Vélemény

Krajczár Gyula: G19 – Trump kiírta országát a klubból

Azok a politikai vezetők, akik eddig jó eséllyel indultak a látszatra sem adás világversenyében, most mind második ligások lettek, miután a hamburgi G20-ak egyik tanácskozásán Donald Trump amerikai elnökkel a lánya is megjelent, s időnként be is ült Theresa May és Xi Jinping közé az asztalhoz. Kell hozzá lélekjelenlét, hogy ne indítsak egy példasorozatot, hogy ki ki helyett hova ülhetne be, ha ez a gyakorlat meghonosodna, de maradjunk annyiban, hogy ha csak ezzel lógott volna ki az Egyesült Államok a tanácskozás mezőnyéből, valószínűleg mindenki csak vigyorogva dőlne hátra.

De nem így van. Az amerikai elnök második európai látogatásán tovább szigetelte magát annak ellenére, hogy a korábbi főbűnét mintha levezekelte volna. A debütálás után abban sűrűsödött az európai kritika, hogy nem nyilvánította ki elkötelezettségét, hogy az Egyesült Államok, illetve a NATO szükség esetén megvédi a tagállamokat. Azóta ezt mégis elmondta nyilvánosan Klaus Iohannis román elnök társaságában annak amerikai látogatásán, s most megismételte Lengyelországban is. Mégsem javult a képe, főképp a nyugat-európai vezetők mégsem érezték közelebb magukhoz. Hamburgi fellépése után a sajtóviták már nyíltan a feladatra való alkalmatlanságáról szólnak.

Fotó: AP / Evan Vucci

A valódi, profi adminisztrációnak mindig okoz hasfájást, amikor az első vezető négyszemközt tárgyal. Trump esetében ugyanez valószínűleg pillanatok alatt kifejlődő gyomorfekéllyel jár. Nem tudnék hirtelen még egy vezetőt mondani, akinek eredeti kijelentéseit, megállapodásait ilyen sebességgel kell módosítani. Majdnem ott tartunk, hogy ő első fokon szokott valamit mondani, szinte nem is érdekes, hogy mit, majd két hét múlva valaki megmagyarázza, hogy pontosan mire is gondolt. Most Putyinnal megállapodott, hogy együttműködnek a kiberbűnözés elleni küzdelemben, majd azt mondták a többiek, hogy nem is. A viszonylagos biztonságot tulajdonképpen az adja, hogy az amerikai adminisztráció képes korrigálni a színpadon peckeskedő ember hebehurgya poénjait.

Most persze a javítás is csak annyira sikerült, hogy hirtelen mindenki G19-ről kezdett beszélni. Nem tudták őt visszakönyörögni a párizsi klímaegyezménybe, mire a többiek úgy döntöttek, nélküle viszik tovább a folyamatot. S teljes értetlenség, dacos ellenállás fogadja továbbra is protekcionista nézeteit annak ellenére, hogy egy kis protekcionizmusért mások sem mennek a szomszédba. Csak lassan mindenki rájön, hogy a protekcionizmus, mint a szabad kereskedelem bizonyos fokú korlátja, mint krízishelyzetek átmeneti megoldási eszköze egészen mást jelent, mint az egymás közötti kapcsolatok alapelve.

Ehhez képest Lengyelországban a Nyugat sorsa miatt aggódott. Magyar kormányzati füleknek igazi muzsika lehetett ez a kritika, vagy lehetett volna, ha utána vigyázó szemeit mindjárt Keletre vetette volna, de nem. Éppenséggel a nyugati értékek újbóli megerősítését szorgalmazta, benne persze a nemzetállamot, jelentsen ez az ő értelmezésében bármit is, s például a deregulációt, melyet – ha szavak visszanyernék eredeti értelmüket – akár neokonzervatív vagy neoliberális eszmének is mondhatnánk.

Annak van jelentősége, hogy ezt az alapvetően konzervatív, amerikai értelemben konzervatív eszmecsomagot éppen Lengyelországban mondta el. De érdemes ezt a helyén is kezelni. Az Egyesült Államoknak, ha Európával együtt akar működni, s a maga mostani kusza módján nyilván együtt akar, Németországgal és Franciaországgal kell egy hullámhosszon mozognia. Az Oroszországgal bratyizó, de Lengyelországon keresztül vívott ideológiai háború az eltunyult Nyugat neo-neokonzervatív újrapumpálásáért valójában még az ő esetében is nonszensznek hangzik.