Itthon

Jössz velem, vagy meghalsz – Sebhelyi Viktória: A választás a középosztálybeliek privilégiuma

A tizenhat éves lánynak szerelmet hazudott az idősebb férfi, miközben prostitúcióra kényszerítette. Később kevés lett a pénz, azt mondta neki, kirabolnak valakit. A lány nem akart belemenni. Az volt a válasz: „Jössz velem, vagy meghalsz.” Ennyi volt a választása. A történetet Sebhelyi Viktória meséli lapunknak, és arról is beszél, ha egy prostitúcióban érintett gyermek felbukkan a hazai gyerekvédelmi rendszerben, általában továbbra is elkövetőként azonosítják, és nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. Kérdezzük arról is, miért rendkívül alacsony a felnőtteket érintő prostitúcióban az áldozatokat érintő ügyek felderítési aránya. A szociológus, emberi jogi aktivista néhány hete Rex Tillerson amerikai külügyminisztertől átvette a 2017-es év Hero Acting to End Modern Slavery Award, azaz A modern rabszolgaság eltörléséért folytatott küzdelem hőse díjat. Az elismeréssel évente nyolc embert tüntetnek ki világszerte, olyanokat, akik az emberkereskedelem ellen küzdenek.

– Nemrégiben részt vett egy nemzetközi kutatásban, amely a CEU égisze alatt folyt, s azt vizsgálta, hogy roma fiú gyerekek mennyire érintettek az emberkereskedelem különböző formáiban, vagyis a prostitúcióban, a zsebtolvajlásra és a koldulásra kényszerítésben. Mik a főbb megállapításaik?

– A kutatást Vidra Zsuzsa vezette, én kutatóként vettem részt. A legfőbb megállapításunk az, hogy a gyerekvédelemben dolgozók nem ismerik föl a gyerekkereskedelem áldozatait, illetve

nincs eszközük a veszélyeztetettség megelőzésére és az ellene való küzdelemre. A prostitúcióban érintett fiúkat és lányokat a szociális szakemberek gyakran hibáztatják, mert önkéntes választásként értelmezik a prostitúciót.

S habár azt hihetnénk, hogy az emberkereskedelemről nehéz információkat szerezni, ha valaki elkezd kutatni, hamar kiderül, elég könnyen el lehet jutni az áldozatokig.

– A rendőrségnek, úgy tűnik, nehezebb, mert Magyarországon alig vannak emberkereskedelmi ügyek.

– Valóban nagyon kevés akad. Ennek több oka van, az egyik az emberkereskedelem fogalmi meghatározásának pontatlansága. A nemzetközi jogszabályok és a magyar törvények az emberkereskedelem meghatározásakor három dologra fókuszálnak: mi történik, hogyan és milyen céllal? A cél mindig a kizsákmányolás, a cselekmény pedig a beszervezés, a szállítás, az emberek fogadása. A nemzetközi jog a kizsákmányolás formáit is meghatározza, például a prostitúciót, a csicskáztatást, az adósrabszolgaságot vagy akár a koldultatást. Fontos továbbá, hogy a kizsákmányolás hogyan, milyen eszközökkel, például csalással, fizikai erőszakkal vagy kényszerítéssel történik-e. Az uniós emberkereskedelemre vonatkozó irányelv kimondja, hogy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés is ebbe a körbe tartozik. Ez azért fontos, mert

sok nőnek egyszerűen fizikai kényszer nélkül sincs más választása, mint a prostitúció.

Ezért vállalják azt látszólag önként, majd az idézőjeles foglalkoztatás feltételei egyoldalúan változnak a megállapodást követően a teret magáénak tudó bérbeadóval, s ebből nincs nagyon visszaút. Fontos, hogy a prostitúcióban gyerekek is nagy számban érintettek, ami kiderül a gyerekvédelemben dolgozók beszámolóiból. Szinte minden gyerekjóléti szolgálat ismer prostitúcióban érintett családot vagy akár gyereket, igaz, nemigen tudják, mi a teendőjük velük. A bűnügyi és szabálysértési statisztikákban megjelennek ezek a gyerekek, de nem áldozatként, hanem általában elkövetőként, hiszen 14 éves koruktól már büntethetők. Figyelmeztetést, különböző bírságokat, közmunkát vagy akár elzárást kapnak.

FOTÓ: PÁVÓ RÉKA

– A szabálysértés azt jelenti, hogy nem a kijelölt türelmi zónákban vannak?

– Általában igen.

– Ilyenkor a magyar hatóságok nem gyanítják, hogy a gyerek bűncselekmény áldozata– Hiszen gyereket pénzért szexuális aktusra rávenni bűncselekmény.

