Belebukott a kislányok molesztálásába a republikánus szenátor

2017. december 13., 07:03

Szerző:

A demokrata párti Doug Jones szenátorjelölt nyerte a keddi előrehozott szenátusi választásokat Alabamában, a Donald Trump amerikai elnök által hivatalosan is támogatott republikánus párti Roy Moore-ral szemben, akit azzal vádolnak, hogy évtizedekkel korábban kiskorúakat zaklatott – jelentették hírügynökségek.

A volt ügyész, Doug Jones negyedszázada az első demokrata párti szenátor, akit megválasztottak a konzervatív Alabamában, továbbapasztva a republikánusok amúgy is hajszálvékony fölényét a szenátusban, ahol most 51-49-re módosultak az erőviszonyok.

„Nemcsak Alabama államban, de az egész országnak megmutattuk az utat, hogy képesek vagyunk összefogni” – hangoztatta hívei előtt Jones az alabamai Birminghamben. Hozzátette: ez a választás a méltóságról és a tiszteletről szólt. A szavazatok 90 százalékának feldolgozottsága mellett Jones több ezer vokssal vezetett republikánus párti riválisa előtt.

Moore viszont nem ismerte el vereségét, támogatói előtt mondott rövid felszólalásában hangsúlyozta: még nincs vége. A kampányát vezető Bill Armistead szerint ez azért van, mert szoros eredmény várható, és az alabamai törvények szerint bizonyos feltételek esetén (fél százalékpont alatti eltérésnél) a voksokat újraszámolják. Ugyanakkor legfrissebb értesülések szerint Jones 1,5 százalékkal vezet. Trump időközben Twitter-üzenetben már gratulált a győztesnek. 

A déli Alabamában azért tartottak pótválasztást, mert a korábbi szenátor, Jeff Sessions igazságügyi miniszterként kormánytag lett. A republikánus pártot is megosztó kampányban kiemelt téma volt, hogy az ultrakonzervatív republikánus Roy Moore-t több nő is vádolta olyan „helytelen szexuális magatartással”, amely a kéretlen csóktól a szexuális bántalmazásig és tapogatásig terjedt. Trump ennek ellenére kiállt Moore mellett.