A bátorságtól a terrorizmusig – Baszkok harapófogóban

2018. április 17. 07:41 - szerző: Hegyi Gyula

Az ETA a múlté, de a múlt megítélése a jelen és a jövő nemzedékéé. A terroristák és a partizánok, a rossz és a jó ügyért harcoló milíciák között gyakran keskeny a válaszfal, és az ETA ma is mást jelent a baszkoknak, mint a spanyoloknak.

Egy barátom a kilencvenes évek elején Írországba kapott ösztöndíjat. Az esti sörözésnél szóba került az ír nemzet hosszú szenvedése az angol elnyomás alatt. Ő erre megemlítette az erdélyi magyarokat, akikről, mint kiderült, beszélgetőtársai addig egyáltalán nem hallottak. Meg is kérdezték tőle, hogy mi is a neve az erdélyi magyarok terrorszervezetének. A srác nem értette a kérdést, mire azt felelték, hogy de hiszen minden elnyomott kisebbségnek van egy terrorszervezete, mint például az íreknek az IRA, a baszkoknak az ETA.

Ez a kérdésük mára idejétmúlt, hiszen az IRA fegyverletétele után egy évtizeddel, 2017 áprilisában a baszk ETA is hivatalosan lefegyverezte magát. A két szervezet sokáig együtt szerepelt a hírekben, bár a magyar közvélemény az utóbbiról kevesebbet tudott. Magukról a baszkokról is hiányosak az ismereteink, és ezt nem is kell szégyellnünk, hiszen a nyelvészek és etnológusok között is vitatott e nép eredete. A baszk úgynevezett agglutináló, azaz ragozó nyelv, hasonlóan a magyarhoz. De mielőtt ebből és a piros-fehér-zöld baszk lobogóból messzemenő következtetéséket vonnánk le, tudnunk kell, hogy a magyaron túl például a japán, a grúz, a csecsen és a perui kecsua nyelv is ilyen – és mindannyiuknak aligha lehetünk rokonai. Genetikailag a baszk a világ egyik leghomogénebb nemzete, és egyes kutatások szerint ez a legősibb, folyamatosan Európában, a mai helyén élő népcsoport. Az etnikai homogenitás azonban nem terjed ki a nyelvtudásra, a mintegy kétmillió baszknak már csak az egynegyede beszéli az anyanyelvét, és többnyire ők is kétnyelvűek.

A baszk történelemről sokat elárul, hogy legfényesebb fejezete 778-hoz kötődik, amikor egy csatában legyőzték Nagy Károlyt, akit a nyugati világ Charlemagne néven ismer. Kis és büszke népként a baszkok mindig ragaszkodtak a hagyományaikhoz, a kereszténységet is csak lassan, hosszú évszázadok alatt vették fel. Legsikeresebb államuk központja a ma a bikafuttatásról ismert Pamplona volt, de önállóságukat idővel felmorzsolta az őket harapófogóba szorító két nagyhatalom, Franciaország és Spanyolország. Az izoláció, a függetlenség iránti vágy és a nemzeti mítoszok határozták meg egész történelmüket, ideáljuk az önigazgató baszk közösségek laza szövetsége. Balszerencséjükre északon a könyörtelenül centralizáló francia állammal, délen pedig a kasztíliai spanyolok felsőbbrendűségét valló madridi hatalommal kellett együtt élniük.

A déli, spanyol részen a kialakuló kapitalizmusban a baszk proletariátus különösen rossz helyzetbe került, ami kiváló talajt jelentett a szocialista, anarchista eszméknek. Magyarországgal szemben, ahol a „haza” és a „haladás” ügye, azaz a nemzeti és a szociális elkötelezettség gyakran szembekerült egymással. Baszkföldön a kettő együtt járt. A baszk nacionalisták jelentős része eredendően baloldali, vagy marxista-leninista, vagy anarchista volt. Nem véletlen, hogy a spanyol polgárháborúban a nácik a baszk Guernica ellen vetették be a terrorbombázást. A köztársaság bukása után a Franco-rezsim „áruló tartománynak” tekintette Baszkföldet, még a baszk nyelv használatát is szigorúan büntették. A baszk ellenállást a fasiszta elnyomás kezdetén elsősorban a polgári nacionalista erők képviselték. A velük elégedetlen, balos fiatalok 1959-ben alapították meg a szervezetüket.

Az ETA betűszó az Euskadi Ta Askatasuna, azaz a Baszk Haza és Szabadság név rövidítése. Az új, radikális szervezet ideológiája Federico Krutwig baszk filozófus nézeteire épült. Vallásellenességre, a baszk nyelv és kultúra ápolására, kapitalizmusellenességre és antiimperializmusra. Tagjai számára a nacionalizmus és az osztályharc természetes egységet alkotott, nem véletlen, hogy a Kádár-rendszerben és utána is csak negatív színben jelentek meg a magyar médiában.

