Videóban magyarázkodik Kósa Lajos a 4,3 milliárd eurós lebukás miatt

2018. március 13., 15:23

Szerző:

- 2012 őszén keresett fel egy ügyvéddel egy csengeri háztartásbeli hölgy, aki elmondta, egy nagy összegű örökség tulajdonosa lett, szeretné ezt jól felhasználni, ebben kéri a segítségemet – kezdi Facebookon közzétett magyarázkodó videóját Kósa Lajos, akiről a Magyar Nemzet megírta, hogy négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró (4 355 000 000 euró, azaz 1340 milliárd forint) kezelésével bízták meg. Az Orbán-kormányhoz közeli média hamisítványnak próbálja beállítani a dokumentumot amit erre az mno.hu közzé is tett. 

A videóból az derül ki, hogy Kósa szerint a nő megtévesztette őt, ezért - négy év után, mikor már gyanús lett neki - megszüntette vele a kapcsolatot. Azt állítja, egyetlen fillérhez sem nyúlt, lelkiismerete tiszta. - Próbáltam a közösség javára fordítani a pénzt, de úgy tűnik, becsaptak. A nő ellen eljárást is kezdeményeztek – tette hozzá Kósa. A politikus szerint ha hasonló megkeresések érkeznek nekik is azt mondja, fektessék állampapírba, fordítsák közjóra a pénzt. Kósa azt is állítja, a nő a szocialistákkal ápolt szorosabb kapcsolatot. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.