A bosszú a rendszer része – Jognak tűnő harcok Lengyelországban
Egyre terebélyesedik a joginak látszó háborúskodás az őszi Lengyelországban. Itt van mindenekelőtt az úgynevezett igazságügyi reform. Emlékezetes, hogy még a nyár elején fogadtatta el a kormánypárt a három törvényből álló csomagot. Mindegyiknek az volt a lényege, hogy a parlamenti többség átvehesse az ellenőrzést a bírósági rendszer felett. A legfontosabb mind közül a bírói kinevezésekre feljogosított Országos Igazságügyi Tanács (KRS) tervezett megszállása volt. Ezt úgy akarták elérni, hogy a KRS bíró tagjait ezentúl majd egyszerű többséggel a szejm választhassa. A legfelsőbb bíróság összes bíróját is eltávolították volna a tervek szerint, s az újakat immár a kormánynak tetsző KRS helyezte volna pozícióba. A harmadik törvény feljogosította az igazságügyi minisztert, egyben főügyészt, hogy hat hónapig maga mentse fel és nevezze ki a különböző szintű helyi bírósági vezetőket. Ezt a törvényt Andrzej Duda elnök aláírta, de a másik kettőt megvétózta, és helyette új tervezeteket készíttetett. Azóta kiderült, hogy a kormánypárt, amely indulatosan fogadta és árulásnak nevezte az elnöki lépést, akár ki is egyezhet az általa hivatalba emelt államfővel a bírósági rendszer reformjáról. De megtörténhet persze az ellenkezője is, elképzelhető, hogy hosszasabban elhúzódik a csúcsháború.
Duda többnyire olyan megoldásokat javasol kompromisszumként, amelyekkel az elnöki hivatal jogosultságai nőnének. Jarosław Kaczyński, az ország tényleges vezetője viszont nem engedi a közvetlenül választott államfő – megfogalmazása szerint celeb – szerepének növekedését. A pártelnök tart tőle, hogy Duda esetleg az ellenzékkel kapcsolatban álló személyeket helyezne pozícióba, és fél tőle, hogy az államfő önálló hatalmi centrummá növi ki magát. Akik ismerik a lengyel politikai helyzetet, úgy saccolják, hogy Duda végül enged, s meghátrál Kaczyński előtt. Kiegyezik – feltehetően egyházi közvetítéssel – egy olyan megoldásban, amelyben mindkét fél megőrizheti az arcát, de lényegében megmarad az eredeti törvények szándéka. Neves jogi szakértők az elnöki törvénytervezetekről is olyan szakvéleményt adtak ki, hogy azok sem biztosítják a bírók és bíróságok szükséges függetlenségét, s a politikai elkötelezettségek felülírnák a jog uralmát.
Parlamenti vita a szejmbenA PiS a kezdetektől fogva tulajdonképpen Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyomában halad. Először az alkotmánybíróságot foglalta el, majd a közszolgálati médiumokat átalakította állami, pontosabban pártszócsővé. Ezt Brüsszelben erőteljesen bírálták, próbáltak jogi eszközöket alkalmazni, de nem sokra jutottak. A brüsszeli európai intézményeket megdöbbentette viszont, amikor a lengyel kormány a rendszerváltás után kialakult bírósági rendszer szétveréséhez kezdett. A kormánypárt úgy állítja be a bíróságokat, hogy azok az egyszerű emberek ellenében tevékenykednek, a jogi szőrszálhasogatást előtérbe helyezik, s nem oldják meg az átlagos állampolgárt foglalkoztató ügyeket. Ez is része a PiS sikeres elitellenes retorikájának, amely eluralta a közbeszédet. A kormánypárt ebben ráadásul nincs is egyedül, az ellenzéki Kukiz ’15 protesztpárt is hasonló szellemben politizál.
Ehhez a vonalhoz nagyon jól illeszkedik a Jog és Igazságosság nacionalista vonala. Ha megváltozott módon is, de szavakban még mindig tart a második világháború. Kaczyński a nyár elején előhúzta a Lengyelországnak járó német jóvátétel ügyét, annak ellenére hogy a két állam ezt már többször is tisztázta és lezártnak nyilvánította. Ehhez járul még az az állítás, hogy az Európai Bizottságot, „Brüsszelt” a németek, nevezetesen Angela Merkel német kancellár mozgatja lengyelellenes szellemben. A jóvátétel eszerint visszacsapás lenne amiatt, mert a német újságok és politikusok rendre bírálják a lengyelországi állapotokat, a jogállamiság leépítését, a nacionalista hangokat. Arkadiusz Mularczyk kormánypárti képviselő, akit a követelendő jóvátétel kiszámításával megbízott munkacsoport élére helyeztek, azt állította az állami rádióban, hogy a németek azzal, hogy az elmúlt évtizedekben lengyel értelmiségieknek, politikusoknak ösztöndíjakat adományoztak, tulajdonképpen megvásárolták őket, hogy ne követeljék a jóvátételt. A jobboldali politikus megvádolta még Tadeusz Mazowieckit, a rendszerváltás első nem kommunista miniszterelnökét is, hogy engedett „a németek zsarolásának”.
A nacionalizmus, a rendszerváltók elleni gyűlöletkeltés és az Európa-ellenesség együttesen szól ezekben a hetekben. A lengyel rendszer, amely „jó változásnak” nevezi magát, hasonlóan magyar szövetségeséhez, csak az állandó támadásokban képes fenntartani magát. Ez egyébként elválaszthatatlan vezérének az alapkarakterétől. Állandóan ellenségek veszik körül, s ő körkörös támadással szemben védi az állásait.
