerevánból kivezető utakat is. Tömeges megmozdulások voltak Örményország más városaiban is. A rendőrség hol innen, hol onnan szorította ki őket, de teljességgel csak a parlament épületébe való bejutásukat volt képes megakadályozni. A tiltakozás élén álló Nikol Pasinjan, a Hazafias Párt elnöke polgári engedetlenségre, bársonyos forradalomra szólította fel honfitársait, hozzátéve, hogy a fordulatot, vagyis Szargszjannak a hatalomból való eltávolítását szigorúan békés eszközökkel kell megvalósítani. Az utóbbi hangsúlyozása azért sem közömbös, mert a Szovjetunió felbomlása, a függetlenség 1991. évi kikiáltása óta jó néhány olyan zendülés robbant ki Örményországban, amelynek nem kevés halottja is volt.

Tüntetés Jerevánban
Fotó: MTI/AP

Senki sem állítja ugyan, hogy a mostani megmozdulások mögött külföldi erők állnak, az örményországi „bársonyos forradalmat” semmiképpen sem lehet a nemzetközi kontextus figyelembevétele nélkül vizsgálni. Az Európa és Elő-Ázsia peremvidékén elterülő ország földrajzi értelemben ugyan Ázsiához tartozik, viszont az sem véletlen, hogy európai kultúrájú, tizenhét évszázada keresztény államként tagja az Európa Tanácsnak. Örményoszág az egymás közötti kényes diplomáciai bonyodalmaktól semmiképpen sem mentes viszonyban álló Irán, Azerbajdzsán, Törökország és Grúzia között helyezkedik el. A viszály almája mindenekelőtt Hegyi-Karabah, amelyért 1991 és 1993 között Örményország háborút vívott Azerbajdzsánnal, amit az utóbbi terület – igaz, a külföld által el nem ismert – függetlenségének kikiáltása kísért. Ennek az Azerbajdzsánhoz tartozó területnek a lakosságát döntő részben etnikai örmények alkotják. Ugyanakkor Karabahból és néhány azzal határos, szintén örmények által megszállt, felszabadított járásból több százezer azeri nemzetiségű lakos kényszerült Azerbajdzsánba menekülni.

Noha 1993-ban a karabahi háború fegyverszünettel véget ért, a Hegyi-Karabah függetlenségét aktívan támogató Örményország és Azerbajdzsán azóta is, bár lábhoz tett fegyverrel, de szüntelenül acsarkodva néz farkasszemet egymással. Mi több, itt nem is csupán Karabahról van szó. Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök többször is kijelentette, hogy Örményország jelentős területei is az ő országát illetnék. Ami a potenciális ellenfelek erőviszonyait illeti, szembetűnő, hogy Azerbajdzsán lakossága a háromszorosa, fegyveres erőinek létszáma a másfélszerese Örményországénak, amely viszont tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete nevű orosz dominanciájú katonai szövetségnek, és amelynek területén van egy orosz katonai támaszpont is. Az örmény hadsereget Oroszország látja el fegyverzettel, méghozzá hitelből, és a Zsamanak című újság értesülése szerint hamarosan Iszkander típusú, korszerű hadműveleti-harcászati rakétákat is szállít szövetségesének. Nyilvánvaló, hogy ezek a tényezők tartják vissza Azerbajdzsánt attól, hogy háborút indítson Örményország ellen vagy – ami ezzel egyenlő lenne – legalábbis Hegyi-Karabah visszafoglalásáért.

A térség vezető nagyhatalmának, Oroszországnak nyilvánvalóan nincs ellenére a két, Kaukázuson túli ország pattanásig feszült viszonya, amelyben ő játszhatja a nevető harmadik szerepét, és esze ágában sincs elősegíteni ennek a status quónak és vele az örmény belpolitikának a felbillentését. Jellemző, hogy Vlagyimir Putyin elnök szükségesnek tartotta, hogy szívélyesen gratuláljon Szargszjannak miniszterelnökké választásához. Moszkva lényegében elítélte az új jereváni kormányfő ellenfeleinek polgári engedetlenségét, amikor Dmitrij Peszkov szóvivő kormányának azt a reményét fejezte ki, hogy Örményországban „a helyzet a törvényesség keretei között fog alakulni”. Az amerikai külügyminisztérium egy többféleképpen is értelmezhető nyilatkozattal kommentálta a jereváni eseményeket, és a feszültség, az erőszakos cselekmények elkerülésére, önmegtartóztatásra hívta fel az érdekelt feleket. Az Európai Unió Szargszjan és a közben letartóztatott Pasinjan párbeszédét szorgalmazza.

A múlt hét végén különösen kiéleződött örményországi belpolitikai konfliktus kimenetele nehezen jósolható meg. Az ellenzék óvatosan bár, de bírálja az ország Oroszországhoz való kötődését. Azt viszont Szargszjan ellenfelei is tudják, hogy csak ez az együttműködés szavatolja egy Azerbajdzsánnal vívandó, aligha kétes kimenetelű újabb háború elkerülését, Hegyi-Karabah jelenlegi örmény státusának megőrzését. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ötvenezres létszámú haderő fenntartása az alig hárommillió lakosú szegény Örményország számára hosszabb távon elviselhetetlen teher. Különösen, amikor e hárommillióból több mint félmillióan Oroszországban kényszerülnek munkát vállalni és onnan hazautalni jövedelmük tetemes részét, miközben odahaza tizenöt százalékos a munkanélküliség.

Hiába a kiterjedt tiltakozás, még így is meglepetésnek szűmít, hogy Szargszjan hétfőn teljesen váratlanul bejelentette lemondását, mivel – ismerte el – Pasinjannak van igaza. Utóda egyik eddigi helyettese lett. Hogy ezzel azonban megoldódik-e a válság, azt még korai lenne megmondani.