Tudás

Kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj huszonnégy fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.

Farkas Norbert, az arborétum szakmai vezetője szerint jelenleg még nem látható teljes pompájában a hóvirágmező, de várhatóan egy héten belül minden tő virágba borul. Tavalyhoz képest – a hideg tél miatt – nagyjából egy hónappal később kezdődött el a virágzás.

Minden nap 10 és 18 óra között láthatók a hóvirágok és a velük együtt nyíló téltemetők és krókuszok. A hagyományoknak megfelelően a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is kibontja szirmait az arborétumban.

A mediterrán hóvirágmező több mint két és fél hektáron terül el az arborétumban. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között hét hóvirágfaj huszonnégy fajtája tekinthető meg Magyarország legeredetibb angolparkjában.

A hóvirág Benkő József (1740–1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot.

A negyvenhektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776–1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek. (MTI)