A 101. megye – Távoli francia nehézségek | Netrix Media Systems

A 101. megye – Távoli francia nehézségek

2018. április 16. 17:18 - szerző: Balázs Gábor

A magyar olvasó aligha hallott mostanában sokat Franciaország „tengerentúli területeiről”, azaz a volt gyarmatbirodalom néhány, máig megmaradt darabkájáról. Hozzátehetjük, a francia közvélemény sem tud sokat a területekről, leszámítva talán Guadeloupe és Réunion szigetét, a két népszerű turistacélpontot. A 2017-es kampányban a még csak elnökjelölt Emmanuel Macron egy tweetjében azt üzente az éppen nyílt lázadással küszködő Francia Guyana lakosainak, hogy „megérti a sziget problémáit”. Guyana persze nem sziget.

A kétezres évek eleje óta kétféle tengerentúli területről beszélhetünk Franciaországban. Léteznek a tengerentúli megyék (DROM), ahol a francia közigazgatás rendszere és szabályai érvényesek, illetve a tengerentúli közösségek (COM), amelyekre különleges szabályok vonatkoznak. Az első csoportba tartoznak az erősebben „asszimilált” területek, ahol nagyszámú fehér bevándorló is él, azaz az Antillák, Guyana és a indai-óceáni szigetek, Réunon és Mayotte, a másodikba pedig a még a nyolcvanas években is függetlenségi harcokat vívó Francia Polinézia.

A területek a felületes szemlélő és az alkalmi turista, vagyis a franciák elsöprő többsége számára valamiféle egzotikus paradicsomoknak tűnnek. Legtöbbször azonban súlyos szociális problémákkal néznek szembe, ezeket újabban kiegészítette a környező országokból történő tömeges bevándorlás a jogilag az Európai Unió tagjaként létező szigetekre. A szociális gondok hátterében leginkább a gyarmati múlt áll. Emiatt többnyire egyáltalán nem integrálódtak földrajzi-regionális környezetükbe. Franciaország évszázadokon át kereskedelmi monopóliumot kényszerített rájuk. Ma is érzékelhető a természetellenes tény, hogy az anyaország a legfontosabb kereskedelmi partnere olyan földeknek, amelyek tőle sok ezer kilométer távolságra fekszenek.

A társadalmi-szociális struktúrák is magukon viselik a gyarmati múlt nyomát. Mivel a területek szándékoltan el voltak vágva a gazdasági fejlődés lehetőségétől, ezért vízfejű települési struktúra alakult ki. A legnagyobb munkaadó az állami adminisztráció, a közegészségügy, a közoktatás, ezért a szigetek méretéhez képest nagy fővárosok jöttek létre, miközben a vidék lassan elnéptelenedett. A fehér elit sem volt érdekelt az önálló fejlődésben, annál inkább az anyaországhoz való kötődésben. A szigetek nagy részén a gazdasági vagyon továbbra is a fehérek kezében van. Az utóbbi évtizdekben a nagy bevásárlóközpontok is elérték a szigeteket, még illuzórikusabbá téve minden önálló fejlődési kísérletet.

Néhány évtized alatt megháromszorozódott az itt lakók száma, ma két és fél millióan élnek a tengerentúli területeken. Miközben az itteni bérek nem érik el az anyaországinak a felét-harmadát sem, az élet roppant drága. A szállítási kötségek miatt 12-17 százalékkal magasabbak az árak, de a legalapvetőbb élelmiszereké, a tejtermékeké, a húsáruké akár 30 százalékkal is. Felmerülhet a kérdés, mivégre tartja Franciaország ezeket a területeket, amikor csak a baj van velük. Nos, a szigetek birtokása óriási tengeri felségvízhez juttatja Franciaországot, mintegy tízmillió négyzetkilométerhez, ezzel az Egyesült Államok után a második legnagyobb ilyen terület birtokosa. A tengeri területek pedig sokfajta ásványkicset rejthetnek. Gyakran katonai bázisoknak is otthont adnak, és emlékezhetünk, hogy Polinézia a nuklerális kísérleti robbantásoknak is terepe volt, bár ezzel Franciaország egy ideje felhagyott.

