Bemutatták a Magyarországot elítélő jelentést, Szijjártó Péter védte a védhetetlent

Parázs vita volt, Szijjártó Péter minősített hazugságok gyűjteményeként aposztrofálta a dokumentumot, de figyelmeztették, hogy az Orbán-kormány legyen kedves azokhoz, akikkel a felfelé tartó úton találkozik. Mert találkozni fog velük a lefelé vezető úton is. Gál Kinga mindenkitől bocsánatkérést követelt.

2018. április 26., 11:35

Szerző:

Csütörtök délelőtt fél tizenkettőtől az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) a brüsszeli ülésén mutatták be azt a jelentéstervezetet, amely kezdeményezi, hogy az Európai Bizottság indítsa el a lisszaboni szerződés 7. cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen a demokratikus intézményrendszer erodálódása, a demokratikus intézményrendszer 2010 óta tartó leépítése, az eddigi három Orbán-kormány autokratikus intézkedése miatt.

A jelentéstervezetet a szerzője, a zöldpárti Judith Sargentini ismertette, de az ülésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, ő minősített hazugságok gyűjteményeként aposztrofálta a dokumentumot. 

Az eddig vezető útról ebben a cikkünkben írtunk részletesen, ülést élőben követjük.

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

 

12:59 Claude Moraes azzal rekeszti be az ülést, hogy a jelentéstervezethez május 15-ig lehet benyújtani módosító indítványokat.

12:56 Judith Sargentini arra hívja a figyelmet, nem egészséges összekeverni egy pártot, egy kormányt és egy népet. Visszautasítja a hazugság vádját, és hangsúlyozza, hogy ez nem a párbeszéd ideje, a jelentés az Európai Bizottság asztalára kerül.

12:54 Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy Magyarországról hazugságokat terjesszenek. A jelentéstervezetben szereplő állítások cáfolatát minden EP-képviselőhöz eljuttattuk – búcsúzik a külügyminiszter.

12:51 Szijjártó Péter visszaszól Sophie in' t Veldnek. Szerinte a Fideszé nem átmeneti hatalom, a pártot egymás után harmadszor választották meg. Beszél arról, hogy a civil szervezetek támogatásának átláthatónak kell lennie, ami pedig csak az oktatás szabadságát illeti, csak a CEU kifogásolta a felsőoktatási törvény róla elnevezett módosítását.

12:49 Szijjártó Péter újra belekezd az Orbán-kormány untig ismert propagandáját idéző szólamokba, Claude Moraes azonban közbevág és

felszólítja, hogy az ülés méltóságának megőrzése érdekében tartózkodjon az minősítgetéstől. A külügyminiszter háborog, hogy ezek szerint őt nem illeti meg a szólásszabadság joga.

12:47 Claude Moraes azt feszegeti, hogyan létezhet más EU-tagországokban egészséges, kormánykritikus civil társadalom, csak Magyarországon nem. Ezt Szijjártó Pétertől kérdezi, aki ezután reagálhat a kommentárokra.

12:44 A jobbikos Morvai Krisztina megvédi a Fideszt. Szerinte Magyarországot elismerik, amiért védekezik a bevándorlás ellen, Magyarország és Lengyelország vezetésével át kell alakítani az Európai Néppártot, hogy a többségi álláspontot képviselje.

Fotó: MTI/KKM

12:37 Járóka Lívia védi meg az Orbán-kormány roma politikáját. Felhívja a figyelmet, hogy a választások előtt az MSZP-s politikusok a jobbikosokkal együtt kampányoltak.

12:34 – Hol is kezdjem? Klasszikus autoriteri magatartás. Mi vagyunk az áldozatok, ti a támadók – kezdi a Fidesz kajánkodó beszédét a következő hozzászóló, a holland liberális Sophie in 't Veld. – A magyar emberek nem az önök tulajdonában vannak. Önöket átmenetileg választották meg, hogy irányítsák Magyarországot. Hogyan képviselik az ellenzéki választókat? Ami pedig Soros Györgyöt és a finanszírozást illeti, önöket ki finanszírozza? Az EU? Vlagyimir Putyin? Steve Bannon? – firtatja.

