A drága tojás – Belharcok Iránban

2018. január 12. 18:56 - szerző: Miklós Gábor

Iránt meglepetésszerű tüntetések rázták meg, de csak alig több mint egy hétig tartottak. A rendszer lecsapott, mielőtt a tiltakozás igazán szervezetté vált volna. 2009-ben a teheráni középosztály tüntetett az ellopott választások miatt. Most a vidék és a városok munkásosztálya, a munkanélküli fiatalok mentek utcára a romló életkörülményeik miatt.

Néztem a videókat a január 5-i pénteki ima után felvonuló emberekről. Sok középkorú férfi és nő, akik az előre kiosztott feliratokat és a vallási vezető arcképét tartották a magasba. Megafonokból kapták a rigmusokat, amelyeket engedelmesen és láthatóan kis lelkesedéssel ismételgettek. Sokan voltak, szervezettek, és ki tudja, mit gondoltak magukban, amikor halált követeltek az Egyesült Államokra és Izraelre. Ez az irány, amelyet a központ diktál. A megelőző napok tiltakozásait a külföld meg nem nevezett erői és személyiségei szították, de ezt az iráni nép visszautasítja. A tüntetések valódi oka az érvelés szerint ugyan lehetett az élelmiszerárak emelkedése, de ezt az ellenségek és a huligánok kihasználták.

Az első napok zavargásai, a tüntetések résztvevői és váratlan jelszavai egy pillanatra megzavarták a hatalmat. Talán még azokat is, akik esetleg a mozgalom kezdetén szították a tiltakozások hevét. De a mollák által néhány nap múlva szervezett több tízezres ellenfelvonulások már jelezték, hogy a spontán mozgalomnak vége. Közben persze az is kiderült, hogy az iszlám köztársaság felső köreiben jóval erősebbek az ellentétek, mint azt korábban feltételezték.

Most ugyanis nem a politikailag aktív középosztály ment ki az utcára, hanem a vidék szegényebb rétegei, akik hagyományosan a vallásos rezsim fő támogatói voltak.

Kik tüntettek, és miért? Az gyorsan kiderült, hogy a tüntetések Kelet-Irán központjában, az ország második legnagyobb városában, Meshedben kezdődtek. A majd hárommilliós települést a konzervatív síita irányzat központjának tartják. Meshed fő nevezetessége a Reza imám szentély. A névadó, a síita iszlám által tisztelt tizenkét imám közül a nyolcadik itt van eltemetve. A szentélyt egy szupergazdag vallási alapítvány kezeli, amelynek élén Szajed Ebráhim Raiszi vallástudós áll, aki a legutóbbi elnökválasztáson a hivatalban lévő Hasszán Rohani elnök konzervatív kihívója volt. Többen feltételezik, hogy a tüntetések az után kezdődtek el, hogy Raiszi apósa, Ahmad Alamolhoda, a szentély pénteki imáinak vezetője tüzes hangú beszédben a kormányt, értsd Rohanit hibáztatta a drágaságért.

Iráni tüntetések
Fotó: Fotó: MTI/EPA

Az utóbbi időkben majd negyven százalékkal drágult a tojás és a baromfihús, s általában véve is erősen emelkedett az élelmiszerek ára. Amikor késő ősszel egy rövid úton Iránban jártam, magam is tapasztaltam, hogy a piac, a bazár csak európai mérce szerint olcsó, az irániak fizetéséhez képest bizony elég nagy a drágaság. Helyiek szerint például egy tanár havi háromszáz–ötszáz dollárnyi riált keres. A tüntetések gyorsan terjedtek városról városra, elsősorban az Instagram és a Telegram nevű levelezőrendszer útján kaptak hírt az emberek az eseményekről. A jelszavak is változtak, az internetre felkerült videók szerint halált követeltek a diktátorra, azaz Hamanei ajatollah legfőbb vallási vezetőre, és letépkedték az őt ábrázoló óriásplakátokat. Több helyen a vallási hatalom ellen tiltakoztak, mondván, a mollák dúskálnak, miközben a nép nélkülözik.

Tiltakoztak Irán külföldi katonai kalandjai ellen is. „Sem Gáza, sem Libanon, szívemet Iránnak adom!” – volt az egyik népszerű szlogen. Egyes helyeken a Pahlavi-dinasztia megalapítóját, Mohamed Reza sahot éltették. A hatóságok a kezdeti tétovázás után közbeléptek, és a rohamrendőrök szétverték a tüntetéseket. Huszonkét halottról tudni, ezer embert tartóztattak le. A belügyminiszter szerint nyolcvan városban fordultak elő rendzavarások, amelyekben 42 ezren vettek részt. A 2009-es demokráciát követelő mozgalom idején több száz áldozat volt. Igaz, akkor milliós tömegek tüntettek.

