Valójában csak Orbánnak van migrációs csomagja, a címe az, propaganda

A magyar kormány nem támogatja, hogy kicserélődjön a különböző országok népessége, mert „magyar Magyarországot és európai Európát szeretnénk” – ismételgeti megszállottan a rogáni kommunikációs gépezet. A valósághoz ma már köze sincs annak, amivel a magyarokat riogatják.

2018. július 16., 16:11

Szerző:

Végképp realitást vesztett az Orbán-kormány abban a gyűlölet-hadjáratban, amellyel szavazóikat lázban, a magyar társadalmat pedig rettegésben tartanák. Mára a Fidesz által évek óta tolt migrációs „bicikli" olyan mértékben rugaszkodik el a valóságtól, hogy a komolyan veendő biztonsági kockázatokat és gazdasági kihívásokat, legalábbis egy erre történő kormányzati figyelmeztetést is könnyedén hitelteleníthet a propaganda.

Ahogyan a 2015-ös válsághullámban, jelenleg is éppen az kérdőjeleződik meg: Orbán Viktor és kormánya egy valódi kihívást képes volna-e kezelni.

Kinek nagyobb a csomagja?

A magyar és amerikai kormányon kívül a világ összes országa támogatja az ENSZ migrációs terveit, amelyet július 13-án véglegesítettek a szervezet közgyűlésén. Ez még nem a dokumentum elfogadását, hanem a megállapodás létrejöttét jelenti, hiszen szavazás, tagállami döntés csak decemberben várható a csomagról.

– Mivel az ENSZ globális migrációs csomagja kötelező lesz a tagállamokra, Magyarországnak ki kell lépnie az elfogadás folyamatából, világossá téve, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését, iránymutatását sem" – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek pénteken New Yorkban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a globális migrációs csomag végleges szövege teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával. Ez a csomag szerinte „eszement módon” kívánja ösztönözni a migrációs folyamatokat, kizárólag Afrika, Latin-Amerika és a kis szigetországok érdekeit vette figyelembe akkor, amikor a migrációt alapvető emberi jogként határozza meg.

Fotó: MTI/KKM

Csakhogy Szijjártó nem mondott igazat, a világszervezet nem kötelező érvényű irányelveket fogadna el. A csomag továbbra is, a februárban a magyar sajtóban elsőként a 168 Óra által bemutatott tervezetnek megfelelő irányokat tartalmazza, igaz, a szövegezés valóban megváltozott. A jelenlegi verzió (angol nyelven itt érhető el) preambuluma már nem a négyes, hanem a hetes pontjában tartalmazza azt:

„7. A globális megállapodás jogilag nem kötelező érvényű együttműködési keret, amely a tagállamok által egyeztetett és elfogadott, a menekültek és migránsok kezelésmódjáról szóló New York-i deklaráció kötelezettségvállalásaira épít. Fenntartva az államok szuverenitását és megtartva a nemzetközi jogi kötelezettségeket elősegíti az összes érintett szereplő közötti együttműködést a migráció kapcsán, elismerve, hogy egyetlen állam sem képes egyedül kezelni a migrációt."

De a dokumentum egyébként sem arról szól, amiről Szijjártó vagy emberei, így például a szóvivője, Menczer Tamás beszél. – Az ENSZ migrációs csomagja jelenlegi formájában afrikai migrációs csomagnak tekinthető, mert az afrikai érdekeket képviseli, az európai érdekeket viszont nem – jelentette ugyanis ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Menczer Tamás azt mondta: a kormány harcol azért, hogy a magyar álláspont megjelenjen a végső szövegbe, márpedig

a magyar kormány nem támogatja, hogy kicserélődjön a különböző országok népessége, mert „magyar Magyarországot és európai Európát szeretnénk".

A szóvivő úgy vélekedett, jelenlegi formájában a csomag egyértelműen kívánatosnak és támogatandónak mutatja be a migrációt, egyben megfelelő válasznak tartja a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra. Emellett azt is tartalmazza, hogy nem lehet különbséget tenni az egyes államokban a helyi lakosság és a migránsok között, vagyis Magyarország esetében a magyar emberek és a migránsok között. Mindez elfogadhatatlan a kormány számára, ezért a világszervezetben Magyarország ellenzi a migrációs csomag aktuális szövegének elfogadását – hangsúlyozta az államtitkár.

Nyilvánvalóan erre a diplomáciai értelembe semmibe vezető kommunikációs kisvasútra ült fel a kormány Alapjogokért Központ néven üzemelő propagandagyára is, melynek stratégiai igazgatója már arról beszélt hétfőn, hogy teljes népességcseréhez vezetne az ENSZ globális migrációs csomagja. Kovács István az M1-en azt mondta: a csomag kidolgozói „globális szociális joggá" szeretnék tenni a migrációt, így bárki megkaphatná a menekültstátuszt, aki úgy gondolja, hogy rossz körülmények között él.