– Kulcskérdés, hogy a gyerekvédelmi jelzőrendszer valamely tagja felismeri-e, mi történt a gyerekkel. Nemcsak az fontos, hogy a szabály pontos legyen, hanem hogy a jelzőrendszer minden tagja ismerje azt, és az eljárás rendszerszinten történjen, azonos ismérvek és elvek alapján. A valóságban ehhez képest az számít, mennyire képzett vagy akár empatikus az a járőr, aki találkozik a prostitúcióban érintett gyerekekkel. Pedig a nemzetközi jog is egyértelműen azt mondja: aki gyerek és prostitúcióban érintett, az áldozat.

– A nemzetközi egyezményeket aláírtuk, így azok a hatályos magyar jogrendszer részei.

– Igen, de Magyarország nem tartja be maradéktalanul az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét, a lanzarote-i egyezményt (az Európa Tanács egyezménye a gyermekek védelméről a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás ellen), az uniós emberkereskedelmi irányelvet. A magyar szakpolitika ehelyett azt mondja: vannak gyerekek, akik emberkereskedelem áldozatai, és vannak gyerekek, akik elkövetik a prostitúciót.

– Vagyis a gyerek maga dönt így?

– Igen.

– Ha egy kicsit is jó érzésű ember elgondolkodik azon, hogy egy gyerek mit csinál szívesebben: játszik vagy megerőszakoltatja magát egy felnőttel – elég hamar dűlőre juthat.

– Ha a szakpolitika megfelelő, akkor rendszerszinten működik az áldozatok azonosítása és ellátása, vagyis a rendszer minden egyes eleme ugyanúgy jár el, és nincs a gyerekkel találkozó rendőr erkölcsi érzékére bízva annak eldöntése, hogy áldozattal vagy elkövetővel találkozik. A jogszabálynak tűpontosan kellene fogalmaznia, hogy egyértelműen felismerhetők legyenek az áldozatok.

– Pintér Sándor belügyminiszter szerint nincs ma Magyarországon gyerekprostitúció.

– Ez a mondat nemcsak arról szólt, hogy mennyire ismerte a belügyminiszter a problémát, hanem arról is, ha nincs gyerekprostitúció, akkor nem kell ellene intézkedni, ehhez költségvetési forrást rendelni, a kérdés tehát nem jelenik meg szakpolitikai szinten.

Bár a miniszter visszavonta ezen kijelentését, a probléma még ott maradt gazdátlanul, forráshiányostul.

Ha egy prostitúcióban érintett gyermek felbukkan a gyerekvédelmi rendszerben, általában továbbra is elkövetőként azonosítják, és nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. Éppen ez a tétlenség járul hozzá a gyerek többszörös áldozattá válásához.

– Vagyis nem indul be automatikusan a nyomozás, ki hogyan találkozott a gyerekkel, kik a rokonai, ismerősei, kik vitték bele a prostitúcióba, kik azok, akik kihasználják?

– Nem, mert nem áldozatként kezelik a gyereket. Ami nagyon veszélyes, mert a gyerekek az igazságszolgáltatás rendszerében automatikusan egy oldalra kerülnek az őket kizsákmányolókkal, így pedig nehezen várható el tőlük, hogy segítséget kérjenek épp az őket megbélyegző és elítélő rendszertől. Ez szimbolikus üzenettel bír azok felé, akik kihasználják a gyerekeket, és azok felé is, akik segítségért folyamodnak.

– Érdekes, hogy a jog például szavazati szempontból korlátozottan cselekvőképesként tekint a 18 éven aluliakra, de a prostitúcióval kapcsolatban ezek szerint jóval megengedőbb.

– Valóban, szinte semmilyen ügyben nem tekintjük relevánsnak a gyerekek véleményét, ennek ellenére a szakpolitika azt állítja, ő maga rendelkezik a teste fölött. Pár éve elmentem egy gyerekotthonba felügyelőnek, hogy ne csak kutatóként legyen tapasztalatom arról, miképp kerülnek be a gyerekek a prostitúcióba. Az én csoportomban 12 és 18 éves kor közötti lánygyerekek voltak. Az otthonba való bekerülés előtt mindegyikük érintett volt különböző típusú kizsákmányolásban és bűncselekményekben. Nem értették, miért kerültek éppen akkor az otthonba, hiszen annyi borzalmas dolog történt már velük, az erőszak minden formája, szerhasználat, családtagok börtönbe kerülése. És sosem kaptak segítséget. Tizenkét gyerekből nyolcat kényszerítettek prostitúcióra az otthonba kerülés előtt, szerelemnek álcázott hatalmi viszonyt követően. A kapcsolatban az egyik fél egy idősebb férfi, a másik pedig egy gyerekkorú lány, aki elhiszi a kapcsolatról, hogy szerelem. Forgatókönyvszerűen a férfi egy idő után közli a gyerekkel, hogy el kell men­­niük, mert „beteg vagyok”, „adósságom van”, „költözzünk vidékre”. Egyik városból mennek a másikba, így a gyerek elveszíti régi kapcsolatrendszerét.

