Újbudán az önkormányzat alá akart íratni egy papírt a szülőkkel, hogy az óvodás gyerekeiket adják el a Fidesznek a kampányban

2018. február 16., 18:58

Szerző:

A fideszes Hoffmann Tamás vezette Újbuda önkormányzata csak péntek délután vonta vissza azt a dokumentumot, amelynek a tanúsága szerint a XI. kerület biodíszletnek akart használni minden olyan óvodáskorú gyermeket, aki részt vesz ünnepségeken és más hivatalos rendezvényeken – írja a 444. A dokumentumot minden szülőnek alá kellett volna írnia ahhoz, hogy a gyermekét elküldhesse farsangra, nyílt napra vagy ballagásra, aminek a fejében az önkormányzat azt akarta, hogy a rendezvényeken készült fotók és videók megjelenhessenek

  • az önkormányzat honlapján,
  • az Újbuda című lapban,
  • az önkormányzat bármely kiadványában,

de az engedély kiterjedt volna arra is, hogy 

Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék.

A szülők két dokumentumot kaptak, egy adatkezelési és egy hozzájárulási nyilatkozatot. Az adatkezelési így szól:

„Adatkezelés célja: az intézmény működésének bemutatása, arculatának erősítése, a közösség tájékoztatása, az intézmény rendezvényein fénykép- és videó felvételek készítése, valamint felhasználása útján az intézmény és annak fenntartójának,valamint Újbuda országgyűlési-,illetve önkormányzati képviselőinek honlapján, kiadványaiban történő megjelenítéssel”,

Fotó: Simicskó István Facebook-oldala

a hozzájárulási pedig – amely összekapcsolja a részvételt a kampánycélú fotók és videók készítésével – így:

„Alulírott szülő/törvényes képviselő befolyásmentesen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy Nevezett gyermekem az X óvodában – székhelyén és telephelyein – (a továbbiakban: Intézmény) a 2018. évben szervezett rendezvényeken (óvodai nyílt nap, farsangi ünnepség, ballagás, karácsonyi ünnepség, nemzeti ünnepek vonatkozásában szervezett óvodai ünnepségek, stb.) részt vegyen, róla fénykép, videó és/vagy hangfelvétel készüljön. Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy a fent hivatkozott felvételek megjelenjenek az Intézmény, valamint annak fenntartója, a Budapest XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.) honlapján (www.ujbuda.hu), Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék, valamint a jelzett Intézmény és fenntartó megbízásából készült elektronikus, illetve nyomtatott kiadványokban (Újbuda újság), azokat a fenti célból az Intézmény és fenntartója nyilvánosságra hozzák.”

Az elképesztő önkormányzati húzás a 444 szerint több szülőt is felháborított, a 444 érdeklődő levele nyomán pedig úgy tűnik, a kerület vezetése meghátrált, a portál ugyanis ezt a választ kapta:

„Újbuda önkormányzatának szándékaival és céljaival ellentétesen értelmezhető a nevelési intézményeknek kiküldött, a szülők által aláírandó nyilatkozat, amelyet a hivatal ezúton is visszavon.

A jogi megfogalmazás sajnálatosan együtt kezeli a gyermekek rendezvényeken való részvételét és az ott készülő fotók felhasználását, ami félreértésekre adhat okot.

Újbuda önkormányzata új nyilatkozatot küld az intézményeknek.”

A hátraarc oka minden valószínűség szerint az a felháborodás, amely Simicskó Istvánnak, Újbuda országgyűlési képviselőjének a feltűnését kísérte a kerület egyik óvodájában. A honvédelmi miniszter szerdán a Facebookon büszkélkedett el azzal, hogy 50 millió forintból korszerűsítették Napsugár Óvodát Őrmezőn, ő pedig ebből az alkalomból tartott egy előadást, amelyet az óvodásoknak is meg kellett hallgatniuk.

A honvédelmi miniszter láthatóan szereti, ha sokan hallgatják. Novemberben két tárca is figyelmeztette a Miskolci Egyetemet, hogy a hallgatókat vezényeljék ki a politikusnak a felsőoktatási intézményben tartott előadására.