Ungár Péter többségi tulajdont szerzett az Azonnaliban

2018. május 26., 12:46

Szerző:

 

 – erősítette meg szombat délelőtt Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja és országgyűlési képviselője is azt a valamivel korábban felröppent hírt, hogy Gerényi Gábor mellett tőkeemeléssel az eddig is LMP-közeliként ismert portál, az Azonnali társtulajdonosa lett. A portálnak az erről szóló cikkében még folytatódik a jelenet, amelyhez a szerkesztőség csak annyit fűzött hozzá:

Más változás nincs. Amit ígérünk: nem lesz minden olyan, mint eddig. Jobb lesz.

Ungár Péter valószínűleg vigaszágon vásárolta be magát az Azonnaliba, miután kiderült, hogy túl sokat – a kiszivárgott információk szerint másfél milliárd forintot – kérnek tőle a Simicska Lajos által megszüntetett napilapért, a Magyar Nemzetért.

Az LMP-s politikus a néhai Ungár András és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának a fia, családjával együtt Magyarország 31. leggazdagabb embere a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben (BIF) szerzett 90 százalékos tulajdonrész miatt. A 444 szerette volna megtudni, hogy az Azonnaliban mekkora részesedése van, de maga Ungár Péter azzal hárította el a kérdést, hogy erről a lap egyik újságíróját, Bakó Beatrixot kérdezzék, Ő azt mondta, hogy az LMP-s politikus többségi tulajdonos lett, de senki nem tudja pontosan, mekkora. Ha politikai nyomásgyakorlást tapasztalnak, felállnak, de úgy érzik, olyan garanciákat kaptak, hogy szerintük nem lesz probléma – fűzte hozzá.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.