Weisz Fanni cége adótartozást halmozott fel, feketelistára került

2018. július 30., 19:15

Szerző:

Három adótartozást halmozott fel Weisz Fanni, akinek kft.-je jelenleg kényszertörlés alatt áll, emiatt 2023-ig nem alapíthat új céget – írja a Bors.

A bárki számára elérhető portál, a Cégjegy­zék és a tizenhárom állami lista összevonásával létrehozott Feketelista adósai között is szerepel a modell, feltételezhetően komoly adótartozást halmozhatott fel.

Több szankció is érte őt emiatt. A Weisz Fanni Stúdió Kft. jelenleg kényszertörlés alatt áll, egy áprilisi határozat szerint 2023-ig nem alapíthat céget és nem viselhet olyan tisztséget egy cég életében, ami érdemben befolyásolja a működését.

Körülbelül két héttel ezelőtt viszont elkezdődött a legújabb adóvégrehajtás folyamata, mivel további adóhátralékot fedezett fel a hatóság. A feketelista adatai szerint három, ismeretlen összegű adótartozást követelnek cégén.

Arról nincs információ, hogy miből rendezik és pontosan mekkora mértékű az adótartozás.

A portál érdeklődésére a modell azt válaszolta, hogy nincs tudomása az esetekről, őt is megdöbbentette, és igyekszik utánajárni.

Weisz Fanni egyébként esélyegyenlőségi aktivistaként tevékenykedik, a köztársasági elnök újévi köszöntőit már több alkalommal fordította jelnyelvre.

Fotó: MTI/Kovács Tamás