Donald Trump a Twitteren szólt be Angela Merkelnek a menekültpolitikája miatt, de az igazságot nem sikerült eltalálnia

2018. június 18., 19:41

Szerző:

Twitter-üzenetben bírálta Donald Tump Angela Merkelt Németország menekültpolitikája miatt. Az amerikai elnök szerint a németek a menekültpolitika miatt fordulnak el a politikai vezetéstől, és egyre nő a bűnözés, az utóbbi kijelentés szépséghibája mindazonáltal hogy egyszerűen nem igaz, Németországban 1992 óta nem követtek el olyan kevés bűncselekményt, mint tavaly – hívja fel a figyelmet a Guardian

Egy két perccel későbbi tweetben az amerikai elnök azt írta, hogy nem akarja, hogy az történjen az egyesült Államokkal, mint ami Németországgal történt,

Trump korábban még soha nem bírálta Merkel menekültpolitikáját a nyilvánosság előtt. A mostani támadás oka az lehet, hogy a Fehér Házat egyre több támadás éri, amiért a Mexikóból illegálisan érkező bevándorló gyerekeket a határon elválasztják a szüleiktől, az amerikai elnök pedig szívesen elterelné erről a figyelmet. A gyakorlat ellen a felesége, Melania Trump is felemelte a szavát.

Németországban nemrég éppen Merkel-féle menekültpolitika miatt kitört egy koalíciós válság, amely a szakítás felé taszítja a két testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) viszonyát. Utóbbi de facto vezetője, Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter ugyanis azt szeretné, ha Németország nem fogadna minden bevándorlót, és megtagadná a belépést a menedékkérők egy-egy csoportjától, amit Merkel azzal utasít el, hogy ez egyoldalú lépés lenne, és ő inkább átfogó EU-s megoldást akar. A CSU azért akar keménynek tűnni az ügyben, mert október 14-én bajor tartományi választásokat tartanak, a párt pedig fél a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland előretörésétől. Merkel és Seehofer vitája közben addig fajult, hogy a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung már azt találgatja, mi van, ha a CDU egy esetleges szakítás után vetélytársként indul a bajorországi választásokon.

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Seehofer egyébként annak az Orbán Viktornak a fő németországi szövetségese, akit Trump a múlt héten hívott fel az új kormánya megalakulása és amerikai nagykövet, David Cornstein érkezése miatt, és akivel az amerikai elnök egyetértett, hogy erős határvédelemre van szükség. A Fehér Ház szűkszavú közleménye erről nem szól, de nem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy Trump és Orbán beszélgetése alatt szó esett Németország menekültpolitikájáról is.

Arról Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke sajtófőnöke beszélt szombaton, hogy Trump Cornstein érkezése miatt beszélt Orbánnal, a Fehér Ház közleménye csak az új magyar kormány megalakulásáról tesz említést. Ez egyébként még május 18-án történt.