A második blokádtörő hajót is elfogta Izrael a Gázai övezet partjainál

2018. augusztus 4., 12:30

Szerző:

Újabb blokádtörő hajót fogott el Izrael a Gázai övezet partjainál, egy héten belül ez már a második kísérlet volt a blokád kijátszására – közölte az izraeli hadsereg szombaton. A hadsereg az éjszaka folyamán a nemzetközi joggal összhangban feltartóztatta a svéd zászló alatt hajózó, Szabadságot Gázának nevű vízi járművet, és 12 utasával együtt az asdódi kikötőbe terelte. Az utasokat a rendőrségre szállították kihallgatásra.

A hajó Stockholmból indult útnak május 15-én, hogy áttörjön a Gázai övezetet immár több mint egy évtizede körülvevő izraeli blokádon.

A 21 méter hosszú vitorlás egészségügyi szállítmányt vitt volna a gázai kórházakba, a hajó pedig ajándék lett volna a palesztin halászoknak. Fedélzetén spanyol, norvég, kanadai, svéd és brit állampolgárok is utaztak.

Előző vasárnap a norvég zászló alatt hajózó Visszatérés próbálta meg kijátszani az izraeli blokádot 22 emberrel a fedélzetén, sikertelenül.