Ezzel szemben tény, hogy a csomag semmiféle kötelező érvényű jogi követelményt nem ír majd elő. Még akkor sem, ha egy ország aláírta. A dokumentumban az is világosan szerepel, hogy bármelyik ENSZ-tagország bármilyen kommentárt hozzáfűzhet a tárgyalások során, hiszen legkorábban 2018. december 10-11-én egyezhetnek meg róla, ráadásul nem akárkik, hanem az országok vezetői.

Valójában a csomag azért akar legális és rendezett jogi-, fizikai feltételek mentén zajló migrációt, hogy csökkentse az ellenőrizetlen, s ellenőrizhetetlen bevándorlást, azaz a határsértéseket. Tény viszont – noha nehezen megkérdőjelezhető elvárás –, hogy a nyilatkozat aláírói vállalnák – de legalábbis deklarálnák –, hogy azokat a menekülteket és bevándorlókat, akik képesek legális formában „megérkezni", személyi azonosságukat igazolni, azokat olyan jogi segítséggel, valamint a menekülőknek szükséges szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel segítik, amelyek nyomán képesek a jobb életre.

A dokumentum a „biztonságos, rendezett és szabályos migráció" kezelésében való összefogásról és együttműködésről szól, tehát nem illegális bevándorlók szabályozatlan, tömeges betelepítéséről vagy a határvédelem megszüntetéséről, amivel a kormánypropaganda riogat.

A legálisan érkező, a menekültügyi rendszerben vagy más, nem bűnügyi eljárások keretében a tagországokban tartózkodó embereknek azonban határozottan biztosítanák az emberi jogait. Nehezen érthető, hogy mindez miért zavarja ennyire az Orbán-kormányt, hiszen

az emberi jogok tiszteletben tartása nem egyenlő többletjogok biztosításával,

ahogyan az sem egy irreális alapelv, amelyet a javaslatcsomag szorgalmaz, hogy fogalmazódjon meg célként: nem csak a tagállamok határait, de életeket is menthetnek azzal, ha közösen, nagy összefogásban lépnek fel és adnak nemzetközi választ az embercsempészet ellen.

Továbbá „integrált, biztonságos és összehangolt módon végzett határvédelmet” szorgalmaznak, ami ugye nem jelenti, hogy az országok ne hozhatnának döntést a határokon, vagy hogy sérülne a szuverenitásuk, hasonlóképp a dokumentum nem fogalmazza meg a célok között a menekültstátusz megszerzésének egyszerűsítését, vagy épp a bűncselekményt elkövető migránsok büntethetetlenségét sem, amit a kormánymédia állított az ENSZ ellen folytatott, több hónapos kampányban.

Sőt, a javaslat éppen arra ösztönzi a tagállamokat, hogy erősítsék meg eljárásaikat, amelyek a menekültstátusz, illetve más jogi besorolások meghatározására vonatkoznak. Igaz, az valóban cél, hogy a tagállamok „a migrációs fogva tartást csak a legvégső esetben alkalmazzák, és törekedjenek alternatívák kialakítására”.

Azok számára pedig, akik legális hatósági eljárásban igazolják személyi azonosságuk, így megkezdődhet a menekültügyi eljárásuk, a dokumentum „fokozott konzuli védelmet, segítséget és együttműködést" javasol, továbbá hozzáférést az alapvető szociális szolgáltatásokhoz, végezetül – és nyilván ezzel van a legtöbb baja a magyar kormánynak – arra kéri a tagállamokat, hogy törekedjenek a menekültek és legális bevándorlók teljes befogadását érintő felfogás normaként való elültetésére, valamint a társadalmi kohézióra.

A dokumentum megalkotóinak célja valójában éppen a menekültügy és a migráció negatív megítélésének javítása, valamint a menekültek és bevándorlók körülményeinek jobbítása, emberi jogaik tiszteletben tartása és védelme. Ugyanakkor a csomag alapvetése, hogy minden országnak joga van saját bevándorlási politikához és a határok szigorú ellenőrzéséhez, szövegben konkrét utasítás nincs, csak irányelvek a migrációhoz, munkához fűződő jogról és a beilleszkedésről.

Mindez világossá teheti, hogy

az Orbán-kormány totálisan félrevezeti a magyarországi közvéleményt,

méghozzá nemcsak az ENSZ migráns csomagja, hanem a menekültügyet érintő mindennemű világpolitikai és nemzetközi tény, továbbá esemény és folyamat félreértelmezésével, elferdítésével, s kihasználásával arra, hogy saját belpolitikai stabilitását, erőfölényét fenntartsa.

