Úgy verekednek az óvodások Újbudán, mintha nem lenne holnap, a szülők rendőrségi feljelentést tettek

2018. július 6., 18:40

Szerző:

Verekedés, fojtogatás, szexuális „játékok” – a Népszava írja, hogy a kisgyerekek között elfajuló konfliktusok miatt egyre kezelhetetlenebbé kezd válni a helyzet a XI. kerületi Napsugár Óvodában.

Egy szülő mesélte a lapnak, hogy kislányát néhány hete egy fiú csoporttársa övvel fojtogatta az óvodában.

Nem ez volt az egyetlen ilyen erőszakos eset, az elmúlt egy évben általánossá vált az agresszió a gyerekek között. Több szülő összeült és leírta, hogy milyen erőszakos cselekmények történtek a kisgyerekek között, a listát pedig elküldték az önkormányzatnak, a fenntartó segítségét kérve. Előfordult, hogy 

az egyik gyerek két kézzel megfogta társának fejét és teljes erejéből az asztalba verte. Egy kisfiú felpofozott kislányt, majd építőkockát gyömöszölt a szájába. Egy kisfiú egy másik fiútársának nemi szervét nyilvánosan nyalogatta, egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta.

Ez utóbbi esetről látlelet is készült, a szülők rendőrségi feljelentést tettek. Mindez 3-4 éves gyerekek óvodai csoportjában történt.

 

A Népszava érdeklődésére újbuda önkormányzata azt válaszolta, hogy tudnak a problémákról, és több megoldás is született az elmúlt időszakban. A kisgyerekek körében pusztító agressziót azzal magyarázták, hogy 

az elmúlt egy évben jelentősen nőtt az óvodában az olyan gyerekek száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől. Ezek a gyerekek többnyire hátrányos családi környezetből származnak, nagy részük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik.

Az önkormányzat pedagógiai asszisztenst igényelt a legkiemeltebb figyelmet igénylő csoportokhoz, és igyekeznek további pedagógiai asszisztensi státuszt is kialakítani.

Ez az az óvoda egyébként, ahol Simicskó István még honvédelmi miniszterként februárban a kampányban tartott előadást az óvoda korszerűsítéséről, amit az óvodásoknak végig kellett hallgatniuk. Újbuda Önkormányzata biodíszletnek akart használni minden olyan óvodáskorú gyermeket, aki részt vesz ünnepségeken és más hivatalos rendezvényeken.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.