Újabb fideszes szórt be egy marék üveggyöngyöt a választók közé

2017. december 12., 13:03

Szerző:

Az egyik óbudai nyugdíjasklubban a napokban tartott karácsonyi ünnepségen a nyugdíjasok nemcsak az önkormányzat ajándékcsomagját kapták meg Bús Balázs polgármestertől, hanem külön kis pakkot kaptak Menczer Erzsébettől, a Fidesz óbudai választókerületi elnökétől is, aki szintén megjelent az ünnepségen – írja a HVG.hu

Menczer – aki várhatóan tavasszal indul a Fidesz színeiben a választáson – felvonulása közben a nevével dekorált csokoládéval, zsebvarrókészlettel és golyóstollal lepte meg a klubtagokat. Azt nem tudni, hogyan kerülhetett egy párt helyi képviselőjelöltje egy önkormányzati rendezvényre.

Fotó: Youtube

Menczer Erzsébetnek minden oka megvan az igyekezetre. 2014-ben 1300 szavazattal maradt alul Kiss László baloldali jelölttel szemben, miután a választás előtt nem sokkal megszavazta azt az előterjesztést, amely szerint fiának és annak élettársának önkormányzati lakást utaltak ki. 

Mint megírtuk, nemrég Bajkai István képviselő-jelölt örvendeztette meg reménybeli választóit a VII. kerületben, ahol önkormányzati alkalmazottak önkormányzati helyiségben a nevével díszített dobozba telepített  tojásokat osztogattak a jónépnek. Szombaton Rétvári Bence államtitkárnak telt meg csordultig a szíve a szegények iránt, annyira, hogy legott négy tonna krumplit porciózott ki a váci CBA parkolójában összeverődött honfiaknak. Azóta sem hajlandó megmondani, honnan az ánti fenéből szerezte a terményt.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.