Itthon

Kemény üzenetet kapott Orbán Amerikából

Veszélyezteti a felsőoktatási intézmények és a tudományos élet szabadságát Magyarországon az Orbán-kormány által kezdeményezett, és a Fidesz-KDNP által megszavazott törvénymódosítás, amely ellehetetleníti Közép-európai Egyetemet (CEU) – idézi a Népszava azt az Orbán Viktornak küldött levelet, amelyet tizenegy szenátor jegyez.

Az amerikai szenátus külügyi albizottságának tagja, Chris Murphy szenátor vezetésével külön munkacsoport alakult arra, hogy megvizsgálják a CEU-t veszélyeztető jogszabályt. „Figyelembe véve, hogy a magyar parlament legutóbbi jogalkotási tevékenysége már azzal fenyeget, hogy erőszakkal bezárják a CEU-t”, kétpárti munkacsoportot hoztak létre a szenátorok, akik egyúttal – egy április 19-i keltezésű levélben – fel is szólították a magyar kormányt, hogy tegyen lépéseket azért, hogy az intézmény Budapesten maradhasson – írja a Népszava.

Fotó: Kökényesi Gábor

A munkacsoport levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben a szenátorok súlyos aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a lex CEU veszélyezteti az akadémiai szabadságot Magyarországon, továbbá hangsúlyozták azt is, milyen fontos szerepet tölt be a CEU a kulturális és tudományos kapcsolatok elősegítésében és erősítésében Magyarország és az Egyesült Államok között.

„A CEU egyike a legmagasabb rangú európai egyetemeknek, ezáltal pedig lehetőségek tárháza és presztízs a magyar állampolgárok számára is. Ez a jogszabály nemcsak veszélyezteti a tudomány szabadságát, hanem figyelmen kívül hagyja a CEU és a magyar emberek között régóta fennálló, erős kapcsolatot is” – fogalmaztak a szenátorok. „Ahelyett, hogy felsőoktatási intézményeket zárna be, a magyar kormánynak inkább bővíteni kellene a kétoldalú kapcsolatokat, s azon dolgozni, hogy megerősítve ezeket tovább bővítse a tanuláshoz valóhozzáférés lehetőségeit. Végső soron attól tartunk, hogy ez a jogszabály veszélyezteti a tudományos élet és a felsőoktatási intézmények valamennyiének szabadságát Magyarországon. Éppen ezért felszólítjuk arra, hogy keressen olyan megoldást a CEU ügyére, amely biztosítja, hogy az intézmény a helyén maradva továbbra is fontos központjaként működhessen a két ország közötti felsoktatási kapcsolatoknak” – írták a szenátorok Orbánnak.

Chris Murphy mellett az Orbánnak címzett felszólítást Orrin Hatch, Utah republikánus szenátora, John McCain republikánus arizonai szenátor, Dianne Feinstein demokrata kaliforniai, a közismert Chuck Schumer, New York demokrata szenátora, aki a demokraták vezetője is a szenátusban, továbbá Jeanne Shaheen demokrata New Hampshire-i, Jeff Merkley demokrata oregoni, Kirsten Gillibrand demokrata New York-i, Brian Schatz, aki Hawaii demokrata szenátora, Ed Markey demokrata Massachusetts-i, és Cory Booker demokrata washingtoni szenátor írta alá.