Bannon belebukott a Trump-könyv miatt kitört botrányba

2018. január 10., 06:17

Szerző:

Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök augusztusban eltávolított főtanácsadója távozott a jobboldali Breitbart News című lapnál betöltött vezetői posztjáról. A távozást a Breitbart News honlapján jelentette be helyi idő szerint még hétfőn. „Értékes része örökségünknek, mindig hálásak leszünk hozzájárulásáért és mindazért, amit segített elérnünk” – hangsúlyozta a közleményben Larry Solov, a Breitbart vezérigazgatója.

Bannon távozására sok elemző számított, kivált azután, hogy a lap egyik tulajdonosa és Breitbart támogatója, Rebecca Mercer pénteken a The Washington Postnak adott rövid nyilatkozatában elhatárolódott tőle a Donald Trump elnökre tett, neki tulajdonított becsmérlő megjegyzések miatt. Pénteken került ugyanis boltokba a „Tűz és Düh: Trump Fehér Háza belülről” című könyv, amely jórészt Bannon közreműködésével, a vele is készített interjúk alapján íródott. A könyvben a szerző a többi között azt állítja, hogy a Trump vezette Fehér Házban káosz uralkodik, hogy Trump nagyobbik lánya, Ivanka szeretne az Egyesült Államok első női elnöke lenni, és azt írja, hogy Bannon szerint ifjabb Donald Trump találkozója oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején „hazaárulás” és „hazafiatlan” cselekedet volt.

Bannon a hétvégén egy hírportálhoz eljuttatott közleményben kért bocsánatot az elnök fiával kapcsolatban neki tulajdonított mondatokért, azt állítva, hogy amit az ifjabb Trumpról mondott, az Paul Manafortra, Trump elnökválasztási kampányának első menedzserére vonatkozott. Bocsánatkérő közleményében Bannon dicsérte Trumpot és az elnök „történelmi teljesítményét” hangsúlyozta.