Turistaként Iránban járva ilyen feszültségeket nem érzékeltem. De nyilvánvaló volt az ellentmondás az utcákat elárasztó állami propaganda és az emberek magatartása között. A külföldivel szóba elegyedő irániak barátságossága, kíváncsisága arról győzött meg, hogy

a Nyugat-ellenes állami propaganda nem éri el teljesen a célját. Egyikük megengedte magának, hogy kimondja a turistának, ők itt nem szabadok.

A nőkre kiszabott öltözködési előírásokat nagyon sokan csak felületesen követik. A kormány nemrég megígérte, hogy a kódexet megsértő nőket nem fogják letartóztatni, csak oktatásban részesítik. Ez is kiváltotta a konzervatív klérus dühét.

Az iráni gazdaságban a nemzetközi szankciók feloldása hozott némi könnyebbséget, de tartósan nem javította az állapotokat. Rohani az infláció megállítását ígérte, de ez csak igen mérsékelten sikerült. A majd nyolcvanmilliós Iránban a lakosság fele harminc év alatti. Körükben a munkanélküliség helyenként hatvanszázalékos, átlagban a 15 és 24 év közöttiek huszonöt-harminc százaléka keres munkát. A hivatalos statisztika szerint a munkanélküliség 12,5 százalékos, de ez nagyon kozmetikázott adat. A tüntetések után állt elő a kormány egyik tagja azzal, hogy a következő években 900 ezer új munkahelyet hoznak létre.

Iránnak külföldi tőkére, technológiára lenne égető szüksége, de a befektetők óvatosak. Donald Trump amerikai elnök legutóbb nem igazolta aláírásával, hogy Teherán végrehajtja a nemzetközi megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és a kongresszushoz fordult a szankciók visszaállítását kezdeményezve. A BBC perzsa nyelvű kiadásának elemzése szerint az utóbbi években az irániak elszegényedtek, és kevesebb kenyeret, tejet és húst vásárolnak a háztartások.

8,2 millió iráni napi 5,5 dollárból élt 2014-ben, 196 ezer embernek napi legfeljebb 1,9 dollárnyi riál jutott megélhetésre. 77 millió iráninak jut a kormány szociális segélyéből. A családi pótlék 13 dollárnak megfelelő riál havonta.

Rohani elnök költségvetési tervezete 5,3 milliárd dollárral csökkentette volna ezt a tételt, s ezzel harmincmillió magasabb jövedelmű ember elesett volna a támogatástól. Ez és az üzemanyag árának tervezett ötvenszázalékos emelése fokozta a népharagot.

A gazdaság valós állapotának, tényleges teljesítőképességének megállapítását nehezíti az iszlám köztársaság sajátos hatalmi szerkezete. A gazdaság jelentős része a forradalmi gárda ellenőrzése alatt áll. Nemcsak a külföldi katonai és más műveletek történnek a gárda felügyelete alatt, de a tudományos, hadiipari fejlesztések és gyártás is. Több üzemük, kereskedőcégük van, hálózatuk alig áttekinthető. A másik ilyen gazdaságpolitikai erő a síita klérus, legalábbis annak vezető alakjai. A már említett Szajed Ebráhim Raiszi olyan nagyhatalmú vallási alapítvány irányítója, amely nemcsak kegyes célokra, jótékonyságra gyűjti a vallási adót és az egyéb adományokat, hanem valóságos cégbirodalmat működtet. Ez persze eltörpül a legfőbb vallási vezető Ali Hamenei által irányított szervezet, a Setad gazdasági hatalma mögött. A Reuters elemzése szerint az ajatollah 92 milliárd dolláros vagyon felett rendelkező ingatlan- és cégbirodalom feje. Rohani a következő évi költségvetést ismertetve utalt arra, hogy a klérus vezetői által irányított szervezetek aránytalanul nagy falatot kapnak a közvagyonból. Ez is kiválthatta az első tüntetéseket szervező meshedi konzervatívok dühét. Ott nemcsak jobb életkörülményeket, az élelmiszerárak csökkentését, de Rohanira is halált követeltek.

A gazdaságot terheli a fegyverkezés és a külföldi katonai beavatkozások költsége, a csatlós rezsimek fenntartásának ára is. A tüntetéssorozatnak most vége lehet, de a harc az iráni hatalom berkeiben most még kegyetlenebb módon folytatódik. A frontok változnak. Feltehetően tévedés, amikor az iszlám köztársaság elitjét Nyugatra orientálódó reformerekre és keményvonalasokra osztják. A határ azok között húzódik, akik megőriznék a mostani teokratikus államhatalmat, s azok között, akik világi demokratikus rendet akarnak Iránban. Ez utóbbiak sem Amerika-barátok persze.