Fico szerint államcsínyre készülnek Szlovákiában, az ördögi tervben Soros is benne van

2018. március 5., 17:46

Szerző:

A szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője meggyilkolása után történt.

Robert Fico
Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

A kormányfő erről azzal összefüggésben beszélt a sajtónak a pozsonyi kormánypalotában, hogy Andrej Kiska szlovák államfő vasárnap az újságíró-gyilkosság után az országban kialakult "feszült helyzetre" hivatkozva javaslatot tett a kormány széles körű átalakítására vagy előrehozott választások kiírása. A miniszterelnök még vasárnap elutasította Kiska javaslatát, azt a demokratikus választási eredmények megtagadásának minősítve.

Robert Fico hétfőn megismételte azt a vasárnapi kijelentését, miszerint ezzel a javaslattal

az elnök az ellenzék oldalára állt, amely államcsínyt akar,

valamint választ követelt arra is, hogy miről beszélt Andrej Kiska tavaly szeptemberben New Yorkban Soros Györgynél tett látogatásán, amelyen a szlovák diplomácia képviselői nem vettek részt.