Egyszer egy gyereklány segítséget kért tőlem. Büntetőügyben várt az ítéletére. Egy gyerekotthonból szöktette meg egy idősebb férfi 16 éves korában, szerelmet hazudva. Másik városba mentek, ahol a férfi azonnal, az első naptól kezdve prostitúcióra kényszerítette. Egy idő után a férfinak már nem volt elég az a pénz, amit a gyerek mindennapos eladásával keresett. Azt mondta neki, kirabolnak valakit éjszaka. A lány rávágta, nem. Az volt a válasz: „Jössz velem, vagy meghalsz.” Ennyi volt a választása. Túléli, és legjobb esetben börtönbe kerül – így kikerülve a kizsákmányolásból –, vagy meghal. Ez lenne a szabad választás? Nem. A választás a középosztálybeliek privilégiuma.

– Gyerekek számára működtet az állam védett házat?

– Nem. De nemcsak a gyerekek ellátásáról van szó, hiszen a felnőtt áldozatok is csak fél évig maradhatnak a védett házakban. Gondoljuk el! Valaki kikerül a prostitúció rendszeréből, és rendkívül traumatizált állapotban van. Az egész kapcsolatrendszerét maga mögött hagyja, hogy talpra tudjon állni, lényegében újra kell kezdenie az életét. A magyar intézményrendszer pedig azt várja el az áldozattól, hogy fél év alatt olyasmit ugorjon meg, amit más egyetemről kijőve sem tud: legyen sikeres, álljon talpra, tartsa fenn magát. Fél év alatt legyen szakmád, fizess egy albérletet kaucióval együtt, legyen folyamatos bevételed, tartsd el a gyereked. Ehhez képest az első hónap a védett házakban arról szól, hogy az áldozatok felborult bioritmusát megpróbálják visszaállítani, bevezetni, hogy éjszaka alszunk, nappal ébren vagyunk, mindennap rendszeresen étkezünk.

Fotó: MTI/EPA

 

Sebhelyi Viktória

(1977) szociológus, jelenleg oktatásszociológia-témában írja PhD-dolgozatát a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területei az emberkereskedelmen belül a szexuális kizsákmányolás, a munkacélú kizsákmányolás, a gyermekkoldultatás.

Jelenleg a Terres des Hommes gyermekvédelemmel foglalkozó nemzetközi civil szervezet fiatalkorú bűnelkövetőkkel foglalkozó, öt országban megvalósított projektjét vezeti, amely az igazságszolgáltatásban használt diverzió vagy elterelés módszerére hívja fel a szakemberek figyelmét. Rendszeresen vezet emberkereskedelem-témájában kutatásokat és különböző projekteket, illetve előadásokat tart, például rendőrtiszteknek.

A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) emberkereskedelemmel foglalkozó önkéntese, részt vesz a szervezet bántalmazásról szóló börtönrádiós projektjében. Emellett önkéntes munkát végez A Város Mindenkié szervezeten belüli Hanem munkacsoportban is (Hajléktalan nők egymásért az erőszak ellen), ahol gyerekes családoknak segít az anyaotthoni elhelyezésben.

 

– A felnőtteket érintő prostitúció­­ban is rendkívül alacsony az áldozatokat érintő ügyek felderítési aránya. Pedig létezik az emberkereskedelem visszaszorítását célzó stratégia, amit elvileg a Belügyminisztérium és az Emmi koordinál. Valódi ez az együttműködés?

– Ezeket a munkacsoportokat egy uniós szabály miatt hozták létre. Magyarországon az a faramuci helyzet állt elő, hogy két, párhuzamosan működő munkacsoport van: egy civil és egy kormányzati. Az utóbbi működésébe nem látok bele. A civil már csak azért is fontos, mert a szakemberek megismerték egymást és egymás munkáját. Pedig volna közös teendő, mert a már említett emberkereskedelem elleni stratégia 2016-ban lejárt, azóta pedig nincs új stratégiai dokumentum.

– A célokat teljesítettük?

