Van egy magyar város, amely egyetlen középkori műemlékre lehetne büszke, de most téglánként szétlopják azt is

2018. július 13., 15:57

Szerző:

Szentes határában áll a város egyetlen középkori műemléke, az ecseri templomrom. Az épületmaradvány a szántóföld közepén áll, a Szentesről Szarvasra vezető út mentén. A környékét szépen lekaszálták, látszik, hogy vannak, akiknek szívügyük a templomrom.

Ám az is szembetűnő, hogy nem mindenki a rom megőrzésén munkálkodik. A 13. század második felében épült templom maradványait ugyanis valakik megbontották, egyszerűbben szólva

téglát loptak.

– írja a Délmagyar.

A templomról csak kevés írásos feljegyzés maradt, a város honlapján talált információk szerint a templomhajó ablakai román stílusúak voltak. A szentély nyolcszögletű volt, amely három oldalával apszist képezett a hajóval. Az építmény jellegzetes román falazású.

Fotó: Wikipédia

A lap munktársának helyi kísérője a múlt héten vette észre, hogy három helyen is megbontották a templomromot. Annyi vörös téglát vittek el, amennyi mondjuk egy kisebb szalonnasütő építéséhez elég. Sajnos nem ez volt az első ilyen eset.

Mivel azonban nem történt tettenérés, hiába jelentenék fel az ismeretlen elkövetőt, nem valószínű, hogy ki tudnák nyomozni a rendőrök, hogy ki volt.Egy vadkamera felszerelése jekenthetne megoldást a problémára – idézte a kísérőt a lap.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.