Erkölcsi okokból lemondott a macedón igazságügyi miniszter, nem tudta elviselni, hogy az emberek bizalma megrendült az igazságszolgáltatásban

2018. március 21., 12:17

Szerző:

Erkölcsi okokra hivatkozva lemondott Bilen Saliji macedón igazságügyi miniszter - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál szerdán.

Fotó: pravda.gov.mk

A politikus kedden késő este jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy az állampolgárok bizalma megrendült az igazságügyben, mégpedig egy négyéves kisfiú ügyével kapcsolatban. A négyéves Almir Aliut 2016-ban ütötte el egy autó, amelyet az a férfi vezetett, aki a gyanú szerint korábban összeveszett a kisfiú édesapjával. Az ügyészség először szándékos emberölés gyanújával indított eljárást a férfi ellen, ám a közelmúltban az államügyész a vádat halálos kimenetelű közlekedési balesetre módosította, ami felháborodást keltett a macedón közvéleményben. 

Bilen Saliji szerint az államügyész döntése megalapozatlan, és az emberek okkal veszítették el bizalmukat az igazságügyben, ezért kötelességének érezte, hogy benyújtsa lemondását.