Fotó: A szerző felvétele

A tengerentúli területek probémái közül is kiemelkedik Mayotte szigetének balsorsa. A Mozambiki-csatorna északi bejáratánál található sziget 2009 óta a legfiatalabb és a legszegényebb, szám szerint a 101. francia megye. A hivatalosan 256 ezer lakosú sziget inkább pokoli hely, mint egzotikus paradicsom. Nyomortelepek, bádogvárosok nőnek ki a földből. A munkanélküliség hivatalosan is 26 százalékos, a fiatalok 47 százalékának nincs munkája. Az egy főre jutó GDP ötöde az anyaországinak. A sziget lakosságának 82 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, a fele 348 eurónál kevesebből él egy hónapban, miközben itt a legdrágábbak az alapvető élelmiszerek Franciaországban.

A közszolgáltatások borzalmas állapotban vannak, gondok vannak az ívóvíz- és az áramellátással. A lakosság több mint a fele húsz év alatti, de az iskolarendszer romokban van. A 180 iskola harmadában váltott műszakban tanítanak. Majdnem tízezerre teszik az iskolából kimaradó, gyakran szülők nélkül, főként az utcán élő tinédzserek számát. A közbiztonság olyan rossz, hogy már helyi milíciák szerveződtek, ami sosem jó jel. Érdekes, hogy gyakran nők szervezik ezeket. A köztársaság a távollétével tüntet, Mayotte lakói számára az állampolgárok közti egyenlőség, például a mindenkinek járó közszolgátatások vagy éppen az ingyenes közoktatás még illúzióként sem létezik.

Ha Mayotte elképesztően rossz hely is, mit mondjunk a szomszédos, Franciaországtól 1975-ben elszakadt, független Comore-szigetekről, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mayotte-i összeg tíz százalékát sem? Nem csoda, ha tízezrével menekülnek alkalmi hajókon Mayotte-ra. Az elmúlt két évtizedben húszezer ember fulladt itt a tengerbe. Ma már a lakosság több mint fele a környező szigetekről érkezett, azonban háromnegyedüknek semmiféle papírja sincsen. Túl a gazdasági megfontolásokon, a bevándorlás első számú vonzóereje, hogy Franciaországban a ius soli, a föld joga van érvényben, azaz azok a gyermekek, akik az országban születnek, függetlenül a szüleik állampolgárságától 18 éves korukban megkapják a francia állampolgárságot.

A sztrájkok és blokádok közvetlen kiváltó oka az elképesztő közbiztonság volt. Vasrudakkal felfegyverzett bandák támadtak meg iskolákat, buszokat, autókat. A francia kormány sokáig próbált nem odanézni, de végül, majd egy hónappal a mozgalom kitörése után csak odaküldte illetékes miniszterét. A hölgy két hosszú napot töltött a szigeten, tárgyalt az érdekeltekkel, megígérte, hogy több rendőrt küldenek, és megállítják az illegális bevándorlást, majd távozott.

A tiltakozások folytatódtak és folytatódnak. Még súlyosabb problémát jelent, hogy a miniszter és Franciaország a lehető legegyszerűbb magyarázatot tette a magáévá, azt, hogy az illegális bevándorlás az okozója a közbiztonság tragikus állapotának. A két közösség között alig tagadható feszültségek léteznek, de a kormány süket maradt a szakszervezetek szociális követeléseire, amelyek a sziget katasztrofális állapotát látva több mint indokoltak. Ma úgy tűnik, hogy a francia kormány inkább az etnikai ellentétekre való rájátszás cinikus stratégiáját választotta. Felvetették még azt is, hogy egy különleges tövénnyel kivennék Mayotte-ot a föld joga szabályának hatásköre alól. Nem vetődött fel, hogy valódi segítséget is lehetne nyújtani a tragikus helyzetben levő megyének, amely pedig legfőbb gondjait elsősorban éppen a gyarmati múlt örökségének köszönheti.

Egyelőre még a kifelé vezető út eleje sem látszik. Úgy tűnik, Mayotte sokáig lesz még a köztársaság elátkozott földje.