Újabb magyar siker: soha ilyen hosszú nem volt a szociális várólista

2017. október 16., 11:30

Szerző:

Tavaly júniusban még alig több mint 21 ezer ember szerepelt a szociális várólistán, az idén szeptemberben már 29 599 regisztrált várakozót rögzítettek. Ez az eddigi legmagasabb szám – derül ki a Magyar Nemzet által megismert adatokból.

A valóságban még ennél is többen várnak üresedésre az idősotthonokban, a fogyatékossággal élők gondozóházában vagy a hajléktalanellátásban, sok helyen ugyanis már annyi a regisztrált várakozó, hogy nem is nagyon vesznek fel új igénylőt a listára.

Ráadásul csupán az intézmények háromnegyede jelentette le az adatokat, a többiek nem, így az ottani várakozók számáról nincs pontos információ. A jelentés becslése szerint a tényleges várakozók száma meghaladja a 41 ezer főt.

Az adatok alapján az idősek uralják a várólistát, a várakozók háromnegyede az idősellátás egyik vagy másik szolgáltatásába szeretne bekerülni. Az összes várakozói igény 92,7 százaléka a szakosított ellátásokban jelentkezik, vagyis az elsöprő többség bentlakásos intézménybe szeretne bejutni. Azoknak a száma, akik valamilyen alapellátásra, például szociális étkeztetésre, nappali ellátásra vagy a közlekedésben, ügyek intézésében segítséget jelentő támogató szolgáltatásra várnak, nem éri el a háromezret.

Bentlakásos, ápoló-gondozó idősotthoni, vagyis hosszú távú ellátásra vár a „sorban állók” 68,6 százaléka. Az érintetteknek ráadásul minden bizonnyal nagyon sokáig kell majd várniuk egy férőhelyre, hiszen jelenleg száz ellátottra 48 várakozó jut. Még az átmeneti ellátást nyújtó idősek gondozóházára is közel 2367-en várakoznak. Ennél a csoportnál száz betöltött helyre 75,2 sorban álló jut. A rászoruló idős, beteg embereknek otthoni gondozást nyújtó házi segítségnyújtásra is várni kell, itt 624-en várakoznak.

Nagyon sokat kell várni a pszichiátriai betegek otthonába való bekerülésre is, hiszen ezekben az intézményekben jóval kevesebb a férőhely, mint az idősotthonokban. Ez a várólista még az idősekénél is aggasztóbb, hiszen a mentális betegek szakszerű ellátása általában egy napot sem várathat magára. Ennek ellenére jelenleg 2826 pszichiátriai beteg vár ilyen intézménybe való bekerülésre, 49 fővel több, mint márciusban, és száz betelt férőhelyre 34 várakozó jut.

A fogyatékos személyek bentlakásos intézményeinek összesített várólistáján 1666 fogyatékkal élő ember neve szerepel, míg a hajléktalanok otthonaiban megürülő férőhelyekre 187 fedél nélkül élő várakozott szeptemberben.

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.