Valódi nyomozásra szólított fel Elios-ügyben az EP költségvetési bizottságának az elnöke

2018. február 27., 23:21

Szerző:

Ingeborg Grässle a Politicónak nyilatkozott kedden. A portál felidézi, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Orbán Viktor veje, Tiborcz István, aztán a Simicska Lajos-féle Közgép résztulajdonában álló cégnél, A lap szerint bár az ügyészség elrendelte a nyomozást, nem valószínű, hogy a legfőbb ügyész, a Fidesz korábbi politikusa vádat emel a miniszterelnök egyik családtagja ellen.

„Azt szeretném, ha valódi rendőrségi nyomozás folyna a miniszterelnök vejével kapcsolatos ügyben. Az a célunk, hogy támogassuk Magyarországot, de a magyar hatóságok úgy állítják be a dolgot, mintha zaklatni akarnánk Magyarországot, és ez nem igaz" – fogalmazott a Fidesszel egy pártcsaládba, az Európai Néppárthoz tartozó német politikus.

A politikus a budapesti négyes metróval kapcsolatos OLAF-vizsgálattal összefüggésben is hiányolja a magyar vádhatóság válaszát. „Az OLAF vizsgálata világosan kimondta, hogy csalás történt, és most a magyar államon a sor, hogy lépjen” – magyarázta Grässle, aki azt is tudatta, hogy egyelőre nem kapott tájékoztatást a magyar ügyészségtől, noha azt ígérték, karácsonyig reagálnak.

A Politico felidézi, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter álláspontja szerint az Eliosszal kapcsolatos vádaskodás nem más, mint nyilvánvaló kísérlet az április 8-i parlamenti választásokba való beavatkozásra.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.