Fillon biztos – A bonyolult francia képlet

2016. december 4. 06:53 - szerző: Soós Eszter

Alig pár hónappal azután, hogy kiürültek az utcák és hazamentek a munka törvénykönyve módosítása, pontosabban liberalizálása miatt tüntető franciák, a neogaulle-ista republikánus mozgalom (LR) szimpatizánsai kétfordulós előválasztást tartottak. Az első körben kiejtették Nicolas Sarkozyt, majd a két finalista közül elsöprő többséggel François Fillon volt miniszterelnököt választották elnökjelöltjüknek. Azt a Fillont, aki Jacques Chirac egykori minisztereként kellemetlen nyugdíjreformmal vétette magát észre, Sarkozy miniszterelnökeként népszerűbb volt főnökénél, most pedig – oroszbarát külpolitikai és konzervatív társadalmi programja mellett – azt ígéri: elnökként nyugdíjkorhatárt emel, megszorít és tovább liberalizál.

Úgy hírlik, a hivatalban lévő elnöknek, François Hollande-nak nincs ellenére Fillon jelöltsége, egyben Alain Juppé volt kormányfő háttérbe szorulása. Juppé ugyanis meg tudta volna szólítani a Szocialista Párt (PS) jobbszárnyát és a centrumot. Fillon jelöltsége azonban korán jött karácsonyi ajándék, lehetőség, hogy a PS és Hollande balra tolódjon és a – Juppé szavaival élve – „brutális” filloni programmal, baloldali szóhasználatban pedig az „ultraliberalizmussal” szemben pozicionálja magát. Persze e sorok írásakor még sok a bizonytalanság a szocialisták választási felkészülésében. Hollande elnök és Manuel Valls miniszterelnök között például egyre érezhetőbb a feszültség, így a kormányfő elnökválasztási indulása mellett akár még egy miniszterelnök-váltás sem lehetetlen forgatókönyv a közeljövőre.

Legkésőbb december 15-ig azonban eldől, kik indulnak a szocialisták előválasztásán. A kedvező októberi munkanélküliségi adatok arra engednek következtetni, hogy Hollande – hacsak a PS erős emberei nem tudják lebeszélni róla – hamarosan bejelentheti indulását. A munkanélküliség úgy lett kiemelt politikai ügy, hogy az elnök azt mondta, csak akkor van értelme 2017-ben ismét megméretnie magát, ha megindul a csökkenése. További bizonytalansági tényező, hogy a baloldali mezőny korántsem olyan letisztult, mint a jobboldali, és nem csak azért, mert a francia baloldalon a magyarhoz hasonlóan több párt küzd a dominanciáért. Sok jelölt és pártvezető már nem 2017-ben, hanem inkább 2022-ben gondolkozik. Ezért idén nem elsősorban választást akar nyerni, hanem érdemi beleszólási jogot akar szerezni a későbbi erőviszonyokba.

(MTI/EPA/AFP/pool/Eric Feferberg) Francois Fillon kormányfőként népszerűbb volt az elnöknél     Fotó: MTI/EPA/AFP/

A szocialista vezetők ettől függetlenül szeretnék, ha Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter, aki saját En Marche (Előre! vagy Lendületben!) mozgalma élén jelölteti magát, részt venne a 2017. január 22-én és 29-én esedékes előválasztásban. Macron azonban azok közé tartozik, akik számára a jó elnökválasztási szereplés, az esetleges győzelem racionálisan csak B terv. Az ugyancsak 2022-ig tekintő A terv, az építkezés, a szervezetépítés, a befolyásnövelés, a profilépítés sokkal fontosabb cél Macron számára, márpedig ezeket a feladatokat a PS-en belül, ahol kevesen szimpatizálnak vele centrista nézetei miatt, nem tudja elvégezni. Vagyis nem érdeke feladnia a politikai szabadságát és alárendelnie magát a szocialistáknak.

