Automatikusan, kötelezően osztaná szét a menekülteket az EU-tagosrzágok között az új olasz miniszterelnök

2018. június 5., 15:26

Szerző:

Ahhoz képest, hogy az őt támogató szélsőjobboldali párt, a Liga vezetője, Matteo Salvini belügyminiszter hétfőn még szívélyes beszélgetést folytatott Orbán Viktorral arról, hogyan fogják együtt megváltoztatni az Európai Uniót, Giuseppe Conte új olasz a magyar bevándorláspolitikával homlokegyenest ellentétben álló követeléssel állt elő Rómában a szenátus előtt tartott felszólalásában – hívja fel a figyelmet a Reuters. Salvinivel és a másik koalíciós párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével, Luigi di Maio új munkaügyi miniszterrel az oldalán Conte azt mondta, szeretné, ha az Európai Unióban hatályba lépne egy mechanizmus, amely alapján automatikusan, kötelező jelleggel osztanák szét a meneklülteket a tagországok között, ami. Ez enyhén szólva eltér a magyar állásponttól, amely hivatalosan úgy szól, hogy Magyarország egy menekültet sem fogad be, ráadásul Conte még bírálta is, hogy néhány tagország elzárkózhatott a probléma megoldása elől, és az EU hagyta, hogy ezt tegyék. Szerinte ezeknek a tagországoknak az egoizmusa miatt az EU menekültpolitikája csőd, de ő véget akar vetni a menekültbiznisznek.

Giuseppe Conte
Fotó: MTI/EPA/Angelo Carconi

Az olasz kormányfő – írja az MTI – hangsúlyozta, hogy védelmet nyújtanak a legálisan érkező, Olaszországban munkát vállaló és az olasz gazdasági növekedéséhez hozzájáruló bevándorlóknak, és szigorúan kívánnak fellépni az embercsempészettel szemben, kiszorítva a befogadási rendszerből a szervezett bűnözést. Hozzátette, hogy ahol erre adottak a törvényes feltételek, az illegális bevándorlókat hazaszállítják. Ami a többi külpolitikai kérdést illeti, Conte jelezte, hogy nyit Oroszország felé, de kitart a NATO mellett, ami pedig a belpolitikai intézkedéseket,  minimális órabér bevezetését, az állampolgári jogon járó alapjövedelmet, méltó nyugdíjat, a túlzottan magas állami fizetések korlátozását, az olasz államadósság csökkentését – de nem megszorítással, hanem a gazdasági növekedés előmozdításával –, gyorsabb és biztos büntetést garantáló igazságszolgáltatást, a jogos önvédelemre vonatkozó jogszabályok módosítását, hatékonyabb egészségügyet, a korrupció felszámolását ígérte Hitet tett egy új környezetvédelmi politika mellett, akárcsak társadalmi párbeszédet, digitális forradalmat, adatvédelmet, munkahelyteremtést, vállalkozásserkentő intézkedéseket, adó- és oktatási reformot, a gyengébbek védelmét, valamint az olasz tartományi autonómia bővítését, a szervezett bűnözéssel szembeni határozott fellépést.

Conte kevéssé ismert jogászként avanzsált miniszterelnökké a Liga és az M5S alkotta koalíciós  kormányban. a politikai elemzők pedig fele is kapták a fejüket arra, hogy hétfőn a hagyományoktól eltérően nem ő, hanem belügyminiszterként Salvini beszélt telefonon Orbánnal. Az új olastz miniszterelnök első útja a G7 Kanadában tartandó csúcsára vezet majd. A szenátusban kedd este, a képviselőházban pedig szerdán tartják a bizalmi szavazást a kormányáról.