– Bizonyos célokat sikerült elérni, de az intézkedés nem arányos a probléma méretével. Azt tapasztalom, hogy néhány nagyon elkötelezett szakember tartja életben az emberkereskedelem elleni küzdelmet a különböző intézményeknél, de ennek a problémának a megoldásához elengedhetetlen a rendszerszintű szemlélet és a politikai akarat.

– Az elmúlt években a jogvédő szervezetekben az az úgynevezett szexmunkásálláspont vált általánossá, hogy a prostituált egyfajta munkát végez, ami, ha legális keretek között történik, megóvja attól, hogy emberkereskedelem áldozata legyen. Nemrég jelent meg Munk Veronika, az Index újságírójának könyve is, amely szintén ezt az álláspontot képviseli. Miért ez a domináns vélemény Magyarországon azzal szemben, hogy a prostitúció az emberi kizsákmányolás egyik megnyilvánulási formája?

– Ez összetett kérdés, és a megnevezésnek az ellátás szempontjából is van jelentősége. Benne van a nők társadalmi helyzete, az erőszak fel nem ismerése, az emberkereskedelem és a prostitúció-szakpolitika összekapcsolódásának hiánya. Ha például felismerik is a gyerekvédelemben dolgozók, hogy a gyerekek prostitúcióban érintettek, nem áldozatként tekintenek rájuk, ezért nem is biztosítanak számukra segítséget. Ez nemcsak azt jelenti, hogy szexmunkásálláspontot képviselnek az ellátásban dolgozók, hanem azt is, hogy nincsenek tisztában a gyerekjogokkal vagy akár a gyermekvédelmi törvénnyel sem. Ezenkívül a Büntető törvénykönyv az emberkereskedelem kapcsán nem említi a prostitúciót, és a szociális törvényben sincs rászorulóként nevesítve az amúgy halmozott problémákkal küzdő prostituált. Azok a szervezetek, amelyek prostitúcióban érintett nőket látnak el szociális munka keretében, nem prostituáltként látják el őket, hanem más rászorultság alapján, például szerhasználat vagy hajléktalanság miatt.

A két törvény értelmében a prostitúcióban érintettek szociális ellátásra nem jogosultak, és áldozatként sem tudnak bejutni az áldozatvédelmi rendszerbe.

Nem gondoltam mindig azt a prostitúció­­ról, amit most gondolok. 2006 óta azonban több mint húsz kutatásban vettem részt az emberkereskedelemmel összefüggésben, rengeteg nővel interjúztam, megtanultam kérdéseket feltenni, ami rávilágított a kizsákmányolás rejtett természetére. Megnéztük például, hogyan rendelkeznek ezek a nők a saját testük felett, beoszthatják-e az idejüket, megtarthatják-e a pénzt, amit prostitúcióból keresnek, egyáltalán: mit esznek? A Svájcban prostituáltként működő magyar nőkről kiderült, hogy gyűlölik azt, amit csinálnak, ki akarnak szállni, de nincs alternatívájuk, és hosszú távú segítséget sem kapnak a továbblépéshez.

 

Gyenge kettes

Az amerikai külügyminisztérium minden évben elkészíti az emberkereskedelemről szóló jelentését a világ összes országáról. Az emberkereskedelem elleni küzdelem az Egyesült Államok számára prioritás, és a világ országainak együttes feladata, ez a jelentés is jól mutatja a kormány elkötelezettségét. 2000 óta van Amerikában emberkereskedelem elleni törvény, ami egybeesik az úgynevezett Palermo-protokollal. E nemzetközi kezdeményezés szerint nem elég az emberkereskedők megbüntetése, kiemelten szükséges az áldozatokat is segíteni, a protokoll pedig minimumszabályokat állít fel az országoknak. Ennek lényege, hogy fel kell lépniük az emberkereskedelem minden formája ellen, és minden szexuális kizsákmányolásban érintett, 18 éves kor alatti gyermek áldozatnak tekintendő.

Az Egyesült Államok minden évben begyűjti az adott ország kormányától, civil szervezeteitől, kutatóitól az információkat, és ezek alapján osztályoz egy hármas skálán. Az egyes kategória a legjobb, a kettes az elégséges, a hármas már azt jelzi, hogy nagy gondok vannak az adott országban. Utóbbinak már következményei vannak: bizonyos amerikai segélyekre, forrásokra nem pályázhat. Magyarország majdnem mindig kettest kap ebben a rangsorolásban, de ezúttal a „megfigyelés alá eső kettes kategóriába” kerültünk, ami a hármas előszobája. Vagyis: ha továbbra sem történik semmi az emberkereskedelem elleni küzdelemben, akkor a harmadik évben átcsúszunk a hármas kategóriába.