Ha pedig centrum: Fillon váratlan jelöltsége megnyitja a kaput a centrista Demokrata Mozgalom (MoDem) elnöke, François Bayrou előtt is. Ez újabb rossz hír a szocialistáknak, de rossz hír a konzervatív-katolikus Fillonnak is, mert a centrista jelölt elszipkázhatja azokat a liberális jobboldaliakat, akik nem osztják Fillon társadalmi vízióját. Bayrou, aki Sarkozy elnökjelöltsége esetén biztosan elindult volna az elnökségért, már most jelezte, továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy programot „érleljen”, azaz jelöltesse magát. Bayrou amúgy 2007-ben majdnem 19 százalékot szerzett az első fordulóban, 2012-ben pedig csaknem tízet, s ha elindul jövőre, ismét alkupozícióba kerülhet. Arra nincsen sok esély, hogy Bayrou első vagy második helyen végezzen, és ezzel a második fordulóba kerüljön, de számít, hogy a két forduló között kinek a támogatására szólít fel. (2012-ben Hollande-ot támogatta, s ezt Sarkozy azóta sem bocsátja meg neki – meg van róla győződve, hogy ez kulcsmozzanat volt a jobboldal vereségében, és ebben azért van igazsága.) A lényeg tehát, hogy Fillon jelöltsége kifejezetten bizonytalansági tényező, mert nagy politikai teret hagy üresen a centrumban, s ebből nemcsak Macron, hanem Bayrou is profitálhat, megkavarva a kártyákat mind a szocialisták, mind a republikánusok számára.

A radikális jobboldalon, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Front háza táján sem készültek igazán a Fillon-forgatókönyvre. Le Pen közvetlen környezetében, úgy tűnik, inkább örülnek Fillon elnökjelöltségének, mert ez lehetővé teszi az elmúlt években republikánus-populista fordulatot végrehajtó – és a munkásságot, a kisebbségeket masszívan megszólítani igyekvő – párt számára, hogy igazolja balra tartó, a szociális gaulle-izmusra hajazó gazdaságpolitikáját és programját. Ám a Nemzeti Front nem egységes párt, az „új FN” hívei mellett természetesen a „régi FN” hívei is politizálnak még a mozgalomban. Márpedig a hagyományos konzervatív-katolikus körök nagyon is szimpatizálnak a konzervatív-katolikus hírében álló Fillonnal, s a pártelnök unokahúga, a „régi FN-hez” értékeiben közelebb álló Marion Maréchal-Le Pen egyenesen úgy fogalmazott, pártjára nézve Fillon a legveszélyesebb jelölt. S ha Maréchal-Le Pen és a konzervatív katolikus körök szempontjából nézzük a dolgot, akkor ez így is van – csakhogy inkább Marine Le Pen szemszögéből érdemes elemeznünk, aki teljesen más, kormányra törő logikát követ, mint a régi, kormányozni még nem igazán akaró FN.

(MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro) Marine Le Pen nagy lépést tett az Élysée-palota felé Trump győzelmével       Fotó: MTI/EPA

Amikor e cikket befejezem, még nem készült olyan mérés, amely az immáron biztos elnökjelölt Fillon és az FN-jelölt Le Pen párharcának állását mérné a 2017-es elnökválasztás első és második fordulójában. Azt sem tudjuk, milyen hatással lehetnek az erőviszonyokra a Macron és Bayrou környékén zajló centrista mozgások, de több mint valószínű, hogy a mérések végül is azt mutatják majd, hogy Fillon nagyobb eséllyel lesz 2017-ben francia elnök, mint Le Pen. Csakhogy az esély és a valószínűség még nem jelent bizonyosságot. A Trump- és a Brexit-hatás franciaországi erősségét és jelentőségét lehetetlen pontosan mérni. Biztos, hogy az a pszichológiai gát átszakadt 2016-ban, amely szerint a „lehetetlen” jelöltek nem nyerhetnek, a „lehetetlen” forgatókönyvek „úgysem” valósulhatnak meg. Az elemzői konszenzus most az, hogy Le Pen bizony nagy lépést tett az Élysée-palota felé Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmével, ha nem is 2017-re, akkor 2022-re nézve. A 21. század elején a politika, úgy tűnik, időről időre helyzetbe hozza azokat, akikről azt mondják, esélytelenek. És Marine Le Pen, akinek az elnöksége alatt az FN sikert sikerre halmoz, pontosan ilyen politikus.

Franciaországban tehát töredezett nemcsak a pártrendszer, hanem az elnökválasztási mezőny is. A baloldalon többen készülnek 2022-re, mint a vesztesnek tűnő 2017-re, ideértve a baloldali kis pártokat, akik most lehetőséget látnak arra, hogy megmutassák magukat. Legkésőbb január végén tisztább lesz a kép. Addigra eldől a legfontosabb kérdés: mandátumot kap-e pártjától a hivatalban lévő elnök arra, hogy ismét a franciák elé állhasson? Az V. francia köztársaság történetében még sosem fordult elő, hogy a hivatalban lévő elnök ne induljon második mandátumért vagy hogy az újraindulni kívánó elnök mögül kivonuljon a pártja. Ám a jelenlegi francia helyzet potenciális, immár lehetséges forgatókönyveiben még ez is benne van.