Fekete blokk – Franciák, akik sokallják a vesztes ügyeket
Sokáig a politikusok, kormányon lévők és ellenzékiek egyaránt és az elemzők is „törő-zúzó” huligánokról beszéltek. A korabeli szocialista belügyminiszter, Bernard Cazeneuve a rendpárti baloldal legszebb tradícióit felelevenítve találta mondani: „ezeknek az embereknek nincsenek ideáik, csak az erőszak ösztöne irányítja őket”. Néhány emberben azért már ekkor is felmerült, hogy az anarchisták általában nem az ideák hiányától szenvedtek.
Aztán lassan nevet is kapott az ellenség, és a titokzatos Fekete Blokk (Black Bloc) lett a felelős az erőszakért. A Fekete Blokk mint jelenség még a nyolcvanas években jelentkezett először Nyugat-Berlinben, a nukleáris energia és a neonácik elleni tüntetéseken. Maga a rendőrség nevezte el őket Schwarzer Blocknak, egyszerűen azért, mert feketébe öltöztek. Ez mára sem változott. Ez pedig az egyre terjedő utcai kamerák világában megnehezíti a rendőrség dolgát az azonosításban, másrészt szimbolikus a jelentősége. Hangsúlyt kap a mozgalomban részt vevők anonimitása és a cselekvésük kollektív jellege is, azaz mindenki felelősséget vállal mindenért.
A Fekete Blokk jelensége a nemzetközi szintérre igazából a kilencvenes évek antiglobalizációs mozgalmával jutott el, az 1999-es „seattle-i csata” alkalmával pedig mindenki megismerhette a harcmodorát is. Sokáig elsősorban a különböző nemzetközi diplomáciai eseményeken tették le a névjegyüket, főképp a neoliberális globalizációért felelősnek tartott Világbank és az IMF csúcstalálkozóin. Pár éve azonban inkább a különböző társadalmi tiltakozó akciók, mozgalmak mellett tűnnek fel, Franciaországban elsősorban a híressé vált Notre-Dame-des-Landes-ügyben: egy reptér elleni tiltakozó akcióból éveken át fennálló település, egy új életmód létrehozatalára irányuló kísérlet lett.
A 2016-os tiltakozó akciók új generációt hoztak el a Fekete Blokk életébe. Maga a mozgalom megfoghatatlan, hiszen tulajdonképpen nem is létezik. Inkább módszer, mintsem mozgalom. Gyakorlóinak azonban nagyon is vannak „ideáik”. Az erőszak elsősorban a kapitalizmus és az állam szimbólumait, képviselőit veszi célba. Igazi értelme annak demonstrálása, hogy a társadalmi ellenállás létezik. „A háború” imitálásával azt akarja beláttatni mindenkivel, hogy a küzdelem a tőkés rendszer és állama, illetve az ellenállók között valóságos. És persze azt is, hogy bárkiből lehet ellenálló. Mivel a blokk csak egy-egy tüntetésre összeálló alkalmi közösség, nehezen írható körül a megszokott szociológiai eszközökkel.
Talán akkor jutunk a legközelebb az igazsághoz, ha a saját maguk által kiadott szövegeikre vetünk pillantást. „Kik a Fekete Blokk tagjai, és hol vannak? Ez az a kérdés, amely minden felkelés után a leginkább foglalkoztatja az újságírókat. Hát válaszoljunk nekik. Valóban látni akarjátok, kikre hasonlít az arcunk, amikor nem takarja kendő, bukósisak vagy csuklya? Na, hát tudjátok, mi vagyunk, akik fizetjük a lerobbant lakásaitokban az albérleti díjat, mi vagyunk azok, akiket ingyen gyakornokokként dolgoztattok, mi vagyunk azok, akik végül teljes munkaidőben akár 1000 eurót is megkeresünk. Meg azok is mi vagyunk, akik kénytelenek több ezer eurós tandíjat fizetni, hogy részt vehessenek az óráitokon. Ezenkívül azok is mi vagyunk, akik a sikkes éttermeitekben sütik a marhaszeleteteket, és akiket minden este feketén fizettek ki. Tudjátok, mi főzzük a Starbucksban a kávétokat. Mi a Lidlben vásárolunk, mert nekünk a többi szupermarket túl drága. Mi vagyunk azok, akik szórakoztatnak titeket vakációitokon havi 600 euróért, meg azok is mi vagyunk, akik feltöltik a polcokat, ahol megveszitek a bionövényeiteket. Mi vagyunk azok, akiket felzabálnak a szánalmas melóitok, akiknek csak szar élet jutott, de most úgy döntöttünk, hogy rohadtul elegünk van ebből. Mi vagyunk az a generáció, akinek egy nap elege lett abból, hogy megmérgezitek az életünket az undorító világotokkal, és akik felkeltek ellenetek. Mi vagyunk a jövő, amelyről még hallani fogtok. Mi vagyunk a mocskos társadalmatok egyetlen egészséges része.”
