Várandós Kecskemét polgármestere

2018. április 26., 10:51

Szerző:

Szemereyné Pataki Klaudia a várandóságát a csütörtöki képviselő-testületi ülésen napirend előtt jelentette be, miután Lévai Jánosné frakcióvezető a közelgő anyák napja alkalmából az édesanyákat köszöntötte és az anyaság jelentőségéről beszélt.

Kecskeméten néhány hete már elindult a szóbeszéd, hiszen a polgármester asszony áldott állapota már szemmel látható.

Szemereyné Pataki Klaudia
Fotó: Facebook

- A kislányom születését követően éveken keresztül terveztünk kistestvért a családommal, amely a jó Isten kegyelméből most adatott meg számunkra. Azért mondom el most ezt, mert önök a munkáltatóim. A negyedik hónapban járok, a kisbabát szeptemberre várom, úgy készülök, hogy ekkor veszem ki a szülési szabadságot, de mindeközben a legjobb tudásom szerint igyekszem dolgozni, majd mihamarabb visszatérni és tovább szolgálni a várost - mondta a városvezető.

Információink szerint Szemereyné Pataki Klaudia szerepet kapott volna a negyedik Orbán-kormányban, de ez épp a várandósága miatt hiúsult meg. A Fidesz szeretné, ha továbbra is közéleti szerepet vállalna, ezért a 2019-es helyhatósági választáson ő a párt polgármesterjelöltje Kecskeméten.

A polgármester asszony bejelentését nagykoalíciós vastaps fogadta.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.