– Van egy javaslatom. Legyenek kedvesek azokhoz, akikkel a felfelé tartó úton találkoznak. Mert találkozni fognak velük a lefelé vezető úton is

– fejezi be a hozzászólását.

12:31 A fideszes Gál Kinga bocsánatkérést követel mindenkitől, aki megsértette Magyarországot, az ezeréves jogállamiságot. Judith Sargentinitől is. Szerinte a jelentéstervezet egy koncepciós per része. Ez elfogadhatatlan – állítja,

12:29 A következő hozzászóló, egy német zöldpárti EP-képviselő azt állítja, hogy Szijjártó Péteréhez hasonlóan pökhendi beszédet még soha nem hallott az épületben. 

12:26 – Ezt a mocskos játékot nem lehet tovább játszani – mondja az Orbán-kormány által használt nyelvről egy osztrák liberális  EP-képviselő az antiszemitizmus vádjával kapcsolatban.

12:24 A következő felszólaló szerint szomorú Orbán Viktor útját látni az autoriter vezetésig tartó úton.

12:21 A DK-s Niedermüller Péter kommentál. Azzal kezdi, hogy Szijjártó Péter sugalmazta képpel ellentétben a a jelentéstervezet nem a választási eredménnyel, hanem a demokrácia helyzetével foglalkozik. A demokrácia nem arról szól, hogy az ellenzéki pártokat ellenségnek nyilvánítják, az ellenzéki személyiségeket pedig listázzák.

12:19 A külügyminiszter beszédét szórványos taps követte. Claude Moreas levezető elnökként szólt, hogy aki nem LIBE-tag, az ne tapsoljon.

12:18 – Önök egy súlyosan elfogult bevándorláspárti álláspontot képviselnek. Nem fogjuk hagyni, hogy a Soros-tervet végrehajtsák. Megvédjük Magyarországot és megvédjük Európát – hangsúlyozza Szijjártó Péter.

12:17 A legsúlyosabb vádnak azt tartja, hogy Magyarországon terjed az antiszemitizmus. Magyarországon nem támadnak meg zsidó embereket a saját házukban. A holokauszt-tagadás Magyarországon bűncselekmény.

12:16 Szerinte nem igaz az sem, hogy Magyarországon elnyomják a civil szervezeteket. A 65 ezerből csak néhányan zúgolódnak, olyanok, amelyek külföldi támogatást kapnak.

12:15 

Minősített hazugságok gyűjteménye – ítéli el a jelentéstervezetet Szijjártó Péter.

Magyarországon a média  sokkal sokszínűbb a média, mint máshol. a legnézettebb TV-csatorna és a legolvasottabb online portál is ellenzéki – emlékezetet a tárcavezető.  

12:09 Szijjártó Péter következik. Azzal kezdi, hogy külső beavatkozás történt, az EP falai közül is sokan próbálták befolyásolni a választási eredményt. Emlékeztet a Fidesz választási eredményére, a 49,6 százalékos győzelmére, a 2,8 millió szavazatra. Ne kérdőjelezzék meg az egyértelmű népakaratot – vágja a jelenlévő EP-képviselők fejéhez, hozzáfűzve, hogy a magyarok elutasították a bevándorláspártiságot. Az Orbán-kormány fenn fogja tartani, hogy mi döntjük el,. ki jöhet be az országba, nem fogadják el a kötelező betelepítési kvótát.

12:05 Az euroszkeptikus EFDD nevében Laura Ferrara szólal fel.

12:01 A baloldali GUE-NGL árnyék-jelentéstevőjének, Marie-Christine Vergiat hiányol a dokumentumból néhány mondatot a burjánzó magyarországi korrupcióról. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) neve egyszer sem szerepel benne. Szeretné azt is, ha Magyarország válaszolna az ezzel kapcsolatos kérdésekre, beleértve az EU-s források elosztásának a kérdését is. – Magyarországon szisztematikusan támadják az EU alapértékeit – állapítja meg.

