Zárjuk ki a hobbitokat? – Aki elvenné a választójogot, az áldozatokat büntetné a bűnösök, a magyar politikusok helyett

augusztus 18. 16:40 - szerző: Cseri Péter

Szabad-e társadalmi vitát nyitni arról, hogy a már stabil alapjognak tekintett általános, egyenlő és titkos választójog bármilyen szempontból szűkíthető-e? Valójában ez a fő kérdés a Jobbik javaslatával kapcsolatban, miszerint megvonnák a szavazati jogot a leg­iskolázatlanabbaktól. Az ugyanis biztosra vehető, hogy az ellenzéki párt ötlete kivitelezhetetlen. Az LMP felvetése kapcsán – 16 éves kortól lehessen voksolni – azt is érdemes végiggondolni, vannak-e gátjai a választójog kiterjesztésének; ha egyáltalán szükséges tovább bővíteni a szavazásra jogosultak körét.

– Micsoda abszurd ötlet, hogy egy eleve stigmatizált társadalmi csoportot azért zárjunk ki a választójogból, mert a politikusok megvásárolhatják a voksaikat!

Hogy az áldozatokat büntessük meg a bűnösök, a politikusok helyett!

– mondja Nagy Zsófia szociálpszichológus a Jobbik javaslatáról, amely szerint az alapfokú végzettséggel nem rendelkezőktől meg kellene vonni a szavazati jogot. – Gondoljuk végig: a legszegényebbek, legiskolázatlanabbak jelenleg teljes apátiával viseltetnek a közügyek iránt, vagyis a közérdek éppen azt diktálná, hogy igyekezzünk minél jobban bevonni őket a közéletbe, segítsünk nekik megfogalmazni a problémáikat. Ha kizárnánk őket a voksolásból, a politikai pártok többé nem foglalkoznának velük, így az amúgy is kiszorított társadalmi réteg láthatatlanná válna.

 

Fotó: Kovalovszky Dániel

Nagy Zsófia szerint nem árt dekódolni a Jobbik érveit. A párt szerint azért kell korlátozni a funkcionális analfabéták szavazati jogát, mert tájékozatlanok a közügyekben, vok­saik pedig könnyen megvásárolhatók. A szociálpszichológus úgy látja, az ellenzéki párt vezetői is tisztában vannak vele, hogy az ötlet megvalósíthatatlan, nincs komoly támogatottsága, de nem is azzal a céllal tárták a nyilvánosság elé, hogy törvénymódosításig vigyék a dolgot.

– Kódolt beszédről van szó: a Jobbik imponálni szeretne az egyik célcsoport­­jának, a „lefelé mérgeseknek”

– állítja Nagy Zsófia. – Ők azok, akik nem a társadalom perifériáján élnek ugyan, de problémáikért a legszegényebbeket, a legelesettebbeket, a segélyből élőket hibáztatják. Ezeknek a szavazóknak az indulataira apellál a Jobbik, nem mellesleg versenyt folytat értük a Fidesszel.

Ha a Jobbik felvetése csupán uborkaszezoni marketingakció is, amit amúgy a párt többször műsorra vett korábban is, érdemes végiggondolni: szabad-e bármilyen cenzushoz kötni azt a választójogot, amiért hosszú és verejtékes küzdelem folyt az elmúlt 150-200 évben? A 19. század közepétől a 20. század végére (1848 és 1990 között) jutott el a magyar társadalom oda, hogy 3-4 százalékról 80 százalékra emelkedett a választásra jogosultak aránya. Ez jelenleg 8 252 446 embert jelent. A folyamat nem volt töretlen, a dualizmus és a két világháború között is megtörtént, hogy szűkítették a választójogot, de 1947-ben is többen voltak a szavazásból kizárt állampolgárok, mint 1945-ben. A rendszerváltozás óta azonban az általános, egyenlő és titkos választójogot nem korlátozták. Papíron egyébként a Magyar Népköztársaságban is teljesnek számított ez az alapjog, ám szabad választások és egymással versengő pártok híján értelmezhetetlen a demokratikus választójog fogalma.

Bár a demokratikus országokban eltér egymástól a választójog hatóköre, számos apróbb cenzus korlátozhatja is, de az nem jellemző, hogy bármilyen visszalépés történjen. László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint választási rendszerrel kapcsolatos machinációk előfordulnak a nyugati demokráciákban is, de a választójog általánosságát és titkosságát sehol nem szűkítették. Magyarországon sem történt 1990 óta alapjogi korlátozás, csupán kampánycélú ötletek merültek fel, ám ezek – az előzetes regisztráció kivételével – nem jutottak el a törvénymódosítás szintjéig. Az Orbán-kormány által az Alaptörvény kiegészítéseként elfogadott előzetes regisztráció a választójog gyakorlását egy többletfeltételhez, az előzetes választói feliratkozáshoz kötötte volna. Ez még a Fidesz saját táborában is annyira népszerűtlen ötletnek bizonyult, hogy könnyű szívvel elengedték, amikor az Alkotmánybíróság 2013-ban elmeszelte. A szakértő szerint

illene ott tartanunk, hogy fel se merüljön a választójog cenzushoz kötése. A demokrácia nem létezhet ezen alapjog nélkül, amelyből ha elkezdünk egyes csoportokat kirekeszteni, annak soha nem lesz vége

– teszi hozzá László Róbert.