Pedig a Franco-rendszer alatt a baszkokat sújtó elnyomás és terror ellen küzdöttek. Első áldozataik csendőrök, kínzásaikról hírhedt titkosrendőrök voltak, akiknek halálán kevesen sajnálkoztak Baszkföldön. Legnagyobb és a történelemre is kiható akciójuk Carrero Blanco felrobbantása volt 1973-ban. Blanco a rezsim miniszterelnöke és Franco kijelölt utódja volt, hírhedten keményvonalas fasiszta tábornok. Az ETA hónapokig tervezte a merényletet, ami olyan jól siketült, hogy Blanco felrobbantott autója átrepült egy ötemeletes ház felett, és egy közeli ház erkélyén landolt. Noha a merényleletet véres megtorlások követték, az égbe repülő autó a diktátor felrobbantott utódjelöltjével a rezsim bukását vetítette előre.

Ha az ETA a spanyol demokrácia helyreállítása után letette volna a fegyvert, akkor ma talán tiszteletre méltó hősökként emlékeznénk rájuk. De az ETA nem kért az új rendszer által felkínált amnesztiából, és tovább folytatta a harcot. Sőt a késő hetvenes években sokkal több embert gyilkolt meg, mint korábban. A madridi kormány erre felállította a GAL nevű paramilitáris erőt, amely a terrorra ellenterrorral, kínzással, ETA-aktivisták és ártatlan baszk polgárok meggyilkolásával válaszolt. Ráadásul megváltozott Párizs hozzáállása is. Míg a Franco-időkben a francia területekre átmenekült ETA-harcosokat nemigen zaklatták, a nyolcvanas évektől kiadták őket a spanyol hatóságoknak. Mindez még szélsőségesebbé tette az ETA harcosait, s ekkor kezdődtek azok az akcióik, amelyekre már valóban csak a terrorista jelző a megfelelő. 1987-ben felrobbantottak egy barcelonai bevásárlóközpontot, ami huszonegy ártatlan civil életébe került. Ez fordulópont lett az ETA történetében, ettől kezdve a mérsékelt baszkok is kezdtek elfordulni tőle.

A „kemény mag” azonban egyelőre kitartott. Néhány évvel később sikertelen merényletet kíséreltek meg a miniszterelnök és a spanyol király ellen, majd 1997-ben elraboltak és meggyilkoltak egy jobboldali politikust. A 2004-es választások előtt néhány nappal borzalmas merényletsorozat történt Madridban, amelyben csaknem kétszázan meghaltak. A közvélemény-kutatásokat addig fölényesen vezető Néppárt vezetője, José María Aznar kormányfő az ETA-ra fogta a merényletet. De a független média azonnal kiderítette, hogy nem az ETA, hanem az al-Káida gyilkolt, mégpedig az iraki háborúban való spanyol részvétel miatt, amit a néppárti kormány szavazott meg. Aznar belebukott a hazugságába, a szocialisták kerültek hatalomra. A szocialisták nyitottak voltak a tárgyalásokra, amelyek változó sikerrel folytak a rákövetkező években.

Az ETA eredeti célját, „a független és szocialista Baszkföld” megteremtését nem érte el. De Baszkföld valós autonómiát kapott. A kulturális autonómia kihasználását persze megnehezíti, hogy a tartomány lakóinak egynegyede beszél csak baszkul. Míg a spanyol részen a baszk ma már hivatalos nyelvnek számít, a francia állam továbbra is mereven elzárkózik bármilyen kisebbségi nyelvhasználat elfogadásától. A baszk főváros, Bilbao arculatát alapvetően meghatározza az, hogy lakóinak mindössze egyharmada született a városban, többségük más spanyol tartományokból vagy külföldről költözött oda. A nehézipar összeomlásával a város kereskedelmi és kulturális központtá alakult át, amiben döntő része volt Inaki Azkuna Urretának, aki a világ legjobb polgármestere díjat is elnyerte.

Az ETA a múlté, de a múlt megítélése a jelen és a jövő nemzedékéé. A terroristák és a partizánok, a rossz és a jó ügyért harcoló milíciák között gyakran keskeny a válaszfal, és az ETA ma is mást jelent a baszkoknak, mint a spanyoloknak. Nem véletlen, hogy a madridi kormány a baszk politikai foglyok ellen elkövetett kínzások közül azokat is tagadja, amelyet 1975 előtt a fasiszta rezsim követett el. Az egységes spanyol állam koncepciója Madridban rendszereken és ideológiákon átívelő alapelv. A baszkok viszont az vallják, hogy a mindenkori spanyol állam legalább annyi bűnt elkövetett ellenük, mint az ETA a spanyolok ellen.