Villámgyorsan visszavonták a fideszesek, hogy kíváncsiak volnának a Tiborczot érintő OLAF-jelentésre, csak tévedésből nyomtak igent tegnap

2018. február 8., 11:43

Szerző:

Mégsem kéri ki a kormánytól a fideszes többségű zalaegerszegi Közgyűlés az Eliosról szóló OLAF-jelentést – tudta meg a hvg.hu.

Mint mi is megírtuk, a testület tegnap 8:6 arányban megszavazta azt az ellenzéki indítványt, amely szerint a 2015-ig Tiborcz résztulajdonában álló cég LED-égőivel ugyancsak alaposan telepakolt város kérje ki az OLAF Elios-jelentését a kormánytól. 

Miután ez kiderült, a kormánypárt helyi képviselői gyorsan észbe kaptak, hogy kik ők, és kinek is tartoznak elszámolással valójában, ezért hamar tudatták, hogy „véletlenül rossz gombot nyomtak" és ma újratárgyalják az előterjesztést.    

Az ülést reggel 8-ra össze is hívták, majd egy órás vita után korrigálták a számukra kínos helyzetet. Az új szavazáson már odafigyeltek, és mindenki a „helyes" választ nyomta. Így tehát nem kérik ki a kormánytól az OLAF-jelentést, amelynek ma Szekszárdot elérő botrányáról ma mi is beszámoltunk a 24.hu cikke alapján.

Az indítvány egyik beterjesztője, az LMP-s Paksy Zoltán azt mondta, a fideszesektől nem hangzott el új érv a vitában, a frakcióvezető továbbra is azzal indokolta meglehetős káoszra utaló szavazást, hogy   

tévedésből nyomtak igent tegnap.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.