A hiba a rendszerben van – Egyre duzzad a Cambridge-botrány
A világon minden tizedik ember Facebook-felhasználó. A cég statisztikái szerint az emberek percenként négymilliószor kattintanak a like-gombra. Az internezők naponta több milliárd keresőszót gépelnek be, órákig böngésznek honlapokat, videókat néznek és töltenek fel, és ez a felfoghatatlan mennyiségű információ egy hatalmas adathalmazzá duzzad, amit cégek elemeznek – majd eladnak. Igen, az éjszakák folyamán a Google keresőjébe ijedten beírt kérdések, a betegségektől rettegők kutakodásai, a csak a szövegszerkesztőnek bevallott szívfájdalmak mind-mind egy hatalmas információbázis részévé válnak. Ezeket az információtömböket – és a belőlük levont következtetéseket – big datának nevezik.
A Cambridge Analytica nevű politikai tanácsadó cég 87 millió Facebook-felhasználó adatait elemezte, majd felállította a pszichológiai profiljukat, hogy azután célzott politikai reklámokat irányítson feléjük. A világsajtó botrányt kiáltott, perek és nyomozások sora vette kezdetét. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy jogilag nehéz visszaélésről beszélni. A hiba pedig valószínűleg magában a rendszerben van.
Ma már nyilvánvaló, hogy az internettel érkező információs forradalomra nem volt felkészülve az emberiség. Mert bár a 20. század végén egyes tudósok már az Orwell 1984 című könyvében leírt teljes körű megfigyelés lehetőségétől rettegtek, arra senki sem számított, hogy a közösségi oldalak megjelenésével az emberek önként és dalolva osztják meg életük legapróbb részleteit is. Ráadásul nemcsak az internet generál adatokat, hanem a televízió is méri, mit és mikor néznek az emberek, a telefonszolgáltatók pedig hívások mellett arról is gyűjtenek adatokat, hogy épp hol és kikkel tölti idejét a felhasználó. Aztán ott a megannyi vásárlói kártya és az azokból leszűrhető adatok tömege. Mindezek együttese alkotja azt az információhalmazt, amelyből algoritmusok segítségével meglehetősen komoly következtetések vonhatók le.
Egy 2014-ben magyarul is megjelent könyvben, a Big Datában a két szerző, Mayer-Schönberger és Cukier részletesen bemutatja, hogy az adathalmazt elsősorban a jövőbeli viselkedés kiszámítására használják. Kikövetkeztetik, hogy mit lehet egy-egy adott személynek a lehető legkönnyebben eladni. A szerzők hozzáteszik: „A rendszerek úgy épülnek fel, hogy idővel tökéletesíteni tudják önmagukat azzal, hogy megjegyzik a legjobbnak bizonyuló jelzéseket és mintákat.” Egy Google-felhasználó ezzel napi szinten találkozik, amikor egy online áruház felkeresése után a megtekintett termék felugró ablakként üldözi végig a neten.
Nem meglepő, hogy a politika is felfedezte a big data elemzésének hatékonyságát. A rendszer úttörője Barack Obama volt, akinek a 2008-as és 2012-es kampányát forradalminak tartották. A The Washington Post 2013-ban egyenesen a big data elnökének nevezte, mert a kampány a Facebook-, a Twitter- és egyéb nyilvános adatok feldolgozása és elemzése segítségével személyesen célozta meg a szavazókat.
A big data előrejelzési képességeibe vetett hit valójában csak Trump elnökké választásakor omlott össze: az Obama győzelmét tökéletesen kiszámító Nate Silver elemző a big data erejével felvértezve 70 százalék esélyt adott Hillary Clinton győzelmének – a végeredmény ismert.
Úgy tűnik, a republikánusok tanultak Mitt Romney 2012-es, Obama elleni vereségéből, mert az úgynevezett Cambridge Analytica-ügy szálai hozzájuk vezetnek. Néhány hete egy volt munkatárs, Christopher Wylie a The Guardiannek előállt azzal, hogy a cég egy cambridge-i professzortól milliók adatait vette meg, amelyeket a professzor úgy szerzett meg, hogy egy személyiségtesztet töltetett ki a felhasználókkal. A Facebook tudott az esetről, de nyilvánosságra kerüléséig nem reagált.
A Cambridge Analyticát a Trump-kampány során alkalmazták, 2016-ban, és a céget elsősorban azzal vádolják, hogy engedély nélkül használta fel a profilokat. A hírre a Facebook részvényei hatalmasat zuhantak a tőzsdén, az alapító Mark Zuckerberg pedig bocsánatkérő körútra indult. A botrány ugyanis futótűzgyorsasággal söpört végig az interneten. Tömegek kezdték törölni a Facebook-profiljukat, és a közösségimédia-cégre soha nem látott nyomás nehezedett, hogy gondolja újra adatvédelmi stratégiáját.
Adatvédelem Európában
Mark Zuckerbergnek, a Facebook közösségi portál alapítójának és elnök-vezérigazgatójának a botrány nyomán kongresszusi meghallgatáson kellett részt vennie. Itt hajlandónak mutatkozott egy „bizonyos fokú” szabályozás elfogadására. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon kell vigyázni arra, ez milyen lesz és hogyan alkalmazzák. A képviselők kérdéseire Zuckerberg közölte azt is, hogy saját, személyes adatai szintén szerepeltek a brit-amerikai Cambridge Analytica cég által illetéktelenül feldolgozott profilok között. Zuckerberg leszögezte: a Facebook nem gyűjt információkat szóban elhangzott beszélgetésekből, nem raktároz adatokat Oroszországban, és jelentős mértékben csökkenti az oroszok esetleges hozzáférését az adatbázisához. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy új, Európára érvényes adatvédelmi rendszert dolgozzanak ki.
A problémát azonban a modern jog nem tudja kezelni. Hiába kér beleegyezést a Facebook a felhasználótól, ha utána az adatok – adatcsomag formájában – cégről cégre járnak, és azok kényük-kedvük szerint használják fel őket. Ha minden alkalommal engedélyt kellene kérni a felhasználóktól, akkor a Google másodpercenként küldözgethetné az engedélykérelmeket. A hiba tehát magában a rendszerben van, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy az ember tudatlanul kiszolgáltassa minden adatát.
Joseph Nye, a Harvard egyetem professzora Is The American Century Over? (Véget ért Amerika évszázada?) című, 2015-ös tanulmányában felhívja a figyelmet a globális információ korának veszélyeire. Figyelmeztet arra, hogy egyre több, államon kívüli szereplő jut olyan hatalomhoz, amilyet korábban kormányok soha nem kaptak, és amelyeket a mai kormányok már nem is tudnak ellenőrizni. Mint írja, „nem hivatalos hálózatok alá fogják ásni a hagyományos bürokrácia monopóliumát”. A Facebookot láthatóan tényleg nem zavarta, hogy a felhasználóit évek óta politikaielemző-cégek bombázzák választási reklámjaikkal, a botrány inkább azért kellemetlen a cégnek, mert őket is Trump szekértolói közé sorolják ezáltal.
A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg tavaly még maga is fontolgatta a politikai pályát, felméréseket készíttetett az esélyeiről. Erről a szándékáról azonban idővel letett. Azonban önmagában az, hogy foglalkozott a gondolattal, jelzi, hogy megváltoztak a hatalmi viszonyok, amiből akár az a következtetés is levonható, hogy az emberiség talán ok nélkül érez bizalmat olyan cégek iránt, mint a Google vagy a Facebook.
