Itthon

Izrael és a diaszpóra: új viszony – Novák Attila: Az állami gyűlöletkampány semmivel nem igazolható eljárás

„Most a zsidó zsidók világa jön el, a nem zsidó zsidóké pedig távolodik” – írja a Magyar Nemzetben Novák Attila történész, arra utalva, hogy az Izraelt vezető elit éppúgy az „Israel first” világában gondolkodik, mint Trump Amerikával kapcsolatban, a globális értékek zsidó hívei, a nem zsidó zsidók viszont háttérbe szorulnak. Ezekről a különös kategóriákról és a diaszpóra megváltozott helyzetéről kérdeztük Novák Attilát.

– Elég meghökkentő állítás, hogy a jelenleg regnáló izraeli hatalmi elit távolodik a diaszpórától. Nem lenne már érvényes az, hogy Izrael a világ zsidóságának bástyája, védelmezője, szószólója, ha kell?

– Ma Izraelben él a világ zsidóságának jelentős része (2016-ban körülbelül a 44 százaléka), ami azt az állapotot is jelenti, hogy több olyan része van a világnak, ahol korábban éltek zsidók, de jelenleg már nem élnek, illetve a leszármazottaik Izraelben élnek. Több generáció született már ott, és a bevándorlási hullámok ellenére kialakult az a többségi társadalom, amelyhez az újonnan érkezettek is alkalmazkodnak, asszimilálódnak. Természetes, hogy ilyen esetben elkezdődik a távolodás a régi világtól.

Az izraeli vezetők kezdik azt hinni, hogy Izrael védelme teljesen egyenlő a zsidóság védelmével.

Természetesen sokan tisztában vannak a diaszpóra jelenlétével és fontosságával, az amerikai zsidóság pedig kitüntetett helyet foglal el. Izrael ráadásul számos regionális konfliktus metszéspontján helyezkedik el, szomszédainak egy részével még mindig hadiállapotban áll. Egy ilyen helyzetben a belpolitika roppant mértékben felülértékelődik, sok esetben a külpolitika is a helyi belpolitika függvénye.

Fotó: Ajpek Orsi

– A magyar zsidóság neológ része ehhez képest is feltűnően kevés megértést kap az izraeli hatalmi elit részéről. Pedig úgy tudom, hogy bár a neológia magyarországi, pontosabban monarchiabeli találmány, de mára visszakanyarodott a konzervatív vallásgyakorláshoz. Akkor miért a mellőzés?

– A magyar neológia sajátos fejlődési utat járt be. A holokauszt, illetve a kommunista diktatúra is megtépázta, bár az ortodoxiáról talán még jobban el lehet mondani ezeket. Megfogyatkozott létszámmal és elszigetelődve élte túl az évtizedeket a Kárpát-medencében, ráadásul sajátosan magyar jelenség is mindenféle szempontból, bár rokonságban volt a 19. századi német reformmozgalommal. Izraelben a magyar neológia ismeretlen, ugyanakkor létezik a nyugati világban ismert konzervatív és az ennél gyengébb reformmozgalom is. Az ortodoxia ereje óriási, az ő embereik vannak az izraeli állami vallási hivatalok élén. A magyar neológiának ebben a közegben nagyon nehéz dolga van. Lehet, hogy most konzervatívabb, mint évekkel ezelőtt, de ez a konzervatív szemlélet még mindig liberálisabb, mint az izraeli ortodoxiáé, ebből a szempontból tehát közeledésre nem lehet számítani.

– Az okok között említi a Mazsihisz évtizedek óta tartó bénaságát, a nemzetközi kapcsolatok hiányát, az új kihívások meg nem értését. Ez valóban a pártállam kései bosszúja egy politikai divatból kiment formációval szemben?

– Természetesen egy szervezet válsága az őt körülvevő társadalom válságának is következménye. A Mazsihisz élén olyan szervezeti struktúrák éltek tovább a „szabad világban”, amelyek egyáltalán nem voltak demokratikusak, és tovább örökítették a paternalista állampárti reflexeket. Ez nyilván a többi történelmi egyháznál is megfigyelhető. A szervezet mai vezetője véleményem szerint tisztában van a problémákkal, ám nem könnyű évtizedes beidegződéseket és beágyazottságokat megváltoztatni.

Nem akarom a Mazsihiszt bántani, inkább az „érted haragszom, nem ellened” szempontját képviselem, mivel számos kiváló ember van a soraiban. Ugyanakkor meg kéne érteniük azt, hogy versenyhelyzetben léteznek,

s ennek megfelelően kellene működniük.

