Emmanuel Macron totális harcot hirdetett a nőket érő erőszak ellen

2017. november 25., 15:07

Szerző:

Emmanuel Macron francia államfő szombaton bejelentette, hogy a nők és férfiak közti egyenlőség megteremtését és a nők elleni erőszak elleni küzdelmet tekinti ötéves mandátuma egyik legfőbb feladatának.

A nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján a hivatalában tartott több mint egyórás beszéde elején a köztársasági elnök arra kérte a mintegy kétszáz vendéget, hogy egyperces csenddel emlékezzenek arra a 123 nőre, aki kapcsolati erőszak áldozataként vesztette éltét tavaly Franciaországban. 

Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin

„A teljes társadalmunk a szexizmus betegségében szenved” – mondta Macron a nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezetek, egyesületek, önkéntesek és a kormánya tagjai előtt, miközben országszerte utcai megmozdulások kezdődtek a nők elleni erőszak elítélésére. „Franciaország nem lehet több olyan ország, ahol a nők félnek” – hangsúlyozta az államfő, aki három területen jelentett be intézkedéseket a következő öt évre annak érdekében, hogy a „szégyen átkerüljön a másik oldalra”, az áldozatoktól az elkövetőkhöz.

Macron elsőként a fiatalok nevelését és az egyenlőség érdekében folytatott kulturális küzdelmet jelölte meg feladatként, amelynek részeként a pornográfia elleni fellépést megszigorítják a hatóságok az interneten. Második intézkedésként az áldozatok jobb támogatására az erőszak, zaklatás vagy diszkrimináció áldozatává vált emberek ezentúl az interneten is feljelentést tehetnek, azaz otthonról lehetőség lesz ilyen jellegű kérdésekben hatósági emberekkel konzultálni, nem szükséges egy rendőrőrsön megjelenni. A kórházak pedig már a feljelentést megelőzően bizonyítékokat szolgáltathatnak a hatóságoknak, ha tudomásokra jut, hogy valakit bántalmaztak. 

Harmadik lépcsőként jövő év elején törvényjavaslat kerül a parlament elé, amelyben a szexuális bűntettek elévülésének ideje megnő, s országos televíziós kampány indul a témakörben a lakosság felvilágosítására. A szexista sértés ezentúl szabálysértésnek fog számítani és pénzbírsággal sújtható tettenérés esetén, s nemcsak az utcai, hanem az internetes zaklatás is büntetendő lesz. A beleegyezéssel történő szexuális kapcsolat minimális korhatárát ezzel párhuzamosan pedig 15 évben jelöli meg a törvényjavaslat.  

 A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy az elnökválasztási kampányban a munkanélküliség és a közbiztonság mellett a legfontosabb témának jelölte meg a nemek közti tényleges egyenlőség megteremtését a társadalomban. Azt is bejelentette, hogy a nők és férfiak közti egyenjogúságért felelős államtitkárság költségvetését a francia kormány jövőre 13 százalékkal 30 millió euróra emeli, az összes tárcánál pedig 420 millió eurót fordítanak a kérdéskörre. 

Macron jelezte, hogy anélkül, hogy a mindennapos feljelentést tennék gyakorlattá, a nemek közti kompromisszummentes egyenlőség megteremtését tűzte ki célul. Külön figyelmet kért az illetékes hatóságoktól annak tekintetbe vételére, hogy a migránsok közül sok nő a körülmetélés elöl menekül el hazájából.