A ruandai népirtás áldozatainak tömegsírját találták meg

2018. április 25., 09:56

Szerző:

A ruandai népirtás több mint 200 áldozatának földi maradványait találták meg a múlt héten a főváros, Kigali egyik kerületében ásott tömegsírban - közölte kedden a túlélőket tömörítő szervezet. Theogene Kabagambire, az IBUKA Gasambo kerületért felelős vezetője szerint területen fellelt 30 méter mély sírhelyből kihantoltak maradványait megfelelő temetésig elkülönítve tárolják.

Kabagambire szerint lakóterületek alatt talált további három tömegsír vár még arra, hogy feltárják. Összesen mintegy 3000 áldozat lehet eltemetve a most megtalált sírokban. – Fel nem foghatom, miért tartott több mint két évtizedig, hogy megtalálták ezeket a tömegsírokat - mondta a népirtás egyik túlélője. – Ez nagyon megrázó, mert emberek élnek a területen - tette hozzá.

A népirtást a Juvenal Habyarimana ruandai elnök rezsimje által felfegyverezett hutu milicisták kezdeményezték, miután az államfő repülőgépével 1994. április 6-án merénylet áldozata lett. 1994 áprilisa és júliusa között a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le.