A szakítás határán a CDU és a CSU

2018. június 17., 15:20

Szerző:

A testvérpárti szövetség felbontásának gondolatával foglalkoznak a német Kereszténydemokrata Unió (CSDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetésében a két pártelnök, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer belügyminiszter menekültügyi vitája miatt – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

Seehofer pártja, a CSU teljes támogatásával sürgeti, hogy a menedékkérők bizonyos csoportjaitól tagadják meg a belépést az országba. Merkel és a CDU nagy része szerint tartózkodni kell az ilyen egyoldalú intézkedésektől, és a határigazgatási szigorítást csak egy EU-s megoldás részeként, vagy legalább az érintett országokkal egyeztetve szabad bevezetni.

A vita akár szakításhoz is vezethet, és ugyan mindkét párt részéről azt hangsúlyozzák, hogy az egység megőrzésére törekednek, de már megkezdték a felkészülést a testvérpárti kapcsolat felszámolására, legalábbis gondolatban – írta a FAS.

Horst Seehofer és Angela Merkel
Fotó: DPA/Kai Nietfeld

A lap meg nem nevezett vezető CDU-s politikusokat idézve hozzátette, hogy casus belli, a bajor tartományi párt elleni háború megindítására ürügyet adó lépés lenne, ha Seehofer nem várná be az Angela Merkel által kezdeményezett európai uniós egyeztetéseket és a június 28-án kezdődő EU-csúcsot, hanem a kormányfő egyetértése nélkül, miniszteri hatáskörében utasítaná a határőrizetért felelős szövetségi rendőrséget a szigorítás bevezetésére.

Merkel ebben az esetben menesztené a belügyminisztert. A CSU vezetésében erre azt mondják, hogy a pártelnök elbocsátása a miniszteri tisztségből egyenlő lenne a testvérpárti kapcsolat és a kormánykoalíció felmondásával.

Amennyiben a CDU, a CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciója megszűnik, a CDU és az SPD a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), vagy a Zöldekkel folytathatná a kormányzást.

A 703 fős szövetségi parlamentben a CDU-nak és az SPD-nek együtt 353 képviselője van, csupán 3 fő hiányzik a többséghez. Az FDP frakciója 80 képviselőből áll, a Zöldeknek 67 mandátumuk van, így elég lenne az egyikkel vagy a másikkal megállapodni a közös kormányzásról. Ezzel kapcsolatban a FAS egyik CDU-s forrása jelezte, hogy jó lenne elkerülni egy CDU-SPD-Zöldek koalíciót, mert az azt az érzést keltheti a választókban, hogy a CDU beállt a baloldali tábor pártjai közé.

A Bundestag mellett a bajor tartományi parlament, a müncheni Landtag ügyében is dönteni kellene. A tartományban október 14-én választást tartanak. Erről a CDU-nál azt mondják, hogy a pártszövetség felbontása esetén szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a CDU nem működik Bajorországban, hanem átengedi a terepet a kizárólag ott működő CSU-nak. 

Ha nincs testvérpárti kapcsolat, akkor a CDU is részt vesz a Landtag-választáson, már július közepére létrehozhatja tartományi szervezetét és benyújthatja a választási lista állításához szükséges dokumentumokat a helyi választási bizottsághoz. Az októberi választáson a hagyományosan a CSU-ra adott szavazatok legkevesebb 20 százalékát elnyerné. Ezért a tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU elveszítené az abszolút többséget, és az 1957 óta magszakítás nélkül hatalmon lévő párt akár ellenzékbe is szorulhat – jósolják a CDU vezetésében a FAS szerint.