Orbán Viktor egy felcsúti meccsen
Fotó: Youtube.com

„Nem igaz, hogy a nyugati országokat lerohannák a migránsok. Inkább arról van szó, hogy sok fejlett ország kormánya invázióról és migránsáradatról beszél, hogy félelmet generáljon a saját választóiban, hogy ezzel szerezzen szavazatokat" – tette ezzel egyértelművé a magyar kormány stratégiáját az ENSZ menekültügyi biztosa, Filippo Grandi.

Tévhitek és riogatás: a politikai válság tünetei

És ennek nemcsak azért van jelentősége, mert a már most ördögiként lefestett dokumentum az Orbán-kormány számára fontos kommunikációs eszközt jelenthet a következő hónapokban. A migrációs csomagról ugyanis csak decemberben Marokkóban döntenek, jól láthatóan semmiféle veszélyt nem jelentve Magyarországra vagy Európára. De egészen addig szabadon terjeszthetőek Magyarországon azok a téveszmék, csúsztatások, vagy konkrét hazugságok, amelyekkel félelmet igyekeznek kelteni a magyar emberekben.

„Jelenleg politikai válság és nem migrációs válság van. A migránsok száma elenyésző Európában és Észak-Amerikában a korábbi csúcshoz képest. A valódi probléma most a gyűlölködő, idegenellenes retorika terjedése, mert sokan próbálnak politikai hasznot húzni a migrációból" – tette egyértelművé a napokban az ENSZ menekültügyi szervezetének a szóvivője, Leonard Doyle is.

És ez fontos: a kormányzati kommunikáció minden eleme azt használja ki, hogy a háborúk, polgárháborúk sújtotta és agresszív radikális terrorszervezetek által rettegésben tartott országos elmenekülő népessége irányában az egész világ emberi jogi felelősséggel tartozik. Nem másért, hanem – és ez az Európai Unió, továbbá az ENSZ vezetőinek álláspontja – mert bármely ország lakossága kerülhet olyan helyzetbe akár a klímaváltozás, akár más természeti katasztrófa, akár bizony fegyveres erőszak és politikai terror nyomán, hogy vándorlásra kényszerüljön.

Ennek ellenére jó lenne végre felfogni, nem igaz az az orbáni érv, hogy százmilliók akarnák elözönleni Európát. Azok, akik háború elől menekülve kelnek útnak, a legtöbben reménykednek a hazatérésben, ráadásul sokszor küzdenek nyelvi korlátokkal, éppen ezért a hazájukhoz legközelebbi békés vagy békésebb országokat célozzák meg.

Azt, hogy mennyire nem Európa van a célkeresztben, s hogy az 500 millió lakosú kontinenset mennyiben érinti a válság, jól szemlélteti a következő térkép, amely a menekültbefogadó országos tízes toplistáját számszerűsítette a válság legsúlyosabb évének adatait összegezve:

Tények a migrációról

Ettől függetlenül persze Európába is valóban ezrek, tízezrek kelnek útra. Ám az nem igaz, hogy százezrek vagy milliók tartanának a magyar határok felé, hiszen a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint:

2018-ban, egészen július 8-ig 47 ezer 637 migráns és menekült érte el Európa határát, keresztülhajózva a tengeren.

Mindez kevesebb mint a fele annak, amit tavaly mértek ugyanennyi idő alatt, hiszen 2017-ben az év első hét hónapjában 101 ezer 392 menekült és migráns érkezett Európába, ami szintén kevesebb mint a fele volt annak, hogy 2016-ban még 239 ezer 492 ember.

Mindez azt jelenti, hogy miközben Orbán már azzal a pofátlan hazugsággal állt elő, hogy a magyar határon százmilliárdnyi adóforintokból felállított kerítése napi 4-5 ezer migránst „fog fel", s ennyitől védi meg Németországot, valójában – mint már megírtuk – egész Európába nem jön ennyi ember naponta, de még hetente sem.

Valójában jelentősen csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma az elmúlt két évben, az olasz partokon is körülbelül tizedannyi embert regisztráltak idén év elején, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az EU-s part- és határvédelmi ügynökség , a Frontex februárban közzétett jelentéséből is egyértelmű: februárban például 3400-an érkeztek a négy fő migrációs útvonalon keresztül az EU-ba, ami csaknem 75 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest, és kevesebb mint a fele a januári adatoknak. Ez a tavaszi hónapok beköszöntével természetesen ismét emelkedésnek indult, így májusra például 12 ezer 100 ember próbált már bejutni Európába, de ez az adat is 56 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban. A szervezet honlapján elérhető, napi statisztikai adatokkal frissülő migrációs térkép jelenleg így néz ki:

