Donald Trump bizonyos körülmények között halálbüntetéssel sújtaná a drogdealereket

2018. március 19., 23:02

Szerző:

Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben hétfőn előterjesztette kormányzata elképzeléseit az opiáttartalmú kábítószerek és gyógyszerek okozta válság leküzdésére. 

Az elnök az opiátválság által egyik leginkább sújtotta szövetségi állam déli városában, Manchesterben mondott beszédében vázolta fel a kormányzat tervét. Ez lényegében azokat a főbb elemeket tartalmazza, amelyeket vasárnap este Andrew Bremberg, a Fehér Ház belpolitikai igazgatója már felvázolt a sajtónak. 

Trump bejelentette, hogy a kongresszus az idén és jövőre hatmilliárd dollárt szán az opiátválság visszaszorítására. A válság leküzdésének eszköze lesz az oktatás kiszélesítése, a már eredményes gyógymódok és rehabilitációs lehetőségek kormányzati támogatása, és a csakis receptre felírható opiáttartalmú gyógyszerek forgalmazásának visszaszorítása. A Fehér Ház tervezete szerint az elkövetkező három évben harmadával csökkentenék az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók forgalmát, mégpedig a szövetségi egészségügyi programok átalakításával. Trump ugyan hétfőn Manchesterben nem fejtette ki, de vasárnap Bremberg igazgató már közölte, a tervek szerint a szerényebb jövedelműeket segítő állami biztosítási program, a Medicaid nem térítené meg e gyógyszerek árát.  

Ha ő mondja...
Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

A kormányzati tervek ismertetésekor a jelenlévők hangos éljenzéssel fogadták, amikor az elnök leszögezte, csak az időt vesztegetik, ha nem kemények a kábítószer-kereskedőkkel, és ez a keménység magában foglalja a halálbüntetést is. Trump bizonyos körülmények közötti halálbüntetés kiszabásáról beszélt, de nem részletezte a konkrétumokat. Ez majd - mint a Fehér Ház vasárnap közölte - az igazságügyi minisztérium feladata lesz. Tudható azonban, hogy az elnök azt szeretné, hogy már a kis mennyiségű kábítószerrel vagy opiáttartalmú gyógyszerrel illegálisan kereskedőket is kötelezően sújtsák a komoly büntetésekkel. 

Halálbüntetést az Egyesült Államokban eddig csak gyilkosság esetében szabtak ki az elkövetőre. „Meg kell változtatnunk a törvényeket és dolgozunk ezen” – hangoztatta Manchesterben Trump, hozzátéve, hogy az igazságügyi minisztérium már „nagyon keményen” dolgozik ezen. – Országunk talán most még nem áll készen erre – fűzte hozzá a abiztonság kedvéért.

Az Egyesült Államokban hivatalos adatok szerint 2016-ban az opiátválság több mint 43 ezer ember életét követelte, s jelenleg csaknem két és félmilliónyian opiátfüggők, legyen szó kábítószerekről, vagy opiáttartalmú gyógyszerekről.