– Ami általában a nem zsidó zsidókat illeti, Soros György „kezelése” a világban szimptomatikus lehet, a plakátkampány lezsidózza, a román közvélemény szerint budapesti ügynök, Trumpnak rossz amerikai, az izraeli jobboldalnak nem igazi zsidó. A liberálist írják körül a legtöbb megközelítésben?

– A plakátkampányt én nem érzem lezsidózásnak, Soros Györgyöt nem zsidóként támadta a kampány. Ugyanakkor

a következményei lehetnek antiszemiták, erre jó példát nyújtanak a már megjelent antiszemita graffitik és firkálások. Ez nagyon veszélyes egy olyan országban, ahol komoly hagyománya van a politikai bűnbakképzésnek,

annak, hogy kiemeljenek egyes embereket, és ellenük állami gyűlöletkampányt indítsanak. Ez semmivel nem igazolható eljárás, és végső soron az egész magyar közéletnek ártanak ezek a primitív, vuduzó technikák. A „nem zsidó zsidó” létező megfogalmazás – főleg az angolszász tudományos és közéleti nyelvben, gondoljunk csak Isaac Deutscher (aki Trockij és Sztálin életrajzírója is volt) híres esszéjére, könyvére. Metaforaként lehet értelmezni, olyan emberről van szó, akinek a választásait, értékítéleteit, cselekvését – bár zsidó eredetű – nem a zsidóság közvetlen helyzete inspirálja, identitásában ez nem kifejezett. Ugyanakkor

lehetnek olyan univerzalisztikus elképzelései – Soros György is ilyen –, amelyeknek mégis lehet közük a zsidóságához. Hiszen éppen azokat a korlátokat kívánhatja – mégpedig nagy erővel és mindenütt – eltávolítani a világból, amelyek, érzései szerint, neki is részéül jutottak korábban,

s amelyeket a nacionalizmussal azonosít. Nem liberalizmusról van szó, hanem univerzalizmusról, a partikularizmus ellentétéről.

– A nemzetállamot építő-megtartó, csak az Izraelhez kötődő diaszpórát figyelembe vevő, a zsidóság érdekeit Izrael érdekeivel egybemosó hatalmi elit nem növeli ezzel az országával kapcsolatos ellenszenveket? Hiszen az is antiszemita, aki csak Tel-Aviv politikáját bírálja.

– Minden növelheti a zsidóellenes érzelmeket, és semmi sem, ezekhez általában nem is kellenek konkrétumok, legalábbis a történelem erre tanít bennünket. Az is biztos, hogy mint ahogyan az antiszemitizmus az anticionizmus képében jelentkezik sok helyen a világban (ma inkább baloldalon van ilyen), léteznek olyan törekvések is, amelyek Izrael mindennemű bírálatát antiszemitizmusként bélyegzik meg. Ezek nem jó irányok, hiszen Izraelt kiragadják a normalitás világából, és szimbolikus csaták szereplőjévé teszik.

– Ha nem bánja, én ebben az egész történetben nem csak zsidó narratívákat látok, hanem a liberális felfogás térvesztését általában. Ön Sorosról írja, de általában is igaz, hogy az ilyenfajta emberrel a hagyományos európai és amerikai demokrata értelmiségen kívül más nem rokonszenvez. Mit tehet a nem zsidó zsidó és a liberális nem zsidó?

– Ez így van, én azért írtam zsidó narratívákról, mert ebben az esetben – ugye a zsidó állam miniszterelnökéről, a magyar zsidó vezetőkről és az antiszemitizmusról beszélgetünk – ennek van relevanciája. A liberálisokra ma nehéz idők járnak az egész világban, a sok új és nagy probléma felmerülése nem nekik kedvez, és erről nem kizárólag az ideológiai és politikai ellenfeleik tehetnek. Természetesen mindenkinek joga van magának döntenie az identitásáról politikai értelemben is, de

azon el kéne gondolkodni, hogy milyen szerepe volt a liberálisoknak abban, hogy idáig jutottunk. A problémák letagadása, a csak és kizárólag egyéni helyzetekben való gondolkodás, a kollektív problémák, például a tömeges bevándorlás jó részének letagadása nem egy szabadabb és igazságosabb világnak ágyazott meg,

nem a gyengék és önvédelemre képtelenek kaptak jobb esélyt a megmaradásra, hanem ez a viselkedés elmélyítette a nyugati civilizáció válságát, és utat engedett a szélsőséges erőknek.