Hát így.
A Fekete Blokk olyan Franciaországban is, mint máshol. Egyetlen különleges, helyi jellegzetessége van a taktikájuknak azzal, hogy sikerült kiharcolniuk még a 2016-os tüntetéseken, gyakran a szó szoros értelmében fizikailag megküzdve a szakszervezetek biztonsági embereivel, hogy ők haladjanak a menet élén. Idén is ez adta nekik a lehetőséget a rendőrséggel való frontális összecsapásra. A jelenség ma már olyan szintet ért el, hogy a rendőrségi szakértők szerint tulajdonképpen két különálló menet volt Párizsban. A szakszervezetiben mintegy húszezer ember vett részt, míg a menet élén nagyjából tizenötezer, plusz a Fekete Blokk másfél ezer „tagja”. Ha ennyi ember tüntet együtt a blokkal, ha ennyi ember szolidáris vele, akkor kissé más színben tűnik fel a korábbi elterjedt vélekedés, hogy ők tulajdonképpen „túszul ejtik a tüntetéseket”, így azok „kicsúsznak a résztvevők ellenőrzése alól”. Csak éppen senki nem megy haza, amikor meglátja a „túszejtőket”.
Az igazi kérdés tehát nem is a Fekete Blokk, hanem az a tizenötezer ember, aki ugyan nem vesz részt az erőszakban, de szemmel láthatóan nem is ítéli el, sőt végeredményben a jelenlétével igazolja, hogy ezek az akciók fokozzák a tüntetések erejét. Kik ezek a „csatlakozó” emberek? Az őrizetbe vettek első tárgyalásán némi képet kaphattunk róluk. Egy szakács, egy természettudományt hallgató egyetemista, egy mérnök, egy filmes ember. Szóval a nép gyermekei, annak is inkább a középosztályi, tanult, „integrált” részéből. A Fekete Blokkról most sem tudhattunk meg többet, közülük ugyanis senkit sem tudták előállítani.
Mi az oka, hogy van egy kritikus mennyiségű ember, aki inkább tüntet a blokkal, mint a szakszervezetekkel? Egyikük úgy fogalmazott, hogy „a hagyományos szakszervezeti felvonulás üressége és a folyamatos vereségek miatti kilátástalansága nincs összhangban azzal a dühvel és harcossággal, amelyet mi érzünk. Az emberek azt kérdezik maguktól, mi legyen a haragjuk eredménye. A részvétel a tüntetés élén álló menetben inkább érzelmi és az élettel kapcsolatos ügy, mintsem szellemi.” Egy másik tüntető szerint „Macron érkeztével a politika meghalt. Ő semmiben nem hisz, csak a hatékonyságban, egyetlen ideológiája a gazdaság. Tekintve, hogy az összes politikai út bezáródott, a társadalom egy része, főleg a fiatalok, visszafordulnak a legalapvetőbb dologhoz, és kimennek az utcára. Franciaországban megszokhattuk a tüntetéseket, de az utóbbi húsz évben nem történik ezeken semmi. Elegünk van a vesztes ügyekből őszintén szólva, a menet élén legalább megmutathatjuk haragunkat és elkeseredettségünket.” Az erőszak? „Nem fogunk zokogni egy McDonald’s vagy egy bankfiók miatt” – mondja.