Pedig a magyar társadalomban is jelen van az az elitista felfogás, amely szerint a kevésbé elkötelezett – sokszor tudatlannak minősített – választókat célszerű lenne távol tartani a közügyektől, különösen a választásoktól. E felfogás szerint a kevésbé iskolázott (általában csak leanalfabétázott) szavazók könnyen bedőlnek az üres kampányígéreteknek, a választás napján filléres ajándékokkal mozgósíthatók.

Holott a nem pártelkötelezett szavazók tudatlannak minősítése megala­­po­­zatlan. Ahogy László Róbert ál­­lít­­ja, a közhiedelemmel ellentétben azok, akik nem kötelezik el magukat egyetlen párt mellett sem, nem kizárólag az olcsón megvásárolt szegények vagy az alacsony iskolai végzettségűek közül kerülnek ki: valójában megtalálhatók a legkülönfélébb társadalmi csoportokban. Arról sincs szó, hogy kizárólag a szegény, iskolázatlan emberek vok­­sait lehetne megvásárolni. Szavazatokat venni ugyanis sokféle formában lehet, nem csupán néhány ezer forintos ajándékért, élelmiszercsomagért, ruhaadományért. Ugyanebbe a kate­­gó­­riába tartozik, ha ennél jóval nagyobb előnyök (állami állás, kormányzati megbízás, irányított közbeszerzés) reményében választ valaki pártot. Ez persze kevésbé mérhető és látványos módja a szavazatvásárlásnak, ráadásul az érintettek nem is tartják etikátlannak, sőt magukat a tudatos választók kategóriájába sorolják.

– Valójában nemigen léteznek tudatos választók, mindannyian érzelemvezéreltek vagyunk – véli László Róbert.

– A legtöbben a pártelkötelezettséget keverik össze az állampolgári tudatossággal, pedig aligha az a választópolgár tudatos, aki ugyanarra a pártra szavaz választásról választásra, függetlenül annak teljesítményétől.

Nagy Zsófia szerint nemcsak szava­­zat­­vá­­sárlás létezik, hanem „szavazat­­fe­­nye­­getés” is. Mint mondja, a feu­­da­­li­­zá­­lódó magyar politika nem csupán jutalmazni képes, hanem büntetni is, azaz befolyásolható azoknak a kiszolgáltatott embereknek a voksa is, akik félnek az állami-önkormányzati állásuk vagy a közmunka elvesztésétől.

A vitákat nem lehet megspórolni a választójog kiterjesztésével kapcsolatban sem, ugyanakkor a szakértők szerint az erről szóló diskurzusba – mivel kevesebb veszélyt rejt magában – a kezdetektől bevonható a nyilvánosság.

– A választójog kibővítése gyakran kerül terítékre, mivel az állampolgárok és a választópolgárok halmaza nem esik egybe – mondja Nagy Zsófia. – Folyamatosan születnek ötletek arról, miként lehet hatékonyabban képviselni annak a húszszázaléknyi népességnek az érdekeit, akik eleve nem rendelkeznek szavazati joggal, vagy akiknek az életkoruk miatt blokkolva van ez a joguk.

Az elmúlt években kétszer merült föl a választójog kiterjesztése, az egyik ötlet elhalt, a másik viszont megvalósult. A gyermekek után járó plusz szavazat lehetőségéről az egyik nemzeti konzultáció során megkérdezték ugyan az Orbán-kormánnyal levelező kapcsolatban álló polgárokat, de még a Fideszen belül sem volt érdemi támogatottsága a javaslatnak. A választójognak ez a fajta kiterjesztése szembement volna az alapjog több elemével, így az egyenlőség és a közvetlenség elvével is. (A gyermekesek szavazata például többet ért volna a gyermektelenekénél.) A másik – a megvalósult – jogkiterjesztés, a szavazati jog megadása a határon túl élő kettős állampolgároknak jelentős vitát generált. Zala Miklós politikai teoretikus emlékeztet rá: azok a külhoni magyarok, akik 2014 óta már leadhatják a voksukat, úgy mondanak véleményt a magyarországi folyamatokról, hogy azok rendkívül csekély hatással vannak rájuk. Ehhez képest döntően befolyásolják a magyar belpolitikát. A legutóbbi parlamenti választáson az egyik mandátum sorsáról a határon túli magyarok döntöttek, márpedig éppen egy mandátum kellett a Fidesz újabb kétharmados győzelméhez.