Az Európai Bizottság nem véletlenül makacskodik. Tartanak Brüsszelben attól, hogy a vállalt jogállamiságtól való eltérés veszélyes precedens lehet. Különösen, hogy Lengyelország nem periférikus, kis tagállam, hanem majd negyvenmilliós gazdasági és katonai hatalom. Ráadásul ígéretes terepe az európai és az amerikai, ázsiai tőkének. Eddigi töretlen gazdasági fejlődése annak is köszönhető, hogy biztos a gazdasági és politikai környezet, megfelelő munkaerő és tekintélyes piac áll rendelkezésre. A bírósági rendszer politikai megszállása viszont veszélyezteti ezt a képet, s elbizonytalanítja a beruházásokat, a külföldi cégek lengyelországi működését. Nem is beszélve az uniós együttműködés alapjául szolgáló emberi jogi normák sérüléséről vagy az európai előírások, jogszabályok korábban vállalt alkalmazásának korlátozásairól. Ez már nem a pávatánc. Kaczyński nem újonann lett konzervatív nacionalista, hanem megrögzött, fundamentalista híve a maga nacionálklerikális eszméinek. Azért is kell komolyan venniük ellenfeleinek, mivel ő nyilván nem a saját zsebére dolgozik, és a környezetében sem voltak olyan korrupciós ügyek, amilyenekről a magyar független média naponta számol be.
A németek lengyel bölényt öltek
A fotón hárman állnak a német–lengyel határfolyó, az Odera partján, arccal a német oldal felé, és nagy táblát tartanak. Gyilkosok! – áll rajta. Ez már a történet végét jelzi, a magányos vándorét, aki pár éve kószált a lengyelországi Lubusz vajdaságban. Legalább kétszáz kilométerre él a tengermelléken szabadon az a bölénycsorda, amelyről leszakadt, és a magányos életet választva a nyugat-lengyelországi erdőkben telepedett meg. Gondot nem okozott, a helyiek a mi bölényünknek hívták. Sok fotó és videó van róla. Szeptember közepén azonban a kérődző átúszott az Oderán – Németországba. Ott meglátta egy nyugdíjas, és azonnal jelentést tett a helyi közbiztonsági hivatalnál. Először altatólövedékkel akarták ártalmatlanítani a békés állatot, de az nem volt kéznél. A hivatalvezető úgy döntött, le kell lőni, mert riadalmat okozhat. Két helyi vadász végzett a 900 kilós állattal. A fejét levágták, a húsát állítólag egy helyi népünnepélyen megsütötték. A lengyel internet pedig a gyilkos németeket gyalázza. (A kép forrása: rbb24 hírtelevízió)
Azért is magabiztos a PiS a maga politikájában, mert hatalmának két éve alatt nem veszített társadalmi támogatottságából. A lengyel társadalom jelentős része ugyanis azt érzékeli, hogy megvalósulnak a 2015-ös választási ígéretek. Elsősorban a második és minden többedik gyermeknek járó 500 złotys családi pótlék, ami körülbelül 36 000 forint, számít sokat. Közelít a nyugdíjasoknak és a pedagógusok egy részének járó jelentős jövedelememelés is. A kormány az elérhető lakás programjával is előállt. A kormány és a kormányzópárt propagandája azt sulykolja, hogy a rászorulóknak, a családoknak jutó több segítség elválaszthatatlan a korábbi jogállami struktúrák felszámolásától, mivel csak így tudják lebírni a korábbi romlott rendszereket, titkos háttérszövetségeket. Ehhez járul a brutális menekültellenes és Európa-ellenes retorika.
Wiesław Wladyka politológusprofesszor, a Polityka szemleírója szerint az ellenzék azért nem tudja megrendíteni a Jog és Igazságosság társadalmi állásait, mert képtelen egyszerre megvédeni a korábbi évtizedekben felépült jogállami rendszert és azt a szomorú tényt, hogy a liberális kormányok évei alatt nem sikerült hasonló szociális intézkedéseket hozni. Persze Kaczyński pártja mindezt úgy mutatja be, hogy a plusz 500 złotys családi pótlékot nem lehetne megtartani, ha nem rohanják le az igazságügyi rendszert, ha nem folytatják az egyébként jól működő iskolarendszer lebontását és a hasonló retrográd „reformokat”. Elég sokan elhiszik nekik, hogy a „jó változás” vívmányait a hazai liberális ellenzéken kívül a németek, Brüsszel és a muzulmán menekültek veszélyeztetik. Erre a kihívásra a széteső lengyel ellenzéknek nincs válasza és nincsenek is meggyőző személyiségei. Azok a tömegtüntetések, amelyek korábban az abortuszszabályozás szigorítását megakadályozták, vagy megelőzték Duda elnök vétóit, mintha erejüket vesztették volna.
Wladykának erre az a válasza, hogy 1989 óta Lengyelországban még soha ilyen erővel nem érvényesült a konformizmus. „A korábbi kormányokkal való kiegyezés hozhatott előnyöket, de ha valaki konfliktusba került velük, az még nem sodorta katasztrófába. Sok torzulással, de ezek a jobb- vagy baloldali, esetleg liberális koalíciók jogállami keretben léteztek, ennek elveit nem vonták kétségbe. A bosszú nem volt a rendszerbe programozva. Működött az alkotmánybíróság, senki nem akarta elbocsátani a legfelsőbb bíróság összes bíróját, lebontani az ügyészséget, a hadsereget, a titkosszolgálatot, a médiumokat. Ma már látjuk, hogy ez biztonságérzetet adott az állampolgároknak. Csak 1989 előtt találunk a jelenlegivel megegyező helyzeteket, akkor keltett az emberben félelmet és a bizonytalanság érzését a lehetőség, hogy a hatalom lecsaphat rá, ha nem megfelelően viselkedik.”
