Ferenc pápa szerint aki fizet a szexért, az beteg ember

2018. március 20., 10:20

Szerző:

Bűnbocsánatot kért hétfőn Ferenc pápa minden olyan keresztényre, aki nőktől vásárol szexuális szolgáltatás - írja az NBC News. A vatikáni vezető azt mondta, aki prostituálthoz jár bűnöző, beteges mentalitással, aki azt hiszi, a nők azért vannak, hogy kihasználják őket.

- Ez nem szeretkezés. Ez egy nő kínzása. Ne keverjük össze a fogalmakat - mondta Ferenc pápa.

A katolikus egyház feje egy négy órás, bensőséges meghallgatáson beszélgetett közel 300 fiatallal, akiket a Vatikán hívott meg Romába, hogy segítse az egyházi vezetőket annak megértésében, hogyan gondol a katolikus egyházra a mai fiatalság. Az esemény egy nagyszabású püspöki zsinat előkészítésére szolgált, melynek az lesz a célja, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy megtalálják életcéljukat.

A pápa arra kérte a fiatalokat, hogy nyugodtan beszéljenek nyíltan és őszintén, ezért szóba került az azonos neműek közti szerelem, a rasszizmus, és az emberkereskedelem is. Utóbbi válaszaként hangzottak el Ferenc prostitúcióra vonatkozó gondolatai.