A hadiipar a nyertese Trump első költségvetéstervének

2017. március 16. 19:12

A védelmi kiadások növelése, a mexikói határra tervezett fal megépítése, ugyanakkor a környezetvédelmi és segélyprogramokra szánt összegek csökkentése szerepel abban a költségvetési tervezetben, amelyet Donald Trump amerikai elnök csütörtökön terjesztett a törvényhozás elé.

A költségvetés egyik legnagyobb vesztese az amerikai szövetségi környezetvédelmi ügynökség. Trump már a választási kampányban is többször hangoztatta azt az égbekiáltó ostobaságot, hogy nem hisz a klímaváltozásban és a globális felmelegedésben. Várható volt, hogy a környezetvédelmi kiadások megvágásával kezdi az ámokfutását. Megszüntetné továbbá tizenkilenc másik – médiasugárzással, művészetekkel és regionális ügyekkel foglalkozó – szervezet támogatását is.

A 2018-as pénzügyi évre vonatkozó – egyelőre csak irányadó – költségvetési tervezet mellé Trump beterjesztett egy 2017-es évre vonatkozó költségvetés-kiegészítést is. A Reuters hírügynökség megszerezte ezt a dokumentumot, amelyből kiderül, hogy az elnök plusz harmincmilliárd dollárt akar kérni a védelmi minisztérium számára és plusz hárommilliárd dollárral megdobná a belbiztonsági tárcát is.

Ebből a pénzből a Trump-adminisztráció újabb F–35-ös vadászgépeket és drónrendszereket vásárolna, elkezdené az Egyesült Államok és Mexikó határára ígért fal megépítését és bővítené az elfogott illegális migránsok őrizetére szolgáló infrastruktúrát.