11:57 A liberális frakció, az ALDE árnyék-jelentéstevője, Louis Michel  a kissé semmitmondó expozéját azzal indítja, ez az egész nem a magyar állampolgárok elleni akció. Dicséri a jelentéstervezetet, Judith Sargentini mértéktartó dokumentumot tett le az asztalra, amely kimerítően indokolja minden megállapítását.

11:54 A konzervatív frakció, az ECR árnyék-jelentéstevője, Marek Jurek következik. Ő azt nem érti, miért vádolják Magyarországot olyasmivel, ami minden más országban is ugyanúgy van. A romák integrációját említi, hozzáfűzve, hogy Magyarország élen jár ebben. felidézi, hogy a decemberi meghallgatáson Polyák Gábor is elismerte, hogy ez nem csak az Orbán-kormány felelőssége. Ez kettős mérce, szelektív igazságszolgáltatás – állítja. Mindenkit arra kér, hogy nézzen a tükörbe.

11:50 A szociáldemokrata árnyék-jelentéstevő, Jozef Weidenholzer szerint Magyarország esetében sem lehet azzal várni, hogy a probléma magától megoldódik. Magyarország mintha párhuzamos valóságban élne, független igazságszolgáltatás és civil társadalom nélkül nincs demokrácia. Ez a tét. Itt nem arról van szó, hogy ki mekkora győzelmet aratott egy választáson, hanem arról, hogy egy demokratikus kormány mit tehet és nem tehet meg.

11:47 Roberta Metsola, a Fidesz pártcsaládjáé, az Európai Néppárté azzal kezdi, hogy Magyarországon rendkívüli a helyzet, de rendkívüli az Európai Unióban is. Az oktatás szabadságára és a CEU-ügyre tér rá, utána a civil szervezeteket megbélyegző törvényről beszél. szerinte senki nem vitatja, hogy az Orbán-kormány túlzó intézkedést hozott a külföldi ügynökként aposztrofált civil szervezetek ellen. Felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy magyar miniszterek a brüsszeli látogatásukon mosolyognak, aztán hazatérve EU elleni kampányba kezdenek. Minderre magyarázatot vár.

Úgy tűnik, hogy az Európai Néppárt kezdi elengedni az Orbán-kormány kezét.

11: 46 Az árnyék-jelentéstevők következnek. 

11:43 Judith Sargentini emlékeztet a magyarországi elleni kötelezettségszegési eljárásokra, és arra, hogy két EP-bizottság, az alkotmányjogi és a költségvetés-ellenőrző is a 7. cikkely szerinti eljárás felé terelné Magyarország ügyét.

11:41 Sokatmondó, hány jelentést kellett írni már Magyarországról. A jelentés április 12-ig követi a magyarországi eseményeket, de a végső változatában szerepelni fog a Stop Soros törvénycsomag is.

11:39 A jelentés nem meghívás a párbeszédre. A párbeszéd mögöttünk van. Magyarország távol került a demokráciáról. Erről hosszú lista készült a szólásszabadságtól az igazságszolgáltatás függetlenségének a felszámolásán át a vallásszabadságig és az oktatás szabadságának a megsértéséig – hangoztatja a jelentéstevő. 

11:36 Judith Sargentini kezdi a felszólalását. Emlékeztet arra a tavaly májusi EP-döntésre, amely alapján a LIBE-t jelentésre kötelezték. Magyarország nyilvánvalóan megsértette az EU alapértékeit rögzítő pontját, a 2. cikkelyt.

11:34 A brit munkáspárti Claude Moraes LIBE-elnök megnyitja az ülést. Egy gyors óra lesz az egész. 

11:25 A LIBE tavaly decemberben már tartott egy meghallgatást Magyarországról. Szijjártó Péter akkor is a bizottság elé állt, a mondanivalójából csak az nem derült ki, hogy ha az Orbán-kormánynak ennyire nem tetszik, amit az Európai Unió csinál, akkor Magyarország miért tagja még mindig.