Visszavonul az egyik legnagyobb emberi jogi civil szervezet magyar vezetője

2018. június 2., 07:22

Szerző:

Iván Júlia még a Stop Soros törvényjavaslat benyújtása előtt eldöntötte, hogy távozik az Amnesty International Magyarország éléről.

„Elfáradtam, fel kell töltődnöm. Szeptember végéig él a szerződésem, és utána valószínűleg mást fogok csinálni” – jelentette be Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója az ATV Civil a pályán című műsorának felvételén.

Iván Júlia (a jobb szélen) állítja, nem a Stop Soros miatt döntött így
Fotó: amnesty.hu

Iván Júlia 2007 óta foglalkozik emberi jogokkal. Fiala János kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy ha nincs a Stop Soros-javaslatcsomag, akkor is abbahagyná-e Amnestyben folytatott munkáját, Iván Júlia igennel válaszolt. Azt is mondta, már a Stop Soros nyilvánosságra kerülése előtt megszületett a döntése.

Az Amnesty az egyike azoknak a szervezeteknek, amelyeket a kormány és a Fidesz sorosistának bélyegez, és folyamatosan támad.

Szerinte ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyenek emberek, akik beleállnak abba, hogy Magyarország demokratikus, az európai alapértékek szerint működő ország legyen. Ő maga 12 évig küzdött ezért, de most azt mondja: pihenésre van ezen a téren szüksége, mert „12 év emberi jogi munka Magyarországon kellően elfárasztja az embert”.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.