A választójog kiterjesztésének legfrissebb ötlete az LMP nevéhez fűződik, az ökopárt 16 éves korra szállítaná le a szavazati jog korhatárát. Az LMP úgy számol, hogy egy ilyen lépéstől hatékonyabbá válna „az állampolgári ismeretek terjesztése”, valamint emelkedne a közoktatás súlya, így „a jövő generációja tudatosabban hozhatna döntéseket”. Azt az érvet nem kommunikálták, hogy egy zöldpárt a 16–18 évesek körében nagyobb eséllyel szerezhetne plusz szavazókat, mint az idősebb korosztályokból.

A 16 éves választói korhatár nem általános ugyan a demokratikus országokban, de nem is ismeretlen. Ausztriá­­ban 2007 óta szavazhatnak a 16 éven felüliek, de több német tartományban is ez a korhatár, Máltán és Brazíliában pedig a helyi választásokon voksolhat ez a korosztály. Nagy Zsófia szerint szociológiai értelemben nehéz meghúzni a felnőttkor határát, hiszen egy 16 éves fiatal is gondolkodhat éretten, és egy 21 éves is viselkedhet kamaszként. Inkább az a probléma, hogy egy tradícióról van szó, így ha elmozgatjuk a határokat, számos egyéb problémát is felszínre hozunk: kérdésessé válik például a cigaretta- és az alkoholvásárlás 18 éves korhatára is.

– Ami viszont nagy előnyt jelentene: a szavazati jog birtokában a 16–18 éves korosztály a mainál jóval hatékonyabban tudná artikulálni legfontosabb problémáit

– mondja Nagy Zsófia. – Másrészt viszont jelenleg igyekszünk megóvni őket attól, hogy a politikai kampány megjelenjen az iskolákban, márpedig kockázatokat rejthet, ha ezt a védett időszakot két évvel lerövidítjük.

Az ellenzők azt mondják, olyanokra terjesztenénk ki a választójogot, akiknek többsége szülei befolyása alatt áll. Zala Miklós szerint ez nem döntő érv.

– A politikai befolyásolhatóság nem életkorhoz kötött, és érdemes árnyaltan megítélni. A választópolgár döntését éppúgy lehet tisztességes szándékkal és eszközökkel formálni, mint ahogy rossz cél érdekében és etikátlanul is.

 


Platóntól napjainkig


A politikai filozófia sem kerülheti meg a választójog szűkítéséről, illetve bővítéséről szóló kérdést. Csakhogy Zala Miklós politikai teoretikus szerint a filozófusokat nem politikai célok, hanem az igazság keresése motiválja, ezért alapjogokat megkérdőjelező vitákat csak nagyon óvatosan szabad a tudomány falain túlra terelni. Különösen igaz ez egy rendkívül polarizált társadalom esetében, mint amilyen a magyar is. Mint mondja, az erről szóló diskurzus nem válhat a politikai haszonszerzés terepévé.

– Vannak ugyanakkor olyan tabuk, amelyeket még elméleti szinten is tilos feszegetni – teszi hozzá Zala. – Érinthetetlen a többi között a nők választójoga vagy a különböző kisebbségek esetleges kizárása a választójogból. Érdemes ugyanakkor felidézni azt a politikatudományi vitát, amelyet két amerikai filozófus, Jason Brennan és Thomas Christiano folytatott egymással. Brennan szerint az lenne az ideális helyzet, ha bizonyos társadalmi csoportok kisebb súllyal vagy egyáltalán nem szólhatnának bele a közélet alakításába. Megvonná az egyenlő választójogot például az általa „hobbitoknak” nevezett emberektől, akik tájékozatlanok, és nem érdeklődnek a közügyek iránt. A választói magatartáskutatásban ismert jelenség, hogy az átlagszavazó „racionálisan informálatlan”, mert szavazatának jelentőségéhez képest aránytalanul sok energiabefektetésbe kerülne a politikáról való alapos tájékozódás. Ugyanakkor az informálatlan szavazók is képesek „gondolatmankókra” támaszkodni, például azáltal, hogy kikérik a politikában otthonosabban mozgó ismerőseik véleményét. Ezért Christiano szerint egyáltalán nem biztos, hogy a tájékozatlan szavazó feltétlenül „rossz” döntést hoz, ráadásul az ő tájékozottságukat is növelni lehet „ingyenes” információkkal. A legtöbb ember esetében ugyanis a jól informáltság oka az, hogy nem kell erőfeszítéseket tenniük az információk megszerzésért, azok gyakorlatilag „szembejönnek” velük. Christiano úgy véli, nem kizárni kell a tájékozatlanokat a közéletből, hanem minél több olyan információt eljuttatni hozzájuk, amelyek elől képtelenek kitérni.

Zala Miklós emlékeztet arra, hogy nagyjából Platón óta akadnak érvek a különböző demokratikus jogok kiterjesztése ellen, illetve léteznek olyan történetfilozófiai elméletek, amelyek a társadalmak változását-átalakulását nem fejlődésnek tekintik, a modernkori demokratikus államokat nem „csúcstermékként”, hanem történelmi epizódként fogják föl. Ettől függetlenül – teszi hozzá Zala Miklós – az alapjogokról szóló vitákat még a politikatudósoknak is csak nagyon óvatosan szabad lefolytatniuk.