Hollandiában ezután mindenki automatikusan szervdonor lesz, külön nyilatkozniuk kell azoknak, akik nem akarnak azok lenni

2018. február 13., 22:33

Szerző:

A jövőben minden állampolgár automatikusan szervdonor lesz Hollandiában egy kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében, hacsak kifejezetten nem tiltakozik ez ellen.

A hágai parlament felsőháza szűk többséggel hagyta jóvá kedden a kérdéses jogszabályt, amelyet az alsóházban tavaly egyetlen szavazatkülönbséggel fogadtak el.  A törvénymódosítást kezdeményező Pia Dijkstra liberális képviselő elmondta, az új rendszer keretében az állampolgároknak ki fognak küldeni egy levelet, amelyre válaszolva közölhetik ellenvetésüket, ennek hiányában azonban mindenki automatikusan bekerül a szervadományozók adatbázisába. Ez utólag bármikor módosítható lesz.

A módosítás 2020 júliusában lép életbe egy nagyszabású tájékoztatási kampány után.

Hollandiában eddig külön fel kellett iratkozni a szervdonorok listájára, és helyi sajtóhírek szerint ezt mindössze a országlakók 40 százaléka tette meg. Az erről nem rendelkező emberek esetében pedig tízből közel hét esetben nem járultak hozzá a rokonok az elhunyt szerveinek átültetéséhez.