Az európai migrációs statisztikák 2018 júliusban

De az orbáni, habonyi, rogáni víziókban szereplő emberáradatot kifejezetten Magyarország kapcsán is érdemes volna átgondolni. Már csak azért is, mert például a magyar rendőrség honlapján napi bontásban lehet követni, a magyar határnál, így a kerítésnél hány menekültet fognak el. Eszerint a csúcs február 22. volt, aznap 17 menekültet fogtak. Ezen kívül még három olyan nap volt, amikor migránsokat fogtak el, márciusban egész hónapban két, azaz kettő napon kellett bevetni a rendőröket: összesen 5 ember érkezett a magyar határhoz, s próbált illegálisan bejutni. Áprilisban volt némi „csúcsforgalom”, ebben a hónapban ugyanis 62 embert fogtak el, májusban összesen 77 illegális határátlépőt tartóztattak fel a kerítés révén, júniusban pedig, szintén 30 nap alatt 18 embert.

Érdekes alakul a július is: eddig, több mint két hét alatt összesen két napon fogtak el illegális határátlépőket, s összesen 8 esetben észlelték, hogy valaki át kívánná törni a magyar határt, de legalábbis se a kerítés, s az Orbán által a déli határra vezényelt 8 ezer katona és rendőr nem vette észre a hatalmas tömegben érkezőket. 

Mindeközben Olaszország valóban szinte egyedül néz szembe a menekültek tömegével tengerpartja révén, s az Európai Unió éppen Orbán Viktor és populista társai miatt képtelen hatékonyan fellépni. Miközben látszik: a közös cselekvés valóban hatékony, hiszen elég csak arra gondolni, hogy a menekülők nem az orbáni kerítés, hanem alapvetően az Európai Unió és Törökország között kötött, két évvel ezelőtti megállapodás eredményeként vannak ennyivel kevesebben, mint korábban.

Visszanyalhat az olasz fagyi

Mindez azonban Orbánt aligha hatja meg bel- és külpolitikai céljai kierőszakolása érdekében. Beszámoltunk arról, Orbán „Magyarország tiszteletéről" biztosította Olaszország új kormányát a hét végén. A Fidesz-kabinetnek ugyanis tetszik, hogy Giuseppe Conte kabinetje, elsősorban belügyminiszter Matteo Salvini új migrációs politikájával megvédi Európa külső határait. Ennek ellenére „nem veszünk át menedékkérőket az olasz partoknál vesztegelő hajókról" – közölte Szijjártó még vasárnap az MTI-vel. A külgazdasági és külügyminiszter azt is írta:

„Az illegális bevándorlókat nem szétosztani kell az európai országok között, hanem visszaküldeni oda, ahonnan jöttek, így Magyarország kizárólag ez utóbbiban tud segítséget nyújtani”.

A helyzet pikantériája azonban, hogy továbbra sem akarja senki, hogy Magyarország, ahogyan bármely más európai tagállam „illegális bevándorlókat” vegyen át, a hivatalos és legális menedékkérelmi eljárásokra, s adott esetben a kitoloncolásra szól ez a „befogadás”, az olasz adminisztrációt segítve.

Conte azért fordult levélben Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén és Donald Tuskon, az Európai Tanács elnökén keresztül az EU másik 27 tagországához, hogy azok „mutassák világos jelét” annak, hogy részt vállalnak a terhekből, és a teljesen legális úton menedékkérők egy részét engedjék kikötni vagy fogadják be. A levél szerint Málta és Franciaország már tudatta, hogy 50-50 embert befogad. Később csatlakozott Németország is, majd Spanyolország, Portugália és Franciaország is jelezte befogad 50-50 menedékkérőt. Az olasz kormányfő méltatta, hogy Madrid, Párizs és Lisszabon szolidaritást vállal,

Conte üdvözölte azt a kiállást és felelősségvállalást, melyet szerinte Róma mindig is kért Európától, és ami az Európai Tanács legutóbbi brüsszeli ülését követően „valósággá kezd válni”.

Mindez azt jelenti, hiába a szélsőséges populizmus, mindez aligha kerekedhet felül az európai szövetségen belül. Már csak ezért is nagy kérdés, milyen következményekkel jár a nyilvánvalóan Budapesten ismételgetett hazugságözön a kormányfő diplomáciai érdekeire nézve. Miközben ugyanis Orbán Viktor a hírek szerint valamiféle vezetői szerepre készülne uniós pártcsaládjában, mostani reakciója ismét feszültségpontot jelenthet az Európai Néppártban, melynek tagpártjai, amelyek hazájukban kormányon vannak, szinte egytől egyig szolidaritásukról biztosították Olaszországot a menekültválság kezelésében, ráadásul a magyar kabineten kívül egyetlen állam sem zárkózik el az orbáni módon a közös európai válságkezeléstől.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.